Fotók: Szerda Zsófi (http://szerdazsofi.net/)

Závada Péterrel a színpadon, miközben Huba pakol

December hatodikán a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház huszadik szülinapjára egy ráadás ajándékot kapott a közönség. Egy zenés, verses, felolvasós estet, amelyen a zenét Ratkóczy Huba, illetve a verset, a szöveget Závada Péter adta. Szereplőink közül Péter volt a kiindulópont számomra. Még jó néhány nyárral ezelőtt láttam őt az Akkezdet Phiai trióval egy tikkasztó nyári éjszakán a Hegyalja fesztiválon. Ezt egy földön heverészős, chillezős szigetes program követte a versfelolvasás jegyében. Utána ismét (el)hívott a rock, és az AKPH-tól, illetve az azon kívül történő munkáiktól eltávolodtam. Indiában töltött hónapjaim alatt tört rám egy olyan érzés, hogy kell valamilyen játékos forma, ami a Skype-beszélgetéseken kívül agytekervényeimben még frissen tartja a magyart. Az Akkezdet Phiai volt az egyértelmű választás, hogy Mumbai felé zötyögve velük ápoljam identitásom. Míg a buszon a negyedik bollywoodi szupertáncos akciófilm üvöltött, addig én arra bólogattam, hogy „A valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene, ja, kérdés, hogy átérzed-e”. A december hatodikai esten egy asztal, rajta sok-sok külön lapon előkészített vers, két üveg víz és egy dallista adta a színpadképet. A rendezői balon Péter, a jobbon Huba. Az első sorból hiányzott a KDSZ állandó vendége, Tiki bácsi, ami igencsak fura. Péternél voltak tehát a szavak, a rímek, míg Hubánál a sávok, a pedálok. Huba indította az estet egy hangulatfestő húrgerjesztéssel, ami átnyúlt az egész programot tipizáló zenei hozzáálláshoz. Huba sávonként gyűrt össze egy-egy hipnotizáló kompozíciót, amire Péter felolvasott vagy fejből rappelt – néha orrot fújt, de arra is tapsoltunk. A több, mint egy órás műsor egy pillanatnak tűnt. Egész este tudtam volna hallgatni a cseles rímek és cifra dallamok közös táncát. Amikor egy visszatapsolás és a Nyugat 100 utáni vastapsot követően kiürült a terem, az előadók asztalához ülhettem a színpadon. Míg Huba a hátunk mögött pakolt, Péter mondott egyet s mást.

 Mi hozott össze téged és Hubát?

-Van egy fantasztikus énekesnő, Berger Dalma, akinek egyik zenekarában, az Esclin Syndóban Huba gitározott. Dalmával néhány éve már csináltak olyan esteket, amelyeken Huba hozta a pedálokat, a loop stationöket, ezekre felvette a laza bluesos, pszichedélikus témákat, Dalma pedig ráéenekelt. Rögtön betalált ez a felállás. Akkor eldöntöttem, hogy megkérdem Hubát, nincs-e vajon kedve velem is ilyet csinálni. Ennek kb. három vagy négy éve.

Hubazene

Milyen sűrűn álltok ki így színpadra ti ketten? S te mikor élted meg első élményed a deszkákon?

-Kőszínházi körülmények között, nem is tudom megmondani, hányszor játszottunk Hubával, talán egyszer vagy kétszer. A legutóbbi alkalommal, a budapesti Katona József Színházban ott volt Süveg Márk, azaz Said is az AKPH-ból. Egyébként főleg kocsmákban szoktunk fellépni, kb. háromhavi rendszerességgel. Ez a műfaj nem bír el olyan nagyon gyakori játszást, de azért így is sűrűn kapunk meghívásokat. Ami a rapzenét illeti, azt hiszem, tizenhét éves lehetttem, amikor először léptünk fel az AKPH-val. De nézőként már két-három évesen vittek szüleim irodalmi felolvasásokra.

Miért csak két-három havonta van alkalmatok így játszani?

-Ez a formáció alapvetően a versekre van kitalálva, és noha néhány rap- és slamszöveget is belecsempészünk, ez ilyen formában mégis csak verses műfaj. Egyszerűen nincs akkora kereslet a kortárs költészetre, folyóiratokban publikált versekre, mint egy rapkoncertre. Egy rapkoncertet meg lehet csinálni minden héten, de egy ilyen műfaj szerintem több energiát és odafigyelést is igényel.

Az AKPH a MÜPÁBAN, a trió egyik legjobb fellépése

Jön a sablonkérdés. Ha valakinek el kellene magyarázni, akkor hol lehet meghúzni a határokat a vers, a rap és a slam között?

-Ezt a három szövegműfajt szerintem elég jól el lehet különíteni. A rapet talán a legegyszerűbb megmagyarázni. Ott a zene ritmusát követi a szöveg. Általában ott vannak a rímek, ahol a dobok, a leütések. A slam és a vers között az lehet a legnagyobb különbség, hogy a slam alapvetően előadásra íródik. Hogy a slam megáll-e a papíron? Szerintem ezt slame válogatja. De alapvetően azt gondolom, hogy az a slam, ami színpadon hangzik el, ami a közönséggel valamilyen interakcióba lép.

Ez milyen interakció szokott lenni?

-A slam gyakran aktuálpolitizál, humoros próbál lenni, és instant hatásokkal igyekszik felkelteni a közönség figyelmét. Egy versnél mondjuk nincs ilyen. Az ember hallgatja a mondatokat, a szóképeket, gondolkodik, hogy miről szólhat. Nem is mindig világos, hogy miről van benne szó. Sokkal enigmatikusabb, titokzatosabb tud lenni egy vers. A slam pedig direkt hat, és a közönség reagál rá.

Mondod, hogy kocsmákban többet játszottatok így. Jobban él ez a műfaj, ahol az emberek sürögnek-forognak, és koccannak a poharak?

-Szerintem jobban él a kocsmákban, mint minden ilyen élő műfaj. Igényel egyfajta közvetlenséget, hogy közelebb legyenek a nézők. Itt mi is egy kicsit meg voltunk szeppenve. Magunkban egy kőszínházi játéktér, egy fekete dobozszínpad kellős közepén. Még nem láttuk az elején mi sem, hogy mi fog kisülni belőle.

A beat költészetnek is volt egy intenzív élete a papír dimenzióján kívül. Valahol látok kapcsolatot a beat és a slam között. Neked erről mi a véleményed?

-A slam nagyon sok mindenből táplálkozik. Amikor a slamköltészetet mint olyat Marc Smith a nyolcvanas években kikiáltotta, akkor szerintem nagyon sok költészeti hagyományhoz nyúlt vissza. Egyfelől a beatekhez is. Például az, hogy akkoriban performansszá változtak a versfelolvasások, s az, hogy az irodalom a dzsesszzenével szimbiózisba lépett, hogy szociálisan és társadalmilag érzékeny témákat feszegettek, politizáltak, háborúellenesek voltak, a melegek jogaiért kiálltak... Nagyon sok mindenben azonos ilyen szempontból. S egy nagyon amerikai, demokratikus műfajról beszélünk. Másfelől ott vannak a huszas években meginduló afro-amerikai emberi jogi mozgalmak, a Harlem-reneszánsz vonala is. De ha átjövünk Európába, itt is megtaláljuk az előadói költészeti műfaj előzményeit. Tudjuk, hogy már az antikvitás korában adtak elő élő szóban eposzokat. Tehát a slamnek nagyon sok csápja van, és sokfelé nyúl vissza. Az irodalomból táplálkozik, és az elő szó a médiuma.

Verseidben sűrűn szerepel az egyes szám második személy, egy megszólítás. Kihez írod ezeket a verseket?

-Az egész életemet egy ilyen én-te viszonyrendszerben tudom csak elképzelni. Viszont amikor az ember magányos, akkor megszűnik ez a perspektíva, és csak a tárgyiasított megfigyelések maradnak. De alapvetően az ember arra törekszik, hogy legyen valaki, akit meg lehet szólítani.

A magyar kortársak közül kit olvasol az utóbbi időben?

-A fiatalok közül Krusovszky Dénes és Korpa Tamás verseit szeretem. Az idősebbek közül Szijj Ferenc, Kemény István, Marnó János és Tandori Dezső áll hozzám a legközelebb.

Az AKPH-val most mi a helyzet?

-Most vettünk fel egy számot, amihez Balatonföldváron készült egy klip is. A Kodály Method, azaz a Rév Marcell – Szimler Bálint páros készítette. Jelenleg a Balaton körül forgatnak klipeket magyar zenészekkel. Mi is az egyik ilyen banda vagyunk. Ezen felül pedig van már hat-hét szám, ami majdnem kész az új lemezről.

Zárásképp egy meglepő kérdés: mikor tanultál meg olvasni?

-Hú, nagyjából, mint az átlag gyerekek, úgy négy-öt évesen.

Képgaléria: