Évekig úton 1.

Interjú egy szerencsés világcsavargóval

Jómagam is világutazó, csavargó, digitális nomádnak készülő fiatalként sok olyan embert ismerek, akik az utazást életvitelszerűen művelik. Van, hogy hosszabb időn keresztül, akár évekig folyamatos mozgásban vannak az országok között. Dudás Dominik is ilyen, aki úgy döntött, két évig távol lesz. Útközben volt szerencséje egy maláj esküvőn részt venni, erről kérdezem most.

Dominik már másodszor járt Ázsiában. Kíváncsi voltam, hogy miért tért vissza, illetve mi volt annak az oka, hogy újra útnak indult.

– Elsősorban a csillapíthatatlan kalandvágyam hajtott, hogy újra nekiveselkedjek, de ezúttal messzebbre és még egzotikusabb országokba is szeretnék eljutni. Ennek hátterében önmagam megismerése, saját határaim feszegetése és nem utolsósorban az életben kamatoztatható tapasztalatok szerzése áll.

Meséli, hogy már gyerekkorában is, amikor újságokat lapozgatott, ámult a csodálatos tájakon, élővilágban gazdag búvárhelyeken és számára teljes mértékben szokatlan, ámde elragadó kultúrákon, amit Ázsia testesített meg számára. Említ egy olyan gyerekkori élményt is, amikor kilencéves korában kijelentette a szüleinek, hogy ő most világ körüli útra indul szerencsét próbálni, egy hátizsákkal. Alig tudták meggyőzni, hogy ezt a tervet halassza a felnőtté válás utánra, de legalább tizennyolc éves koráig. Végül huszonhat évesen indult el a többéves útra.

A kérdésemre, hogy pontosan meddig lesz úton, azt válaszolja, hogy soha nem volt híve a pontos tervezésnek, ezért nem tudja megmondani, nemhogy napra, de még hónapra pontosan sem az utazás időtartamát. Tervei szerint legalább másfél, de legfeljebb két évig fogja koptatni a keleti félgömb kanyargós aszfaltútjait.

Az utazást Thaiföldön kezdte, ott töltött egy hónapot, majd Malajziába látogatott, ahol aztán egyetlen európai meghívottként volt szerencséje részt venni egy maláj esküvőn. Ez az esemény olyan különleges és nem sok magyar számára megadatott lehetőség, hogy jelen sorozat következő részét neki fogom szentelni. Malajzia után Ausztrália a cél, ott északról tervez haladni Sydney-ig, azután Új-Zéland, és ha minden a terv szerint halad, 2020 tavaszán lesz esélye újra európai levegőt szívni.

Nagy bátorságnak tartom, hogy valaki ilyen hosszú időre és ilyen radikálisan ki tud lépni a komfortzónájából. A legtöbben félünk a változástól, szeretnénk fejlődni, de az egónk ragaszkodik ahhoz az énünkhöz, akik jelenleg vagyunk, mert tudja, a fejlődés által a mai énje holnapra már megszűnik létezni, valami új, valami jobb válik belőle. Mi az, amiért mégis megéri mindezt vállalni?

– Egy-egy utazás során rengeteg emberi sorsot és személyiségtípust ismertem meg, ez segített fejleszteni a szociális intelligenciámat és a társadalmi érzékenységemet. Például ha egy hostelben lakom az utam során, ahol állandóan jönnek-mennek, megtörténik, hogy egy grillpartyn a tíz-tizenöt emberből mindenki más nemzetiségű, és nagyon jó érzés megtapasztani az egymás iránti nyitottságot és elfogadást, mert így megtapasztalhattam, hogy mindenkitől tudok tanulni valamit. Úgy érzem, nekem erre az útra van szükségem ahhoz, hogy megtaláljam önmagam, kiteljesedjen a személyiségem, és biztos vagyok benne, hogy egész életemben meghatározó szerepet tölt majd be, hiszen nem kétnapos, hanem kétéves külső és belső utazásról is beszélünk egyben.

(Folytatjuk)