A Sgùrr és ami mögötte van
Időnként megfordul a fejemben, hogy bizonyos dolgoknak túl nagy feneket kerítünk. Viszont vannak olyan pillanatok, amikor meg vagyok róla győződve, hogy bizonyos dolgok igenis megérdemlik ezt a bizonyos nagy fenékkerítést. Így vagyok ezzel a legújabb Thy Catafalque-albummal, amelyet nem győzök elégszer meghallgatni, és ezzel párhuzamosan nem győzök elégszer mesélni róla, amikor csak lehetőség adódik rá. Már a tavalyi év végén tudtuk, hogy Kátai Tamás projektje az idén új lemezzel jelentkezik. Később azt is megtudtuk, hogy a kiadás dátuma október 16-a lesz. Azután mézesmadzagként egyre-másra kerültek fel a Youtube-ra az album darabjai, mígnem elérkezett a várva várt dátum. És megjött a Sgùrr, amely akkorát szólt, hogy még most is csak pislogok. És hogy miért mondom ezt el? Hát, azért mert most éppen ennek kerítünk nagy feneket, a hájpolásba mi is beszállunk, hisz ugye korábban utaltam rá, hogy van, ami megérdemli. Nos, ez megérdemli. Éppen ezért már az első és hátsó borítón is Kátai Tamásba botlunk, de a lap közepén is találkozhatunk vele, ugyanis egy vele készített hosszabb interjú első részét közöljük. És ugye a vezércikkben is szóba hoztam. Vezércikkben utalni ugyanazon vezércikkre... Önnön farkába harap a kígyó...
A téli esték, vagy mondjuk úgy, novembertől kezdődően az esték leggyakrabban a forralt borról szólnak. Talán mindegy, hogy milyen borból készítjük, vörösből vagy fehérből, esetleg rozéból, a lényeg az, hogy megfelelő módon fűszerezzük, és megfelelő hőmérsékleten fogyasszuk. De felmerül a kérdés, hogy mit takar a megfelelő fűszerezés? Nos, ez ízlés kérdése... Tudjátok, ízlések és pofonok. Ahány kávézóba ellátogatsz, annyi módon elkészített melengető itallal találkozol, és körülbelül minden második helyen megállapítod, hogy ez a legfinomabb. Ugyanígy bármelyik barátod, ismerősöd meghív magához egy kis forralt borozásra, mindenhol másmilyen ízű nedűvel kínálnak, és szinte mindig és mindenhol megállapítod, hogy ez a legjobb, amit valaha is ittál. Ez egy ilyen ital. Ezer arca van, és egyik szebb, mint a másik, és folyamatosan változik, hogy melyiket érzed, látod szebbnek, finomabbnak. Kíváncsi vagyok, Luca kolléganőnk hogyan készíti el. Biztos van neki valami titka, különleges módszere, hozzávalója, amit egyszer talán, a nem túl távoli jövőben megoszt velünk egy Sporhetsztori keretén belül.
Addig is kísérletezzünk magunk is, vagy kóstolgassuk, melyik is számunkra a legmegfelelőbb. Nem szeretnék senkit kocsmázásra biztatni, de mondjuk ez esetben, mivel kutatást végeztek, megbocsátható... És akkor is az, ha éppen hétfő este van és barátaitokkal részt vesztek a Quiznighton valamelyik vajdasági városban, Szabadkán, Magyarkanizsán, Zentán, Topolyán vagy Újvidéken. Igen különleges élményt tud nyújtani, főleg ha az ember nem szokott hozzá (márpedig nem szokott hozzá), hogy hétfőnként is kocsmában múlatja az időt.
Nem fejezhetem be ezt a cikket anélkül, hogy ne utaljak egy gasztroélményre, amely szintén mostanában aktuális: a birsalmakompótra. Ugye?
P. S. Hogy a vezércikk elejét és végét összekössem, és egy kis művészi élményt is adjak, álljon itt egy szövegrészlet, kitől mástól, mint Kátai Tamástól:
Ha a Kertész utcára indulsz, csak esernyővel,
a Jég utca mélyén a birsalma, hopp!
Hullik, hullik csak, lekvár lesz éjszakára,
sárga, sárga, sárga, mint a hold.
(Thy Catafalque: Űrhajók Makón)
