Nem hiszek Istenben. Legalábbis egészen biztosan nem úgy, ahogyan azt a keresztény hívők többsége teszi. De ateista sem vagyok. Véleményem szerint ma már képtelenség bármely vallás egészét kizárni életünkből, hiszen már a mindennapjainkat is egy naptárhoz igazítjuk, amely telis-tele van vallási ünnepekkel. Ráadásul egy csomó embert ismerek, akik hasonló cipőben járnak, mint én, mégis élvezettel gyönyörködnek a különböző korokból származó templomokban, bazilikákban, és valljuk be, valóban akad köztük szemrevaló példány. Nem olvastam a Bibliát, csak bizonyos részeit ismerem, de még Jézus történetével sem vagyok teljesen tisztában. Ugyanakkor komplex hitet építettem magamnak, melynek konstruálása nap mint nap változik, s hol új ismereteket kebelez be, hol régieket taszít ki magából. De engem nem érdekel, hogy a különböző vallásokban J, B, A vagy akármilyen másik betűvel kezdődik egy felsőbb hatalmú erő elnevezése. Tolerálom őket, s mindegyikük érdekel. Ahogyan minden személynek, úgy minden társadalomnak, sőt minden hitnek is megvannak a maga szabályai. Ezeket a szabályokat próbáljuk többé-kevésbé betartani, de gyakran vétkezünk ellenük. Most azt mutatom be, hogyan szegtem és szegem meg a judaizmus és a kereszténység alapjául szolgáló legfontosabb erkölcsi parancsolatokat. Aztán gondolkodjatok el, hogy ti mennyire vagytok bűnösök.

Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!
Ezzel szemben már az első mondatommal megbuktam. De még úgy is, ha nem a bibliai Isten személyét tekintem imádatom epicentrumának, mert a szubjektív nézőpontommal szemben is vétkezem. Mindig. Nem tudok a határaimon belül maradni, örökös vívódás zajlik bennem, és az, hogy én magamon és a köröttem lévő (és számomra fontos) embereken kívül még egy Univerzális Kéz lenyúló hatalmát szolgáljam… Nos, hát ez túl sok. A megváltást pedig pláne nem ettől a vitális energiától várom el. Szimpla baromságnak tartom, hogy két karunkat az égnek emelve várjuk a csodát és a megoldást az összes problémánkra.

Isten nevét hiába ne vedd!
Asszimiláció, habituáció és egyszerű szófordulatok. Nem mondom, hogy elvárja tőlem a társadalom, hogy velőtrázóan sokat káromkodjak, de határozott elképzelésem az, hogy mondandónkat néha erősen alá tudjuk támasztani egy-két nyomdafestéket nem tűrő kifejezéssel. Ezek a szófordulatok beivódtak beszélgetéseinkbe, és néha már akkor is használom őket, ha éppen semmi szükség nem lenne rá.

Az Úr napját szenteld meg!
A XXI. század fejlett világában ez konkrétan lehetetlen. Nagy ritkán sor kerül rá, de a munkaszüneti napok rendszertelenségében még az Úr napját sem vesszük figyelembe. Ha másért nem, akkor azért nem, mert amit hét közben a nagy rohanás közepette képtelen voltam elintézni, arra gyakran csak vasárnap jut időm, s mégis milyen ember az, aki nem végzi el határidőre kitűzött dolgát?! Ugye?

Atyádat és anyádat tiszteld!
Élhetek ezer évig, akkor sem tudom eléggé megköszönni, meghálálni mindazt a törődést és szeretetet, amit családi házunkban anyámtól és apámtól kaptam. Nélkülük még csak itt sem lennék. De kétszínűség lenne azt kijelenti, hogy mindig felhőtlen volt a viszonyom velük. Én pedig utálom a kétszínű embereket. Amikor az illető még kicsi, tudatlan és törékeny, akkor hajlamos abba a tévhitbe esni, hogy a szülei mindent tudnak. A világ összes kérdésére választ adnak, rendbe hozzák a törött tárgyakat, bonyolult kapcsolataikat, és én tényleg rengeteg kételyre kielégítő feleletet kaptam. De ahogy felcseperedünk, s jobban szemügyre vesszük a természet ellenállhatatlan erejét, rájövünk, hogy még Ők sem tudnak mindent. Volt egy idő, amikor megingott a hitem bennük, hiszen láttam hibáikat, méghozzá olyanokat, amelyeket mérföldekről ki lehetett szúrni. Ők mégis beleestek a csapdájukba, s ekkor tiszteletükön is csorba esett. Leggyakrabban ugyan még fennáll, de korántsem sziklaszilárd az alapja.

Ne ölj!
„– Mindnyájunknak csak egy élete van. És senkinek nincs joga ahhoz, hogy ezt elvegye tőlünk.
– De jó lenne, ha az emberek is így gondolkoznának!”
A fenti idézet a Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal című rajzfilmben hangzott el Kákalaki Akka és a címszereplő között. Számos más jelentős erkölcsi tanítása mellett erre is kitér a mese (hol vannak most az ilyenek?), és jobban talán meg sem lehet fogalmazni az emberölésről alkotott véleményemet. A mai Kanada területén élő őslakosok cree nyelvéből származó wétiko szó leírja azt, amit egészen pontosan ki szeretnék fejezni. Az ő írásuk szerint: Wīhtikōv. A másik ember felhasználása a profit érdekében, vagy másképpen szólva a másik ember felhasználása saját céljainkra. Bizonyos értelemben ez is gyilkosság.
Én pedig öltem. Gyilkoltam. Cafatokra téptem embereket. Hol akarattal, hol tudtomon kívül. Nincs jogom rá, senkinek sincs, de én mégis elkövettem a lehető legnagyobb bűnt, mit ember elkövethet. Senkit nem fosztottam meg életétől, holott mégis. Miről beszélek? Egy-egy őszintén kimondott szó vagy véletlenül kicsúszott beszólás, egy-egy ártatlannak induló bók, amellyel egészen biztosan véget vetettem testvéreim eldugott helyein lévő aprócska részeinek.

Ne paráználkodj!
Emberi lények vagyunk ilyen-olyan szükségletekkel, melyeknek kielégítése nélkül csak felhalmozódnak bennünk a dolgok. A paráznaság házasságtörés, szabadabb értelemben két egyedülálló személy házasságon kívüli egyesülése, mely súlyosan ellenkezik az egyén méltóságával és szexualitásával, ugyanis a szexualitás az utódok nemzésére rendeltetett folyamat. A hatodik parancsolat átvitt értelemben Isten népének hűtlensége, mert testünket zabolátlan kívánságokra használjuk. Viszont ha mindezt biológiai, fiziológiai és pszichológiai szempontból figyeljük, akkor igenis szükségünk van eme szükségletek kielégítésére, különösen, ha Freud nézeteit valljuk. Na de miért is hinnénk olyan valakinek, aki egész életében több kokaint fogyasztott el, mint azt egy tehén elbírna. Helyette inkább ott van „az unitárius vallás, mely tagadja mindazt, amiben mások hisznek, viszont erős meggyőződéssel hisz valamiben, ami előtte sem áll teljesen tisztán.”

Ne lopj!
Mosolygó szemével rád tekint, egy pillanatra oldalra fordítja fejét, és tekintetetek találkozik. Ellopsz egy parányi időmennyiséget valaki életéből, és fogalmad sincs, hogy vajon neki mennyit jelent ez. Többet vagy kevesebbet, mint neked? Ugyanazt a belülről áradó melegséget érzi abban a pillanatban, vagy csak jeges hidegséget?
Loptam boldogságot, loptam szomorúságot, és néha-néha egy emlékfoszlányt is. Különféle alakokban. Volt, hogy csokoládét, volt, hogy éppen pezsgőtablettát, és még sört is. Semmiképpen nem mondhatom magam ártatlannak ebben a tekintetben sem, de még csak megbánni sem bántam meg igazán. Ha egy pár Isten színe előtt fogad egymásnak örök szerelmet, de később családon belüli erőszak lép fel, akkor a szenvedő fél megmentése egyben eltulajdonítás is Isten szemében?

Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!
És… ide is elérkeztem. Ez – úgyszólván – a gyenge pontom, mert utálom, ha nekem hazudnak, de ugyanakkor én is hazudok. Mindenki hazudik. Lehet szó apró, kegyes hazugságokról, melyek naponta előfordulnak, vagy galád manipuláló hazugságokról is. Régebben jóval többször előfordult nálam ilyesmi, mint most. Apró hazugságok voltak csupán, és próbálom elkerülni őket. Az őszinteség gyakran nagyon fáj, kapcsolatokat nehezít meg és tesz tönkre, és van, amikor nem érzem magamban az erőt arra, hogy valakinek megmondjam a tutit, mert ezzel pont a becsületében tennék kárt. De ugyanakkor nem félek a konfliktusoktól, és nem adok igazat valakinek, csak mert őt kedvelem, a másikat meg nem.
Mi van akkor, ha ki sem nyitom a szám? Tegyük fel, hogy összefutok egy politikai párt képviselőjével, és vidáman bólintgatok pártjának összes elképzelésére. Másnap az ellenzék tagjával találkozom, őt is végighallgatom, de ezúttal sem szólok egy szót sem. Két napig hallgattam, két különböző nézetet hallottam, két különböző embertől, miközben én szótlanul ültem és bólogattam. Most akkor mindkettejükkel egyetértettem – holott egymással teljesen szemben álló tervekről esett szó –, vagy mindkettejüknek hazudtam?

Felebarátod házastársát ne kívánd!
Kívánni lehet, elvenni már más dolog. Aztán a maga módján mindenki döntse el, hogy megéri-e neki feláldozni a barátságát egy ellenkező nemű személy miatt. Ennél többet erről nem vagyok hajlandó írni. (Személyfüggő ugyan, de csak nagyon ritkán éri meg.)

Mások tulajdonát ne kívánd!
Az irigység nagyon kegyetlen egy dolog. Aligha van olyan ember a Földön, aki ne kívánta volna már valaki más vagyonát vagy szellemi értékét. Az én esetemben torzult kép függ a falon, rozsdás szögre akasztva, mert legalább annyiszor kívántam magamnak kevesebb szellemi és anyagi javat, mint ahányszor többet is. Mert mindig a másé kell, mert a másé jobb, a másé szebb, a másé újabb, és mert a másiknak biztosan könnyebb.

Konklúzió: Vétkeztem, elítélhetnek. Nem hiszek Istenben, de szeretnék hinni valamiben. Jelenlegi nézeteim leegyszerűsítése pedig: Születünk, szenvedünk és meghalunk. De ennél azért csak több kell hogy legyen, igaz? Kell hogy legyen valami nálunknál hatalmasabb erő… Azt hiszem, az emberek azért hisznek különféle istenekben, mert félnek. Félnek, hogy talán tényleg nekem van igazam, és nincs értelme ennek az egésznek. Ha mégis tévedek, és létezik Isten, akkor valószínűleg sokatokkal egyetemben Dante Infernójában kötök ki. Addig pedig olvassátok el e remekművet, készüljetek fel, mert nem lesz könnyű kirándulás.

HYDE PARK – Rovatunkban megoszthatod a véleményedet, örömödet, bánatodat a „nagyvilággal” – bármiről! És persze reagálhatsz is az előtted szólók gondolataira. Akár jeligével is! Kontakt: hydepark@magyarszo.com

Képgaléria: