15. rész - Egy japán doktori képzésről

A mi doktori képzésünk viszonylag különlegesnek számít Japánban, hiszen nemzetközi és interdiszciplináris is. Éppen ezért a következőkben leírtak nem feltétlenül tükrözik a tipikus japán oktatási viszonyokat és módszereket, de úgy gondolom, mindenképpen érdemes velük megismerkedni, és összehasonlítani a magyarországi vagy szerbiai gyakorlattal.

Klasszikus értelemben vett előadásom alig van. Csak néhány alapozó tantárgyból, pl. sejtbiológiából, molekuláris biológiából és biokémiából, kémiai biológiából vagy számítógépes biológiából tudtam ilyeneket hallgatni. De ezek sem abban a passzív szellemben zajlottak, mint otthon. Nem tehetjük meg, hogy csak hátradőlünk, és szunyókálunk, mert elvárják tőlünk, hogy kérdéseket tegyünk fel a tanárnak, vagy kifejtsük a véleményünket. Olyan is előfordul, hogy órán a tanár két csoportra oszt minket, és felszólít minket arra, hogy egy általa feldobott tudományos problémán gondolkodjunk, aztán pedig mutassuk be a szerintünk valószínű megoldást. Természetesen a két csoport gyakran nem ért egyet. Ilyenkor vita következik. Szinte minden óra után beadandókat kell írnunk, vagy az órán elhangzott anyagból, vagy egy kiadott feladatból. Ez lehet valamilyen elgondolkodtató kérdés megválaszolása vagy irodalmazás. Általában ezek nem könnyűek, így legalább 1-2 órát kell rászánni az elkészítésükre.

Nagyon tetszenek azok az órák, amelyek nem előadásszerűek, hanem szemináriumok. Egyik kurzusomon azt tanultuk meg, hogyan kell tudományos cikkeket olvasni és értelmezni. Mindenkinek ki volt osztva egy közlemény, amit el kellett olvasnia, feldolgoznia és bemutatnia a többieknek. El kellett mondani a cikk problémafelvetését, meg kellett indokolni, hogy miért a cikkben leírt kísérleti módszereket használták, milyen eredmények születtek, azokat hogyan kell értelmezni, ez alapján milyen hipotéziseket lehet felállítani, és milyen további vizsgálatok kell hogy következzenek. A többieknek figyelmesen kellett hallgatni, kérdéseket feltenni, és a saját véleményüket kifejteni. Az osztályozásnál nemcsak azt vették figyelembe, hogy ki milyen jó előadást tartott, hanem azt is, mennyit kérdezett a félév folyamán, mennyire voltak jók a kérdései (!), milyen aktívan vette ki a részét a diszkussziókból, és mennyire voltak saját, jó ötletei.

Egyik kurzusunkon a rákkutatás újabb eredményeiről tanultunk. A kurzus három helyszínen zajlott egyszerre: a tsukubai, a kiotói és a tajpeji egyetem előadótermei videokonferenciaszerűen voltak összekötve. Az óra első felében egy tanár tartott előadást, a második felében hallgatók egy csoportja mutatta be az általa feldolgozott cikket. Az előadások után mind a három helyszínről lehetett kérdezni egy mikrofon segítségével. Szerintem ez nagyon jó módja annak, hogy többféle nézőponttal ismerkedjünk meg, és hogy jó, elgondolkodtató ötleteket halljunk.

Egy másik kurzusunk során nem előadásokat kellett hallgatnunk, hanem különböző kutatócsoportok szemináriumain részt venni. Ilyenkor vagy a hallgatók mutatják be az eredményeiket, vagy egy cikket dolgoznak fel, amely témája kapcsán az adott csoport számára érdekes lehet. Ezek meglehetősen nehezen érthetők szoktak lenni, hiszen egy nagyon specifikus témáról szólnak, amihez mi nem feltétlenül értünk. Ettől függetlenül hasznosnak érzem, mert ahelyett, hogy száraz tantermi anyagot hallgatnánk, a kutatás módszereivel ismerkedünk meg, avval, hogy egy kísérlet során kapott eredmények alapján milyen következtetéseket lehet levonni, és hogy hogyan állít fel az ember egy hipotézist. A szemináriumon való tevékenységünket a tanárok minden alkalommal osztályozzák: ha valaki nem tesz fel kérdést, elégségest kap, ha kérdez, az már közepes, ha viszont jó kérdést tud feltenni, akkor kiváló. Mondanom sem kell, kiváló jegyet kapni nem könnyű.

A kurzusokon kívül több laborban is el kell töltenünk pár hetet, hogy megismerkedjünk a kutatási témájukkal, és hogy gyakorlati tudást szerezzünk. Hamarosan eldől, ki melyik kutatócsoporthoz fog csatlakozni, és milyen témával fog foglalkozni.

Összességében elmondhatom, hogy meglehetősen nagyok velünk szemben az elvárások. Az órákon sokszor nehéz és komplikált az elmondott anyag, aktívan részt kell venni mindenben, ezenkívül kísérleti munkát is kell végeznünk, ha pedig netán maradna egy kis szabadidőnk, akkor valamelyik beadandó feladaton kell dolgoznunk

Az előző rész itt olvasható.

Képgaléria: