: A selfie-k egyike
A selfie-k egyike

Oh, boy 1.

: A selfie-k egyike
A selfie-k egyike

Fotók: Patarica Ildikó

Első rész - Vodka. Minden egy pohár vodkával kezdődött.

Egy brit hölgy egy huszonhárom éves, tökéletes angol nyelvtudással és érvényes jogosítvánnyal rendelkező lányt keresett nyolcéves kislánya mellé au pairnek, hosszabb időre. És hogy jövök én a képbe?

Nem sokkal év vége előtt pakoltam egy táskába az összes cuccomat, amire szükségem lehetett az előttem álló öt hétben. Hajnalok hajnalán indultam el otthonról, és tudtam, hogy nem kis fába vágtam a fejszémet. Már magában az utazás is a frászt hozta rám. Először történt meg az, hogy senki nem volt mellettem, aki a kezemet foghatná. Nem volt kitől elbúcsúznom a reptéren, és nem volt senki sem, aki várt volna rám Angliában.

A busz Újvidékről késve indult el Szeged felé. Erre nem lekéstem majdnem??! Szegedtől Ferihegyig, mondhatni, minden rendben volt, de utána meg kellett találni a buszmegállót, és ne is beszéljünk arról, hogy kint hideg volt, és cipelhettem magammal a csomagomat. Húsz kiló. És ezért a húsz kilóért fizettem többet, mint magáért a repülőjegyért. De aztán már ott ültem a gépen, és bámultam ki az ablakon át – áthajolva a két mellettem ülő személyen –, majd leszállás előtt nem sokkal megszólalt egy izgatott kis hang a fejemben.

– Na neeeee! Az ott London.

Igen. Ekkor láttam Londont először, meg utoljára is…

London

A híres brit humor

Egy kis segítséggel jutottam el a reptérről a londoni házig, ahol majdnem a poggyásszal együtt indultunk el az étterembe, mert a gyereknek ennie kell. Te jó ég! Már ekkor tudhattam volna, hogy itt valami nem stimmel. Ezután pedig nemhiába énekelgettem én Marilyn Manson dalát. „But I’m not a slave to a god that doesn’t exist. But I’m not a slave to a world that doesn’t give a shit.”

Egész nap dolgoztam, mint az állat, közben pedig a fülem élvezhette a kritikát. Sajnos az a pont is eljött, amikor már nem kellett különösebben figyelnem arra, hogy mit mondanak, mert akkor is megértettem őket. Munka, munka, fáradhatatlanul. Mert még betegnek lenni sem volt kifogás. Csak akkor éreztem meg, hogy milyen fáradt vagyok, amikor este lefeküdtem aludni. És akkor sem tudtam nyugalomra lelni, és egyszerűen álomba merülni. Óránként felébredtem, és vártam, hogy mikor jön majd el az a perc, amikor a munkaadóm azzal a brit akcentussal felordít, hogy Ildíkó, mert az éj kellős közepén sem képes kicserélni egyetlenegy pelenkát sem. Sőt. Már az első napot is azzal kezdte, hogy a gyereknek az éjszaka hasmenése volt, és mindamellett, hogy nincs néhány órája sem, hogy megérkeztem, fel kellett volna ébresztenie, és befognia. Most az ilyenre mit mondjon az ember?

London

Cliché, de van rajta telefon is, busz is

Akkor meg már a szemetet is nehezére esett kivinni, és túl nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy őt megnézik, mert fekete, míg az senkit sem érdekel, ha egy magamfajta fehér csajnak van egy hatalmas Volvója. Én is úgy tanultam hajtani, hogy az oktató azt mondta, hogy nem is vagyok igazi sofőr, amíg nem káromkodok és nem anyázok. Na de amikor párszor bevágta mérgében, hogy „stupid white bitch,” hiába kért bocsánatot. Érdekelne, hogy hányszor mondta ugyanezt rám is, amikor nem hallottam, vagy csak simán nem figyeltem.

Hamar eljött az a pont, amikor már nem láttam semmi élvezetet sem a vasalásban, és gyorsan visszavontam azt is, hogy szeretek takarítani és főzni. You win some, you lose some… Hát igen, így jártam. Aztán az első tanácsot, amit kaptam, érdemes volt megfogadni. „Londonban hazudni kell.”

Évek múltak el, mióta véget ért a színészi karrierem. Mondjuk elég büszke is voltam magamra. Fogalmam sem volt, hogy képes vagyok sírni könnyekkel, ha akarok. És a kamu mosolynak is sok hasznát vettem.

London

Coworth Park Hotel - spa included

Egy gyereknek persze énekelni is kell, nemde? Na persze én is utánajárhattam volna, hogy hogyan is megy a „Row row row your boat” valójában, ahelyett hogy azt énekeltem a nyolcéves gyereknek, hogy „Roll, roll, roll a joint twist is at the end, light it up and take a puff and pass it to your friends…” Aztán meg ezt követte a „Twinkle twinkle little whore, close your legs they’re not a door.”

És hogy mivel jár még a gyerekekkel való munka? Olyan térdekkel, mintha szőnyeget mostál volna… Újra és újra. Ha a gyerek esett, estem én is. Na jó, ő nem esett, de nekem azért sokszor le kellett térdelnem.

London

Elvan a gyerek, ha az M&M's Worldben jár

A karácsonyt valami puccos hotelben töltöttük, amit minden brit csak úgy írna körül, hogy „fancy” és „super posh”. Ezt én is megpróbáltam elképzelni, de még engem is megrémített a túlzott kifinomultság, az előttem álló ismeretlen. Valahogy elképzeltem, hogy a férfiak öltönyben, nyakkendőben, a nők elegáns estélyi ruhában illegnek, egy pohár borral vagy pezsgővel a kezükben, miközben az utazásaikról beszélnek, a divatról meg a közgazdaságról. És akkor elképzeltem magamat, ahogyan ott állok közöttük, egy szál farmerben és pólóban, fancy cipő helyett „sztárkában,” vodkával a kezemben, és odaszólok:

– Hey, whassup?

Végül rájöttem, hogy ez egy olyan hely, ahol az ötévesek a szexet vitatják meg, a hatéves meg már táncot tanít. A hétévesek már világpolitikáról tárgyalnak…? Aztán meg már csak úgy emlegettem, hogy „Super posh hotel, one nigh £300 – prostitute not included.”

London

The nice couple, avagy pózolj hülye kalapokban

Mindössze három alkalommal sikerült kimozdulnom a házból másik, Londonban tartózkodó au pairekkel. Az első egy német lányka volt, elég csendes, valószínűleg a nyelvi nehézségei miatt. Volt egy erős gyanúm, hogy meleg, és csak remélni tudtam, hogy a nap végére nem lesz a sima találkozóból randi, hiszen a „go out” többféleképpen is értelmezhető. DE! Amikor egyik este bulizni mentem egy svéd lánnyal, és enyhén becsípve (sajnos csak ő, én nem – pedig mennyire hiányzott akkor egy pohár vodka…) szaladtunk végig a hűvös utcákon kabát nélkül, kézen fogva, hogy el ne veszítsük egymást a tömegben, miközben áttörtük magunkat az emberek között, egy csávó nagy lazán utánunk kiáltott, hogy „nice couple”. Hát, mondom, rendben. Harmadik alkalommal egy magyar lánnyal találkoztam, akivel hamar megállapítottuk, hogy valami nagyon nem stimmel ezekkel a londoni host családokkal.

Aztán egyik nap városnézésre mentem egy híres londoni zenésszel, Steve Beresforddal. Én sem tudnám, hogy ki ő, ha nem ő lenne a lány keresztapja, és ha nem olvastam volna utána a Wikipédián. Nem tűnik túl izgalmasnak egy tini számára eltölteni egy napot egy hatvanöt éves, fiatalos bácsikával. Én mégis jól éreztem magam. Megvolt életem első gitárórája. Steve ránézett a kezemre, és anélkül, hogy a szemembe nézett volna, csak azt mondta, hogy vágjam le a körmeimet. Pedig már amúgy is rövidek voltak… De aztán végül mégis sikerült mosolyt csalnom az arcára. Még senkit sem hallottam ilyen jó ízűen nevetni. Sőt, az épületekről is visszaverődött a hangos hahotázása, amikor megkérdeztem, hogy tanít-e éneklést, mert szívesen megtanulnék úgy sikoltva énekelni, mint Taylor Momsen vagy éppen Marilyn Manson.

London

Steve Beresforddal

Természetesen a piálásnak is eljött az ideje. Egyik este az anyukával nyakunkba vettük a várost, ellátogattunk néhány pubba. Egy kicsit meg volt lepve, amikor gond nélkül lehúztam az első sörömet. És még jobban meg volt lepve, amikor kinevettem, amikor pár pohár pezsgő után berúgott, másnap pedig a másnapossággal küzdött. Amikor a második sörömet ittam, már rám szólt, hogy nekem aznap este még dolgoznom is kell. Ekkor közöltem vele, hogy mi a sört akkor isszuk, amikor minden más elfogy, és nem akarunk vizet inni. A szerbiai fiatalok pedig ötször többet isznak, mint az EU-s átlag. Amúgy meg két pohár sör még senkinek sem ártott meg.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

1 Hozzászólás

aranyos szöveg. beresford nagy rajongója vagyok! : )

Szólj hozzá

: Borítóterv: Berkes Miklós
Címoldal: flickr.com/photos/cahyman
Szent egek!: egerek és emberek! …minden az egérrel kezdődött. Nem ezzel itt a laptop mellett, hanem amelyik odafent, a műlambéria...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Bózsó István
A polgári színház egy cukormázzal leöntött hazugság „A nemzeti öntudat nem azért alakul ki valakiben, mert megtanítják neki, hanem mert jól érzi magá...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A mikrofonnál Barkóczi Csaba
Ez a 21. századi népvándorlás is véget ér előbb-utóbb 2. Hiszen fél Kelet-Európa nem költözhet át Németországba és Nagy-Britanniába

0 Hozzászólás | Bővebben +
Pályázati felhívás A Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület a 2015. évi Szarvas Gábor nyelvművelő napok alkalmából pály...

0 Hozzászólás | Bővebben +
Humánökológiai fordulóponton vagyunk Az ökológiai-ökonómiai paradigmaváltás szükségessége

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Sanctuary Merc előtt fényképezkedő boldog rajongó a band tagjaival
Fuck You!!! Sanctuary, Overkill, Belgrád, Dom Omladine, 2014. 3. 9.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Multikulturális sokk Újvidéken Neozbiljni pesimisti, Kultur Shock – 2015. 3. 1., SKCNS Fabrika

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Amikor a cselló mesél... Az Electe civil szervezet februárban megrendezett évadnyitó koncertje után március 13-án, pénteke...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Falbontás a diszkó tőszomszédságában lévő rockklubban Társalgás a Phrenia zenekarral

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Exodus: Istenek és királyok Ez a film, váratlanul, Mózes bibliai történetét meséli el

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Hajdú Tamás (fotó: Greguss Lilla)
„Kimondhatatlan jól van, ami van. Minden tetőről látni a napot.” Az egyik kedvenc Pilinszky-idézetem ez a két sor, amely nem hangzott el március 24-én a Raichle-p...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„Annyi ember meghalt má’, oszt nem lett nekik semmi bajuk” – nekünk se lesz, csak előbb éljünk! Aki követi a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának a repertoárját, és meg is nézi a felkínált ...

1 Hozzászólás | Bővebben +
:
Cs. Simon István Vers- és Prózamondó Találkozó Technikai okok miatt kénytelenek vagyunk elhalasztani az I. Cs. Simon István Vers- és Prózamondó ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
10 tehetséges őrült, akik nagy eszméket adtak a világnak 2. Forrás: AdMe.ru

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
„A fájdalom gyengeség, ami elhagyja a testet” A zentai Tiszavirág Kajakklub egyik sikeres sportolójával, Vartus Árpáddal készítettem interjút

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A selfie-k egyike
Oh, boy 1. Első rész - Vodka. Minden egy pohár vodkával kezdődött.

1 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ki tehet róla? Az áldozathibáztatás azt jelenti, hogy az erőszaktevő helyett vagy mellett az áldozatot (is) hibá...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 5. Ötödik rész – A macskaevők

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Levelek Japánból 13. 13. rész - Krizantémfesztivál Kaszamában

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Bátorkeszi Borfesztivál Május 8–9.

0 Hozzászólás | Bővebben +
Vajdasági est mar18-31 Szemezgetés vajdasági műsorbeharangozókból

0 Hozzászólás | Bővebben +