Ugye emlékeztek még a három orosz csajra a bíróság előtt? Bizony kb. egy hónap múlva már két éve lesz annak, hogy a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházba beszabadulva előadták nagy botrányt kavaró „performance-ukat” Putyin elnök ellen. Tegnap végignéztem a filmcsatornán a róluk készült dokumentumfilmet, ami további gondolkodásra késztetett az álszent világi ítélkezéssel kapcsolatban.

Sok minden elhangzott ezen a tárgyaláson, a legfontosabbat kivéve: hogy az igazi botrány az, amit az Egyház csinál már a kezdetektől. Világi hatalomra tör, amikor tud, önállóan, amikor nem, a világi „vezetőkkel” karöltve. (Ajánlom ezzel kapcsolatban mindenkinek Dosztojevszkijtől a nagy inkvizítor legendáját, amit A Karamazov testvérek c. regényében olvashattok.) Ha az orosz pátriárka nem „paktál” Putyinnal, nem ártja magát a világi politikába – ami nem feladata –, a lányok valószínűleg más helyszínt választanak. Utóbb megbánást tanúsítottak, bocsánatot kértek a hívőktől, hiszen bírálatuk politikai jellegű volt, nem vallási.

De hát az elvakult hívők szemének felnyitogatása is fontos feladat, és hol máshol lenne ez a legkézenfekvőbb, mint egy székesegyházban? Ne feledjük, Jézus is kizavarta a templomból a kufárokat! Nem párhuzamot akarok vonni, és ennyire felmagasztalni a punk lányokat, de hát maga a gesztus bizony mutat némi hasonlóságot. Az eredmény szintén. Aki vallási darázsfészekbe nyúl, az hamarosan ítélőszék előtt találja magát. Világi vagy vallási előtt? Egyre megy, mint látjuk, a helyzet az ókor óta nem sokat változott – a kettő összemosódik. (És még örülhet az elítélt, ha nem lincseli meg a dühös tömeg. A filmben is láthatjuk az ortodox hívőket, halálfejes trikókban, habzó szájjal a lányok fejét követelik, és az iszlámmal példálóznak: ott már annyi lenne nekik. S milyen kár, hogy itt nincs így. Milyen kár, hogy Oroszországban nincs már inkvizíció.) Pedig a vallás állóvizét időről időre fel kell kavarni, különben végzetesen bealgásodik. Elveszíti a kapcsolatát a hittel, az igaz Hagyomány lényegével. A fanatikusok lelkei pedig hosszú sorokban menetelnek a pokol felé.

Ebből a szempontból pedig a három orosz kislány – bármily rögtönzött, naiv, kellőképpen át nem gondolt is a hozzáállásuk, talán nem is teljesen világos számukra a cél, csupán azt látják, valami nincs rendben, valami bűzlik a világban –, a három orosz kislány mártírnak tekinthető! Amit tettek, azzal a céljukat elérték: felhívták a figyelmet a problémákra, felbolydították a darázsfészket, és ezzel példát mutattak. No meg persze híresek lettek: nem utolsó szempont, ha zenész az ember. (Most már csak meg kellene tanulniuk zenélni is, tehetném hozzá rosszmájúan, hehe.)

Mint azt az előző számok (h)őspunk-interjúiból – különösen Andró-Vaskóéból – is láthattuk, a punk Keleten sokkal inkább politika- és társadalombírálat, mint zene vagy művészet. (Persze a kettőt elvileg lehet aztán ötvözni, végül felülemelkedni a politikán, de ezen az úton végül el fog veszni a „lényeg”, a társadalom megreformálásának – közvetlenül ható, gyors, „botrányos” – igénye.) Így volt ez a kezdetekben Nyugaton is, ám – a keletinél még sokkal álszentebb – nyugati hatalom nagyon gyorsan sterilizálta, „kiherélte” a punkot, és a mai számunkban születésnapján köszöntött Johnny Rotten zenekara, a stílust „világméretű zenei katasztrófává” duzzasztó Sex Pistols, bár „botrányos” volt maga is, már sokkal inkább a divatról és az anyagi haszonról szólt, mint valós lázadásról a rendszer ellen.

Mindegy, a példa adott. És az apokalipszis (Kali-juga etc.) idején időről időre új lázadókra, mártírokra van szükség, hogy a társadalom kereke továbblendüljön, nélkülük szép csendesen belealudnánk a világvégébe. Szerencsére ezek a személyek rendre fel is bukkannak. Hála érte.

Long live Rock ’n’ rolL!

Képgaléria: