Kis rókákból nagy róka
Tudom, hogy a legutóbbi vezércikket is erre hegyeztem ki (Darf ich meinen Bleistift spitzen?), és lehet, hogy valaki előbb-utóbb ráun az egészre; és nem mellékesen figyelmeztettek arra is, hogy ezzel ne adj' isten olvasókat, legalábbis egy konkrét vezércikkolvasót elveszíthetek (Szólj, ha nem!), de kénytelen vagyok visszatérni a legfontosabb mellékes dologra, a focira. Ugye a legutóbbi számban már felvezettem a Leicester City (a Rókák) csapatának lehetséges bajnoki címét, amely láss csodát, bekövetkezett, ezzel minden idény eleji jóslatot megcáfolva.
Most ott tartunk, hogy egy kiscsapat, amelynek éves költségvetése csupán töredéke a gazdagokénak, maga mögé utasította a foci őshazájának legnagyobb neveit (ravasz módon – Nomen est Omen). Olyan ez mint amikor a legkisebb fiú győz, amikor a szegénylegény nyeri el a királylány (God Save the Queen) gyémántgyűrűvel ékesített kezét, amikor az ugrabugráló levelibéka daliás lovaggá változik, amikor a rút kiskacsa gyönyörű hattyúvá alakul át.
Habár tény, hogy ettől a játékosok nem lesznek szebbek (sok játékosnak ebből szempontból semmi haszna nem lett a bajnoki címekből), viszont értékesebbé válnak, és máris folynak a találgatások, hogy mennyire vásárolják szét a csapatot, és ez mennyi pénzt hoz az alakulat menedzsmentjének. Nem mellékesen azt is ki lehetne számolni, mennyi új szurkolója lesz a csapatnak. Mert ilyenek vagyunk mi, emberek; szeretünk a győztesnek szurkolni, nyertes csapat tagjai lenni, és ha ez nem megy saját erőből, hát átpártolunk a győztes alakulathoz, és velük együtt örülünk a sikereiknek, ami így közvetlenül a mi sikerünk lesz, áthidalva ezzel önnön balszerencsénket, kétballábunkat, meg hasonló, nem győztes genetikára valló adottságunkat. Mindenesetre ez a bajnoki cím most mindenkinek jót tett, kivéve a fogadóirodákat, amelyek szívhatják a fogukat (megszívták), hisz több millió fontot kell kiosztaniuk azoknak, a korábban talán agyalágyultaknak minősített szerencsejátékosoknak, akik képesek voltak a Leicesterre fogadni.
A célegyenesről is beszéltem az előző számban, és most már annak is a legeslegvégénél járunk, már ami a Bajnokok Ligáját és az Európa-ligát illeti. Igen, továbbra is maradunk a focinál... A BL-ben két spanyol csapat a madridi Atlético (Go, Diego, go!) és a szintén madridi Real mérkőzik a döntőben, az EL-ben pedig egy spanyol, a Sevilla és egy angol, a Liverpool (You'll Never Walk Alone) alakulat csatájára van kilátás. Itt is beszélhetnénk arról, hogy melyik a nagy, a kis és a még kisebb csapat, de felesleges, ezen a szinten már csak a legjobbak maradnak talpon. Ez egy ilyen játék... Utólagos reklamációnak pedig helye nincs. A gól az gól, a les pedig les, még akkor is, ha nem az. Amit a bíró megad – tartja a klasszikus mondás. Emeljük fel szívünket vagy szíveinket, akiknek több van...
Zárásként pedig egy klasszikus Esterházy-mondat az Utazás a tizenhatos mélyére című könyvből: A szurkoló mindent tud, nem hülye, legbelül tudja a reális esélyeket, csak éppen ettől eltekint. Szurkolónak lenni költői létet jelent.
