Ünnepelt a gimnázium

A topolyai Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola november közepén ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját. Ez alkalomból felkértük az iskola két tanulóját, mondja el gondolatait a jubileum kapcsán. Ráadásként Harkai Vass Éva, az iskola egykori tanulója Atlantisz című versciklusának egy részletét közöljük.

Váradi Ibolya

Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola III/2

Négy év a szerelem

Harminchárom év korkülönbség van közöttünk. Én tizenhét vagyok, ő ötven. Azt mondják, a szerelemben nem számít a kor. Én választottam. Én választottam, és kitartok mellette annak ellenére, hogy néha diszharmonikusabb a kapcsolatunk, mint Adyé és Lédáé volt. Mondom neki. Skizofrén. Ennyi mindent nem erőltethet rám egyszerre, ennyi tantárgyat. Reggelenként hatkor kelek miatta. Hétkor már a declinatiokkal kínoz, és olyan kijelentéseket tesz, hogy: „Aki nem szereti a latin nyelvet, és nem hordja szívén a rendhagyó igék ügyét, az a társadalom szemete, gonosztevő és hazaáruló.” Akkor tetováltasd a seggedre ezt a mondatot, de engem hagyjál avval, alea iacta est meg hogy ars longa, vita brevis. Az én kockámat majd elvetem én saját magam. Gondoltam. A legnagyobb gond, amit viszont végképp nem tudtam neki megbocsájtani, hogy Caesart Káeszárnak ejti. Ez még csak a kezdet. Folytatásnak egy kis sinus, cosinus. Meg az, hogy matekórán tanulom meg a legbölcsebb és legértelmesebb mondatot, amelyet eddig valaha hallottam, mely szerint: „Minden ember ember, de nem minden ember emberséges ember”. A feladatokat, amelyeket felad, még a matek szakosok sem tudják megoldani, de hogy legyen benne egy kis élménypedagógia, azokra a példákra, amelyekbe belegebed a nép, azt mondja: „eeez játék”. Mégis őt tisztelem a legjobban, mert Z. J. már tanította anyámat is, a nővéremet is, a mostani igazgatót is, az összes többi tanáromat, és talán még Jézust és Mózest is annak idején. Z. J.-t mindenki tiszteli, és nélküle nem lenne gimi a gimi. Mert akit még a mostani direktore Veselin is úgy üdvözöl, hogy Dobar dan, direktore!, annak aztán tényleg van múltja. A gimnazista élet meglátszik az emberen, sőt! Talán az egész életét meghatározza, mert Tóth Ferenc sem lett volna teljesen Tóth Ferenc, Harkai Vass Éva sem lett volna Harkai Vass Éva, ha nem dositejesek lettek volna. Rengeteg színművészt, írót, orvost, ügyvédet, sikeres cégvezetőt nevelt a gimi. Néha azon gondolkodám, miként szólítsam rég nem látott... Ja, ez nem az a rész. Szóval azon, hogy mi lesz belőlünk. A mostaniakból. A jelen generációkból. Bármi is lesz, azt nagyban köszönhetjük az iskolának. Mert nemcsak a trigonometriai alaprelációkat, Szerbia hegyeit és szilvafáit tanuljuk meg, hanem magát az életet. Azt, hogy milyen is igazán versengeni, milyen győzni, milyen elbukni, majd újra felállni, és folytatni, megtanulni tanulni. Ha majd újabb ötven év múlva visszahívnak minket, elmeséljük, hogy a dositej-saláta az, amikor nincs pénzed papírra és a dohányt a folyosón lévő virág levelébe tekered be búfelejtő szórakozás és a takarítók idegesítése céljából. Elmeséljük, hogy az osztályfőnökünk egyszer azt mondta: „az erdélyi lány, meg egy én”. Lehet kettő is van belőle, csak jól titkolja? Vagy azt, hogy osztályfőnöki órán már huszadszor szólt ránk, hogy na, jó, most már nem vicces és hagyjuk abba, mire ő is nevetőgörcsöt kapott. Nem vicces hát. Meg azt is meg fogjuk említeni, amikor két óránk volt vele egymás után, és volt, hogy szünetben sem mentünk ki, hanem inkább bent maradtunk vele beszélgetni. Azt is, hogy minden szünetben gyötörtük a termünkben lévő zongorát, és azt is, hogy végül rájöttem, kellenek az orvosira a latin igék ragozásai. És Káeszárral is megbarátkoztunk.

Négy év a szerelem.

Német Klaudió

Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola III E/4

Jubileumi gondolataim

A VMHE (Vajdasági Magyarok Helytörténeti Egyesülete) november 21-ei őszi konferenciájának szünetében Benedek Miklós lépett hozzám. Arra kért, hogy fogalmazzam meg gondolataimat az idén jubiláló Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskoláról. Nehéz helyzetbe hozott. Nekem 1965-ről nem az iskola alapítása, hanem sokkal inkább Ómoravica község megszűnése jut eszembe. Valljuk be, 50 év nem kis idő, főleg egy intézmény számára. Az eltelt 50 év alatt, úgy gondolom, sikeres volt az iskola. Ezt az állítást bizonyítják azok az egykori diákok, akik régebben azok a falak között ültek a padokban, amelyek között én és diáktársaim ülünk nap mint nap. Sikerességét igazolják még a diákok versenyeken elért eredményei is. Gondolok ezen belül a Tudományos Diákkörök Konferenciájára, amelynek az iskola diákjai rendszeres résztvevői. Egy nagyon komplex iskoláról van szó, színvonalas tanárokkal. Állítom, hogy az intézményben csak az a diák nem tud fejlődni és kibontakozni, aki nem akar. Persze az iskolák és a tanárok dolga nem csak az, hogy rendre neveljék a diákjaikat, és a száraz tananyagot a fejükbe préseljék. Sajnos manapság mindenhol ez megy. Ez az iskola azonban e téren kiemelkedik a többi közül. Kritikus világnézetre nevel, és arra, hogy a véleményünket el kell mondanunk, akár jó, akár rossz. Az egykori Testvériség-Egység, ma Dositej Obradović egy színvonalas iskola, amit nem győzök hangsúlyozni.

Kívánom az iskola következő 50 évében is hasonlóan sikeres legyen.

Boldog Születésnapot „topolyai gimi”!

Harkai Vass Éva, költő, egyetemi tanár, a Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola egykori tanulója

Atlantisz ¹