A kép forrása: www.pngaaa.com

Keserédes nyári emlékek

Elmúlt a nyár, de egyáltalán nem eseménytelenül. Új albummegjelenések, zenekari botrányok. Mindenesetre a nyár legnagyobb eseménye talán a Black Sabbath búcsúkoncertje, majd Ozzy Osbourne halála volt.

Minden valamire való rockzenét kedvelő tudja, hogy a metál a Black Sabbath-tal kezdődött. Emiatt volt meghatározó pillanat a zenekar, valamint a súlyos Parkinson-kórban szenvedő Ozzy Osbourne Back to he Beginning nevű búcsúkoncertje. A gigantikus show-ra július 5-én került sor az angliai Birmingham, Aston városrészében található Villa Park nevű stadionban. Temérdek zenekar és zenész lépett fel a Black Sabbath és Ozzy szóló produkciója előtt. Sejthető volt, hogy valóban ez lesz Ozzy utolsó fellépése, hisz előadni is már csak egy trónuson ülve tudott, de akkor még senki sem sejtette, hogy magától az embertől is búcsúzni fogunk nemsokára. Pár héttel a búcsúkoncert után, július 22-én hunyt el 76 éves korában a legendás rockzenész.

Ozzy Osbourne, aki nélkül nem lenne metál, a birminghami munkásnegyedből induló srácból a „sötétség hercege” lett. Nehéz gyerekkora inspirációként szolgált a Black Sabbath megalapításához. A zenekar a heavy metál műfaj alapjait fektette le, Ozzy pedig hipnotikus énekstílusával tette teljessé a hangzást. A szólókarrierjét is hatalmas sikerek övezték olyan albumokkal, mint a Blizzard of Ozz vagy a No More Tears. Olyan, mára már klasszikusokká vált dalokat alkotott, mint a Crazy Train, Dreamer, Mama, I’m Coming Home és a Mr. Crowley. A denevérharapás és más legendás történetek mellett saját fesztiválja, az Ozzfest, és a The Osbournes című valóságshow is hozzájárult ahhoz, hogy a „metál keresztapja” ne csupán zenész, hanem egy kulturális jelenség és generációk közötti híd legyen.

2023-ban bejelentette, hogy betegsége miatt felhagy a turnézással, de a neve örökre ott marad a rocktörténelem könyvében. Több mint 100 millió eladott lemez, Rock and Roll Hall of Fame tagság és egy örökség, ami nélkül a metál ma nem lenne ugyanaz. Ozzy Osbourne nem hős volt, hanem egy esendő, de fenséges figura. Egy ikon, aki a sötétséget és a fényt egyaránt magába sűrítette.

A kép forrása: www.facebook.com/ozzyosbourne

A kép forrása: www.facebook.com/ozzyosbourne

Ugyancsak szomorú hír, hogy augusztus 20-án elhunyt a Mastodon korábbi gitárosa Brent Hinds egy tragikus balesetben. Brent márciusban nem felhőtlen körülmények között hagyta el a zenekart.

Ugyancsak felborzolta a kedélyeket az utóbbi hetekben a Cradle of Filth körüli botrány. Az egész azzal kezdődött, hogy a dél-amerikai turné közepén a billentyűs-énekes Zoe Marie Federoff kilépett a zenekarból személyes okokra hivatkozva. Emögött belső feszültségek, nem megfelelő zenekari menedzsment és a billentyűs-énekesnő állítólagos vetélése állt. Továbbá az is kiderült, hogy Zoe és férje, Marek „Ashok” Šmerda már tervezték, hogy ebben az évben elhagyják a Cradle of Filth-et. Miután a gitáros Ashok kiállt a felesége távozása körüli napvilágot látott indokok mellett, a zenekar megvált tőle is. A szomorú az egész történetben az, hogy mindezt a nyilvánosság előtt intézték a felek.

Most viszont ideje, hogy a kellemesebb eseményekkel foglalkozzunk.

Még május végén megjelent a soproni folk-metál zenekar, a Dalriada új lemeze a Magvető. A sorban a tizenkettedik album kilenc dalt tartalmaz. Ami érdekes és becsülendő, hogy a zenekar nem lett felületes, sem sablonos. Az új dalok kellemes frissességgel és rendkívül jól szólnak.

Augusztus 15-én jelent meg a Rise Against tizedik stúdió albuma Ricochet címmel. A lemez továbbra is a zenekar megszokott, de csiszoltabb hangzását hozza, ami nem feltétlenül rossz dolog. Az album a zenekar politikai állásfoglalásainak jegyében született, és azt a gondolatot járja körül, hogy mindannyian kapcsolatban állunk egymással, és a tetteinknek következményei vannak. A zene egyszerre rázza és bátorítja fel az embert, noha az album melankolikus, a dalszövegei tele vannak dühvel és lendülettel.

Az alternatív metál rajongók is örülhettek, hisz különösebb felhajtás nélkül augusztus 22-én megjelent a Deftones tizedik nagylemeze a Private Music, amire öt évet kellett várni. Az új lemez a személyes, privát élmények és érzések nyilvános megosztását feszegeti, ami látszólag ellentmondásos. Az album címe is ezt az ambivalenciát tükrözi. A dalok szövegei, olyan témákat dolgoznak fel, mint a félelem, a vágy és a sors. Mindez egy olyan érzést vált ki, mintha a zenekar a hallgató legmélyebb, elzárt érzelmeit hívná elő. A Private Music nem feltétlenül kísérletezik új hangzásokkal, de megerősíti a zenekar egyedi stílusát, ami az úgynevezett shoegaze, doom és post-hardcore elemeit ötvözi. Egy igazán remek album.

Folytassuk is tovább a remek hírekkel, hisz a svéd Orbit Culture zenekar is bejelentette, hogy október 3-án jelenik majd meg új nagylemezük, a Death Above Life, ami már a Century Media kiadó gondozásában készült. A lemezről eddig megjelent dalok videóklippel a The Tales of War, Death Above Life, Hydra és a Nerve. Az eddig hallottak alapján egy nagyon súlyos, döngölős albumra számíthatunk.

A Gojira is bejelentette, hogy új lemezen dolgozik. A francia banda, amely a párizsi Olimpiai játékok megnyitóján mutatta be a nagyvilágnak a metál erejét 2026-ra tervezi az új album megjelenését.

A Korn is bejelentette, hogy új lemezen dolgozik, méghozzá klasszikus módon szalagra rögzítik a hanganyagot. Ennek érdekessége, hogy a zenekar egy térben van egyszerre és úgy történik a felvétel, ami egy érdekes energiát és hangulatot kölcsönöz a daloknak. Izgatottan várjuk!

Az elmúlt nyár tehát tele volt remek, megható, és rendkívül szomorú pillanatokkal, ami a rockzenei színtér érinti. Bízzunk benne, hogy a továbbiakban csak a remek új megjelenésekre fókuszálhatunk.

Galéria