Jogi Kar, te drága!

DAY 133: KARRIER VS. HÁZASSÁG

Mindenkit más hajt a tanulásban. Mindenkit motivál valami arra, hogy minél több vizsgát jelentsen be a következő vizsgaidőszakban. Ezeket a dolgokat többnyire megtartja magának az ember. Kivéve azt a lányt, akinek véletlenül hallottam a beszélgetését. Sőt, nemcsak én, az egész folyosó.

– Moram da diplomiram do leta... Moram da se udam!
Jó'vanna.

DAY 134: AZ A HÍRES OVERA

Az a fránya téli szemeszterhitelesítés, ami sosem tud aggodalmak nélkül elmúlni! Itt mindig van valami...

Idővel rájöttem arra, hogy az csak előnyt jelenthet, hogy a kolléganőim nem magyar ajkúak. Amikor karácsony napján be kellett volna mennem aláírásért, lepasszoltam az indexem a csajoknak, akik helyett meg elvileg nekem kellett volna hitelesítenem a szemesztert az ő karácsonyuk másnapján.

Hatkor ott voltam. Elsőként. Olyan büszkén szorongattam a sorszámomat, amelyen még azt is feltüntették, hogy senki sem várakozik előttem. Tulajdonképpen százan vártuk a reggel nyolc órát, ami, ha ólomlábakon is, de végül mégiscsak elérkezett. A kijelzőn megjelent az egyes szám. Oda is álltam, de sehogyse, hogy felhúzzák a rolót. Hát mondom, nem fog a harmadik előbb sorra kerülni mint én, az első számmal rendelkező, így a szomszéd ablakon betoltam a nálam lévő négy indexet.

Fogalmam sem volt, hogy mi okozta az elégedetlenséget, nagy volt ugyanis a hangzavar az üvegfal ezen oldalán, és kissé be kellett másznom a résen, hogy halljam, mi is a gond.

Áááá nem, ezt így nem lehet. Nem hitelesíthetek szemesztert más helyett.

Mama, azt maguk között tisztázzák, hogy ki a hülye. Ezt persze nem mondhattam ki hangosan a vén szipirtyó szemébe nézve, aki egy ujjal kezdte el bepötyögtetni a számítógépbe az én adataimat.

Már egy ideje gyakorolom a módszert, szóval ahelyett, hogy elküldtem volna mindenkit a jó édes anyja szoknyája alá, elmagyaráztam, hogy a kollegina felhívta az egyetemet, és akárki volt is a vonal túlsó végén, az azt állította, hogy nincs semmi akadálya annak, hogy valaki más helyett adjam át az indexet.

Áááá, de ezt így akkor sem lehet. Minden indexhez külön sorszámot kellett volna húzni.

Na persze. Amúgy meg nem mindegy, hogy négy számot adok át négy indexszel, vagy csak egyet?

Bizonyára valami logikai számítás alapján választják ki ezeket az embereket. Az első kritérium, hogy az ott ülő temperamentuma kiegyenlíthető legyen a chihuahuáéval. De én nem hátrálok meg ilyen könnyen. Egy számom van, négy indexem, meg szerencsére van még egy tolóablak, ahol próbát tehettem. S lám, teljes siker. Ott szerencsével jártam.

DAY 135: PRAVO INTELEKTUALNE SVOJINE

Valaki rábeszélt arra, hogy válasszam azt a tantárgyat, amit csak úgy emlegetünk, hogy intelektualna svojina. Ez volt az utolsó szög a koporsómba. Tulajdonképpen minden hétköznapi emberi cselekedet jogilag szabályozva van. Most már filmet sem tudok nézni anélkül, hogy ne tudnám, ez is egy külön jogügylet, sok-sok szabálysértéssel. Ezt persze tudom, de fellebbezést írni, amire a nagybetűs életben valóban szüksége van egy jogásznak... áh, ugyan, minek tanulni ilyen felesleges hülyeségeket. Amúgy érdekelnek valakit az FNRJ által hozott döntések?

DAY 136: ISMÉTLÉS A TUDÁS ANYJA, DE AZÉRT ÉVET NE ISMÉTELJÜNK!

Sokszor kérdezték már tőlem, hogy nem tartom-e hülyeségnek újra és újra elolvasni ugyanazt a könyvet, tekintettel arra, hogy Stephenie Meyer Alkonyatát is tizenötször olvastam el. Az, hogy a vizsgára készülve újra és újra elolvasom ugyanazt a vaskos könyvet, elfogadható. Pedig ennek sem lesz más a vége, ha huszadszorra olvasom is el. Mi több, értelmet sem fog kapni. Néha könnyebb bevágni egy Alkonyatot, mint egy nem kicsit elvont polgári jogot. De hát... tanulj tinó, ökör lesz belőled – emlegették már otthon is.