Mit meg nem teszünk azért, hogy szeressenek!
Én például írok.
De anyukám gyümölcsöket tesz el télire, hogy szeressék az unokák.
A nagyáruházak leárazásokkal csalogatják a vevőket, hogy szeressék őket. Akit szeretnek, az nem hal éhen.
Én egyszer majdnem éhen haltam, de végül anyukám megmentett, vitt ennivalót csemetéjének.
A futballistákat, a magyar futballistákat sokan szeretik, mert ők nem törik annyira magukat.
A színészek néha akrobatikus mutatványokat is bemutatnak. Őket talán a szokottnál is kevesebben szeretik? Én ugyan nem tanulnék meg szaltózni.
A kis nemzeteket kevésbé szeretik, de ők hányszor, de hányszor nagy történelmi tettekre képesek. Példának ott van a svájci szabadságharc.
Az öngyilkosokat haláluk után szeretik, azért lesznek öngyilkosok. Nem a pénz, a szeretet hajtja a világot. Vajon én mennyi idő alatt futom a száz métert? Már milliószor elmondtam, mindenről a jóisten tehet, mindent neki köszönhetünk.
Ha most lemegyek az utcára, csak ott mennyi szeretetigényt látok. Mindenki szépen felöltözik. Mindenki uralni kívánja a teret, a tömeget. Ám igaz, hogy téves az a felfogás, aki úr, azt szeretik. Azt szeretik, aki úgy mosolyog, mint az isten, nem tudok jobbat kitalálni.
Az emberek azért dolgoznak, hogy megtalálják végre az utat a másikhoz.
Beszélni kellene egy olyannal, akit nagyon szeretnek. Őt mindig szeretik? Amikor legkevésbé szeretik azt, akit azért általában nagyon szeretnek, vajon azzal versenyre tudok-e kelni akkor, amikor legkevésbé szeretik, amikor engem nagyon szeretnek.
Eszembe jutnak a történelem nagyjai. Vizsgálni kell, én kit szeretek, ebből lehet következtetéseket levonni.
Meg aztán abból, hogy sarkantyúzza a huszár a lovát.
Könny- s izzadságcseppek. Ezen nem lehet nevetni. Pedig rajtam néha lehet, hogy kínlódom, hogy megszülessen egy mondat. Én mindig az apróságoknál hibázom. Engem nagyon szeretne mindenki, ha mondjuk bezárnának egy üvegbe, s ott lehetne csodálni. De mindig megmoccanok, így elmúlik a varázs, mondok valami ostobaságot, s vége a szimpátiának.
Olyanokat írok, hogy szeressenek.
Éljen a többség!
De adott esetben a kisebbség is.
Nekem is az a legfontosabb, hogy izmosodjék rajongótáborom.
Hetente kitakarítok, kimosom a ruháimat, rendet rakok négy-öt naponta, elmosogatok mindennap, várom, hogy jöjjön egy látogató, s ne csalódjék.
Pesten a Nagykörúton több mint tíz éve leütött egy hozzám hasonló korú. Az Oktogonnál. Pár pillanatra el is vesztettem az eszméletemet.
Nem hiszem, hogy van a világon gyűlölet.
Most olyan halványkékek a fák, lombok és az égbolt, hogy nem is lehet a világon gyűlölet.
Anna nagyon szerette Zolit. Zoli is szerette Annát. De nem mindig. Nem mindig szerették egymást, mert ha mindig szerették volna egymást, akkor semmiben sem különböztek volna a sertésektől, akik fetrengenek saját vizeletükben, büdösek, a fülükkel hessegetik el a legyeket, de állandóan mosolyra áll a szájuk.
Anna dolgozott, Zoli is. Ezért nem szerették örökké egymást, mert beleszerettek a munkájukba, aztán új szerepek jöttek, az ember szeretet nélkül kevesebb ideig bírja, mint levegő nélkül. Csak nem feltűnő, levegő is annyi van a világon, mint szeretet, sok.
Anna beleszeret a munkájába, s elfelejti Zolit, Zoli ugyanúgy, aztán mindkettő kiábrándul a munkájából, s beleszeret az első szembejövőbe.
Hányszor fogom én tiltani a lányomnak, ha lesz, hogy beleszeressen az első szembejövőbe!
Mit tegyünk? Szeretet nélkül egy percig nem tudunk meglenni. Emiatt csalfa a lány.
Hazatérnek mindketten a munkájukból, s mert nem tudnak szeretet nélkül élni, egymás karjába omlanak.
Másnap reggel egymásra néznek, s kérdezik:
– Ma kit fogunk szeretni? Egymást vagy egy harmadikat, esetleg egy negyediket?
Mindketten egy negyediket választottak.
El kell törölni az illemet vagy a történelmet, igen, a múltat, akkor szeretünk és szerettetünk szabadon.
Én titkolom, amíg tudom.
Nem sok, ha kétezer ember ismer, tudja a nevemet. Vajon hány gondolt ma rám?
Ezek foglalkoztatnak általában. Pénz nélkül tovább tudok élni egy percnél, ezt többször kipróbáltam.
Ordítozott velem egy ötvenéves férfi, biztos valakivel el akart menni sörözni. Én tudom, hogy másképp látom a világot, mint a nagyok. Milyen más lenne, ha nem lenne a tányéromra rajzolva egy legelésző tehénke!
Zoli is és Anna is meg-megcsalja a másikat. Zoli azért csalja meg Annát, hogy Anna szeresse őt, Anna azért csalja meg Zolit, hogy az még jobban szeresse őt.
Egyszer Anna vásárol be, máskor Zoli. Amit a legkevésbé szeretünk tenni, azért kapjuk a legtöbb imádatot imádottunktól.
Milyen szépen beépítették az új ablakokat nálunk! Máshol rondábban, ott azért jobban szeretik őket, van akit jobban szeretnek akkor, ha silány, nemtörődöm munkát végez.
Mi más a magyarázat a gyenge minőségre?
Zoli és Anna.
Egymás nélkül mégse tudnak élni, akárhányszor is hűtlenkednek.
Van, amit legjobban szeretünk.
Van, akit egy adott évben a legjobban szeretünk. Ő legyen a házastársunk.
Anna sosem segített Zolinak a munkájában, azért, mert úgy gondolta, itt a földön minden embernek el kell végeznie bizonyos cselekedeteket, ha ebben segítünk neki, előbb végez, így előbb hal.
Mit meg nem teszünk egymásért!
Zoli és Anna is.
Megették egymás lábát, hogy nyilvánvalóvá váljék a szeretet. Azóta mások kevésbé szeretik Zolit és Annát, így egymást jobban.
De akkor mekkora lett a szerelem, amikor mindkét lábát megették a másiknak!
Odaadták, hogy legyenek egymásra utaltak.
Anna és Zoli, ahogy vénülnek, egymást egyre jobban látják.
Nem tudok olyan viszonyt elképzelni, ahol ne szeretné az egyik a másikat, legalább egy nagyon kis ideig, nagyon-nagyon kicsit.
Bár, ha tüzetesebben rátekintek, lehet, hogy köztem és az alattam lakó néni között szeretet sose fejlődik ki, bármit is teszünk azért, hogy szeressenek.
Képgaléria:
0 Hozzászólás
Szólj hozzá