„Van egy álmom, hogy négy kicsi gyermekem egy napon olyan nemzet tagja lesz, ahol nem a bőrszínük, hanem a jellemük alapján ítélik meg őket.” (Martin Luther King)

Most aztán igazán hatásosan kell érvelnünk. Hogyan és miért kerülhet egy rég halott baptista tiszteletes, egy polgárjogi harcos, egy politikai aktivista egy olyan sorozatba, mint a Sztárkörhinta, amelyben eddig igazi zenészlegendákat, valódi csillagokat mutattunk be, egy-egy képzőművészt vagy írót. Lehet-e sztár egy olyan személyiség, mint Martin Luther King? A válaszunk pedig egyértelmű: igen, persze hogy lehet! Még akkor is, ha mi történetesen nem a sztárságot keressük a személyében…

Martin Luther King mint polgárjogi harcos, mint kiemelkedő aktivista ugyanis igen nagy hatással volt – s nem is csak a saját korában, hanem évtizedekkel később is – mindazokra a társadalmi folyamatokra, amelyek alapjaiban határozták – és változtatták! – meg a zenei, irodalmi, filmes irányzatokat s mindezek révén a közízlést is. Ennek pedig része volt a beatirodalom s annak például a sorozatunkban múlt héten bemutatott kiemelkedő alakja, Jack Kerouac is, de említhetjük érvelésünkben akár a polbeat zenei irányzatát is Bob Dylantől Joan Baezen át Eddy Grantig és napjainkig…

Szóval, hajrá!

„Politikus beat, égető társadalmi problémák témakörében mozgó, haladó törekvésű beatzene” – olvashatjuk a lexikoni szócikket a polbeatről (vagy másik elterjedt írásmódjával: a pol-beatről). Márpedig az ötvenes-hatvanas évek Amerikájának egyik legégetőbb társadalmi-politikai problémája a faji megkülönböztetés volt, a fehérek és feketék között fennálló jogi egyenlőtlenség, amiből bizony az erősebb szerepkörében tetszelgő fehérek nem igazán akartak engedni. (S mellesleg a polbeat kifejezés magyarításával is próbálkoztak valamikor a hatvanas években, egy ideig „mai dalnak” nevezték, de mai szemmel visszatekintve talán pozitív fejleménynek is tekinthetjük, hogy ez a kifejezés nem honosodott meg tartósabban nyelvünkben…)

Posztumusz filmkarrier

S ha már Martin Luther King sztárságról beszéltünk, tegyük hozzá még gyorsan: az 1968. április 4-én, harminckilenc éves korában meggyilkolt baptista tiszteletesnek saját adatlapja is van az IMDb honlapján, vagyis az Internet Movie Database-ben, a ma már Hollywood által is nagyjából hivatalosnak tekintett filmes, filmművészeti adatbázisban. Ez pedig már mindenképp filmkarriert jelent… Teljes joggal szerepeltethetjük hát őt sorozatunkban! De persze ettől függetlenül, egyébként is teljes joggal megérdemli, hogy foglalkozzunk vele és az életművével. Mert, ha nem is volt művész, alkotó, mégis jelentős életművet hagyott hátra.

Martin Luther King legfontosabb filmszerepeit azonban már halála után játszotta: vagyis ő maga már csak a róla készült dokumentumfilmek okán került be ebbe az adatbázisba. De ha személyiségének fontosságát akarjuk mérlegelni, akkor ez bizony sokkal fontosabb, sokkal jelentősebb és sokkal többet nyom a latban (akármi legyen is az a lat…), mint, ha – teszem azt – feltűnik valaki egy hetedrangú, zsgny kategóriás, könnyen felejthető hollywoodi komédiácskában. Akár főszerepben is. Mert bizony az IMDb már azt is azonnal jegyzi saját jogon…

Jövő pénteken lesz negyvenhat esztendeje, hogy az amerikai Tennessee államban, Memphis városában, a Lorraine motel erkélyén fejbe lőtte őt gyilkosa, akit később a londoni Heathrow repülőtéren fogtak el, amikor hamis kanadai okmányokkal igyekezett megszökni, s akit kilencvenkilenc évi börtönbüntetésre ítélt a bíróság. Délután hat óra után egy perccel dördült el a végzetes lövés, a baptista tiszteletest azonnal kórházba szállították, de orvosai már nem tudták megmenteni az életét, a halál beálltát egy órával később mondták ki.

A teológus és az Elfújta a szél

Ha angol forrásokat böngészünk, Martin Luther King neve mellett mindig ott találjuk azt a megkülönböztető kis jelzést, miszerint ő Jr. volna, vagyis magyarosabban ifj., ugyanis már édesapja is, az idősebb Martin Luther King is tiszteletes volt. Érdekességként említhetjük azonban, hogy mindkettejük születéskori keresztneve Michael volt. Így hát ebben az esetben is megilletné őket a megkülönböztető jelzés… Később azonban, egy németországi utazásuk alkalmával olyan nagy hatással voltak rájuk Luther Márton (1483–1546), a reformáció atyjának tanai, hogy a tiszteletére megváltoztatták a nevüket. Sőt, az ifjoncot annyira megérintette ez a név, hogy később első fiúgyermekét is a Martin Luther King III-nak nevezte el. A Michaellel ekkor már nem is próbálkozott…

És még ugyancsak a filmes kapcsolódási pontjaihoz sorolhatjuk – habár ezt alapvetően nem jegyzi már az IMDb –, hogy az 1929. január 15-én született kis Michael zsenge tízéves fiúcskaként a templomi kórussal énekelt Atlantában a legendás Elfújta a szél című film helyi bemutatóján. De úgy tűnik, nem igazán csábította a filmes szakma, nem álmodott sem énekesi, sem filmes karrierről, hiszen a megszerzett két diplomája közül egyik sem volt ilyen jellegű: előbb szociológiát tanult (ebből 1948-ban szerzett diplomát), majd teológiára iratkozott (ebből 1951-ben diplomázott, majd 1955-ben doktorátust is szerzett).

Az álomlátó és az ő végzete

Az amerikai feketék polgárjogi harcainak sok-sok ismert, mérföldkőértékű fejezetük van. Ha pedig ezek sorában a legrégebbiek között keresgélünk, valamilyen szinten, valamilyen módon szinte mindegyik összefüggésbe hozható Martin Luther King nevével.

Ma, amikor az Egyesült Államokban már törvény tiltja még a néger (nigger) szó használatát is, szinte elképzelhetetlen, hihetetlennek tűnik, hogy az ötvenes évek Amerikájában azért tartóztattak le a rendőrök embereket, fiatal lányokat – történetesen színes bőrűeket –, mert nem adták át a helyüket a buszon más utasoknak; történetesen fehéreknek. Márpedig ez többször is megismétlődött 1955-ben, amikor előbb az akkor tizenöt, ma már hetvenöt éves Claudette Colvin, majd Rosa Parks (1913–2005) az alabamai Montgomeryben, a városi tömegközlekedés egyik buszjáratán a sofőr többszöri felszólítására sem volt hajlandó átadni a helyét egy fehér férfinak. (Csak mellékesen jegyezzük itt meg: Claudette Colvin „szabályosan”, a busz hátsó részében, a feketéknek fenntartott utastérben ült, amikor felszólították, hogy adja át helyét.) A lányokat őrizetbe vették, a hatóságok eljárást indítottak ellenük. És ne feledjük: az akkor hatályos amerikai törvények értelmében teljesen szabályosan jártak el! Ez is csak azt jelzi, hogy milyen kiemelt fontosságú volt az események nyomán megindult mozgalom. S ne feledjük azt sem: az 1861 és 1865 között zajlott amerikai polgárháborúban Montgomery volt a déliek első fővárosa. Tehát a helyszínt annak történelme jószerivel már önmagában is predesztinálta minderre…

Polgárjogi aktivisták persze már az első eset után is tiltakoztak, de ez még a hatóságok intézkedése nyomán viszonylag csendesebben (persze, mint minden más, ez is nagyon relatív…) elmúlt, ez már csak később, a második letartóztatás után kapott nagyobb jelentőséget. Amikor ugyanis Rosa Parksot őrizetbe vették, már tömegek mozdultak meg. Martin Luther King ekkor már egy esztendeje a városban dolgozott a Dexter Avenue-i baptista templom lelkipásztoraként. Most persze az már cinizmusunk kérdése, hogy mennyire hiszünk abban, hogy tiszteletesként „csak” és „véletlenül” keveredett ő a tiltakozó megmozdulások és az akkor megszervezett polgárjogi mozgalmak élére…

Lényegét tekintve ugyanis teljesen mindegy. A Montgomery Haladás Egyesület – amelynek King lett a vezetője – céljául tűzte ki a bőrszín alapján történő szegregációra vonatkozó városi rendeletek teljes megszüntetését, eltörlését. Első lépésként a tömegközlekedés bojkottjára szólították fel a fekete lakosságot, s ennek érekében ötvenezer szórólapot terítettek szét a városban. Ezt ma már a Montgomery-buszbojkott néven jegyzi a történelem, és az amerikai iskolákban is tanítják. A fehérek persze nem adták egykönnyen az előjogaikat. Éppen az ő ellenkezésük és hajthatatlanságuk miatt időben meglehetősen elnyúlt, egyévesre terebélyesedett akció közben például a tiszteletes házára is bombát dobtak, más megmozdulásaikat brutálisan szétgumibotozták a rendőrök. Végül pedig – mint már mondtuk is – Martin Luther Kinget meg is ölték. A gyilkosság helyszínét, a memphisi Lorraine motel épületét azóta már múzeummá alakították át, amelynek a bejáratánál egy bibliai idézet olvasható: „Ímhol jő az álomlátó! Most hát jertek öljük meg őt […] és meglátjuk, mi lesz az ő álmaiból.”

Azt pedig, hogy mi lett Martin Luther King álmaiból – annak ellenére is, hogy megölték őt –, mi sem szemlélteti jobban, mint hogy az Amerikai Egyesült Államoknak ma afroamerikai elnöke van. Még ha származását tekintve csak félig is az, bőrszíne alapján teljesen… De majd jön még olyan Mr. President is, aki származását tekintve is teljesen az lesz. És így tovább… Mert, ha az emberre nézek, nem a bőrszín az, amit elsőként meglátok rajta, hogy most akkor fehér, fekete, rézbőrű vagy sárga – hanem a jelleme. Ami mindenféle árnyalatoknál szemléletesebben jelzi humán emberi értékeit.

King azonban valódi álomlátó volt, sőt, beszédeinek egyik kedvelt fordulata is ez volt: „I have a dream!” Vagyis: van egy álmom… „Van egy álmom: egy napon felkel majd ez a nemzet, és megéli, mit jelent valójában az, ami a hitvallásában áll: »Számunkra ezek az igazságok nyilvánvalóak; minden ember egyenlőnek lett teremtve.«”

„Van egy álmom: egy napon Georgia vöröslő dombjain a hajdani rabszolgák fiai és a hajdani rabszolgatartók fiai le tudnak ülni a testvériség asztala mellé.”

„Van egy álmom: hogy egy napon még Mississippi állam is, amely ma az igazságtalanság és az elnyomás forróságától szenvedő sivatag, a szabadság és a jog oázisává fog változni…” Ne misztifikáljuk hát Amerikát, sőt, legyünk tisztában azzal, hogy a legcsúnyább, legotrombább dolgok éppen ott történtek. Gondoljunk csak a bennszülött indiánok genocídiumértékű kiirtására vagy az Afrikából rabszolgaként odahurcolt feketékre…

De gondoljunk azért időközben arra is, hogy 1955-től és a Montgomery-buszbojkottól számítva bő fél évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy az első színes bőrű elnöküket megválasszák. Ilyen jelentős társadalmi változások a világ más részein nagyságrendekkel több idő alatt is csak nehezen mennek végbe.

Álmainak megvalósulásával tisztelgünk hát Martin Luther King előtt halálának évfordulóján, amikor felidézzük azt is, hogy ma már ő mindennemű polgárjogi mozgalmak szimbóluma a világ minden táján. Ennél jelentősebb életműre és érvrendszerre talán nincs is szükség ahhoz, hogy valódi, vérbeli sztárjaink közé iktassuk őt magát is. Nyugodjék békében!

Képgaléria: