„…a tulajdonosok nem élnek a lehetőséggel és a felelősséggel (!), hogy egy adott közösség zenei ízlését formálják…”

Február 28-án olyasvalami történt a zentai Jail Clubban, amire a közelmúltban nemigen volt példa. Sőt, talán egyáltalán nem esett meg még ilyesmi. A lemezlejátszók mögött ugyanis négy környékbeli fiatal állt, és pörgette az elektronikus zene berkeiben csak deep, tech és tech house-nak nevezett zenéket. Kultúránkban továbbra is többnyire laikusok nyilatkoznak ezekről a bulikról, és a jellemzés általában ki is merül annyiban, hogy – szép magyarosan – jó/szar žurka volt. Valami azonban mintha változóban lenne, és egy kis késéssel Vajdaságban is teret hódít magának ez a stílus. Jó példa erre az újvidéki Green Love fesztiválsorozat vagy akár az idén már harmadik alkalommal megrendezendő Green Future fesztivál, amely szintén felvonultat hasonló tónusú DJ-ket/producereket. Úgy tűnik, a nyári partikon kívül most már hétvégeken is hallgathatjuk ezeket a melódiákat. És hogy mégis hogyan jutottunk el idáig, illetve miképpen képzelik el a jövőt a hozzáértő körökön belül, azt pont a Jailben egyre többször feltűnő négy sráccal (Belec Norbert – Beller, Hangya Zsolt – Hansol, Kormányos Márk – Mark Helms, Szeles Gábor – GFragor) tárgyaltuk meg.

A komolyabb témákra csak később térnék rá, először szeretném, ha mindannyian bemutatkoznátok. Hogyan ismerkedtetek meg a zenével, mi volt az első élményetek ebben a közegben?

Szeles Gábor: – Ezen már többször is elgondolkodtam, a legelső kapcsolat minden bizonnyal akkor volt, amikor elkezdtünk szórakozóhelyekre járni, kb. 2009-ben. Az idő tájt hallottunk először elektronikus zenét, és buliztunk rá. Egy év elteltével aztán ráuntam az agyba-főbe játszott zenékre, és elkezdtem nézelődni a Beatporton (elektronikus zenei portál), ahol jobban megtetszett a többi stílus.
Hangya Zsolt: – Én is ekkorra teszem az ismerkedést. 2011 nyarán már bele is vágtunk az első projektünkbe, akkor még teljesen tudatlanul, a nulláról indulva. A fiatalok között mindenki DJ akart lenni akkoriban, mi valamikor a divat lecsengése után kezdtünk el komolyabban foglalkozni a zenekészítéssel. Utólag visszanézve teljesen amatőr hibákat vétettünk. Ez nem is meglepő, mert valóban zöldfülűek voltunk.

Belec Norbert: – Nekem sok minden kiesett a kezdeti folyamatokból, hiszen már volt alkalmam figyelni a többieket, így én nem szenvedtem annyit az első lépésekkor. Ha valami problémám akadt, rögtön segítségért fordulhattam. Sokszor mondták is, hogy az én első megjelent zeném klasszisokkal jobb volt az övékénél.
Kormányos Márk: – 14-15 éves koromra tenném ezt az időszakot, akkor még főleg minimalista, letisztult, egyszerűségre törő zenét helyeztem előtérbe, amit a mai napig nagyon szeretek. A producerkedéssel a bátyám révén ismerkedtem meg, neki többéves tapasztalata volt a szakmában. Miközben ő a szobájában kialakított stúdiócskájában kotyvasztott valamit, gyakran én is ott ültem mellette, és próbáltam átlátni a dolgokat. Érdekelt a dolog, és amikor nem ő ült ott, én is próbáltam valamit alkotni. Persze, ő ennek nem igazán örült, szóval gyorsan le kellett lépnem.

Milyen stílusban és hogyan született meg az első alkotás?

H. Zs.: – Azt hiszem, deep house-ként lett elkönyvelve, de valójában mindenből volt benne egy kicsi. Nem is igazán lehet ráaggatni egy stílust, sok minden volt, de főleg rossz. (Nevetés) Harmónia, na, az nem igazán jellemezte ezeket a trackeket. Kicsit szomorú is, hogy vannak olyan kiadók, amelyek mindenféle zenét megjelentetnek.
Sz. G.: – 2011 októberében jelent meg a legelső zenénk, tényleg katasztrófa volt. Talán egy kis EDM is volt benne, bár akkoriban még nem az a fajta EDM létezett, amiről manapság beszélünk. Először az FL Studio nevű programmal kellett megbarátkozni, ekkor jött el a képes és youtube-os tutorialok időszaka.
K. M.: – 2012 elején került fel a saját számítógépemre a Fruity Loops, és még ez év közepén sikerült megírni az első zenémet, ami egy kicsit később meg is jelent egy magyarországi kiadónál. Eleinte nagyon kezdetlegesek voltak ezek a dallamok, ami azt illeti, nem is vagyok büszke rájuk. Az első kiadói sikerélmény 2013-ban jött el, amikor Mario Ochoa (az Avenue Recordings tulajdonosa) versenyén a nyertesek egyike lehettem. Ekkor ismerkedtem meg Zsolttal és Gáborral, hiszen nagy meglepetésemre az ő kollaborációjuk is megjelent az említett összeállításban. Számomra egészen hihetetlen volt, hogy három vajdasági is helyet kapott a győztesek között.

B. N.: – Az én első zeném nagyon sokáig készült, ami nem is negatívum. Rengeteg dallamot összegyúrtam, de sehol nem jelentettem meg őket, ennek eredménye lett az, hogy kiforrottabb munka került ki a kezeim közül. Először még az olyan alapfogalmakat sem ismertem, mint a kick vagy a clap. Gábor és Zsolt támasza sokat jelentett.

H. Zs.: – Ez ma sincs másként. Ha valamelyikünk új dolgot fedez fel, azonnal megosztja a másikkal. De tényleg a nulláról kezdtük, semmi előtudásunk nem volt.
Sz. G.: – Én azért vágtam a négy ütemet. (Nevetés)

Lépjünk vissza a múltba. Tudnátok nekem mesélni az elektronikus zene térhódításáról? Honnan indult el, egyáltalán milyen formában jelent meg?

H. Zs.: – Ha egy várost kellene említeni, akkor én Detroitot mondanám. Ott kezdődött az egész, valamikor a hetvenes-nyolcvanas években. Sokkal keveredettebb, de eredetibb volt, és akadtak benne élő zenei betétek is, amelyeket – ellentétben a mai sample felvételekkel – akkor vettek fel, és más nem használta őket.

Sz. G.: – Ha megnézzük a mai amerikai kiadókat, ami még most is ér köztük valamit, az a detroiti és a chicagói. A house volt az első, ami valamilyen formában létezett, a diszkózene alapjául szolgált, aztán jött a tech.
B. N.: – A stúdiók se olyanok voltak, mint ma. Időpontot kellett kérni, lefoglalni egy napra az egészet, akkor dolgozhattál nyugodtan. Több pénz is forgott közkézen, bakelitlemezek jelentek meg, ma meg a Beatportról letölthető minden, és mire eljut a bevétel a producerhez, alig marad belőle valami.

Ha kollektíven nézzük a műfajt, akkor a kilencvenes éveket említhetjük mint fordulópontot az elektronikus zene életében? Ekkor vágódott be a ma már mainstreamnek nevezett köztudatba?

H. Zs.: – Igen, mondhatjuk. Akkor alakult ki a technó, kivált a house-ból. Ha azt nézzük, a tech house se egy régi műfaj, és már két éve létezik a future house is. Nagyon gyorsan változik a zene, sokszor olyan irányba is, amit előtte el sem képzeltünk volna.
B. N.: – És olyanba is, amilyenbe talán nem is kellene…
H. Zs.: – Bizonyos előadók öt éve még tech house-t játszottak, ma már elkorcsosult EDM-et szólaltatnak meg, mert egyszerűen erre van igény.
Sz. G.: – Az EDM, mai értelmében véve, tutira nem fog megmaradni, a house és a technó igen. Mindenképpen kell a változás. Volt, aki egyazon stíluson belül alkotott valami újat, de ez nem feltétlenül kell, hogy így legyen. Jay Lumen is azért maradt meg, mert hű maradt a stílusához, csak mindig finomhangolt egy kicsit rajta.

És manapság mire van igény? Most kivételesen nem az érdekel, hogy ti mit igényelnétek, hanem hogy a közönség mit szeret hallgatni.

Sz. G.: – Nagyon úgy tűnik, hogy itt az EDM-en kívül mást nem ismernek. Próbálunk ezen változtatni. Szerintem egy club house-ra sokkal nagyobb igény lenne. Ehhez képest kéthetente Balkan Partyt rendeznek, amivel egy bizonyos mértékig nincs is semmi gond, de nem kell túlzásba vinni. Részegen én is tomboltam már rá. (Nevetés)
B. N.: – Az a baj, hogy ezt kapjuk a rádióban, a nagy többségnek csakis ez létezik, erre jön a nép, ebben van a pénz, azt pedig tudjuk, hogy nagy úr. Kockázatot csak kevesen vállalnak. Régebben sokkal több technóbuli volt, és igény is volt rá. Jó lenne újra ezt látni.
H. Zs.: – Egy klubot leszámítva senki nem mer újítani. Megértem, hogy egy szórakozóhely profitközpontú, de a tulajdonosok nem élnek a lehetőséggel és a felelősséggel (!), hogy egy adott közösség zenei ízlését formálják. Elsődleges célom, hogy megszerettessem az emberekkel a techbulikat, és végre úgy látom, egyre több embert megfog ez a stílus. A szerb zenének nem a diszkóban van a helye, ahogyan az akusztikusnak sem. Meg lehetne csinálni, de arra van másik szórakozóhely. A legszebb az egészben, hogy ezer emberből kilencszáz nem beszél szerbül, mégis buliznak rá.

Sz. G.: – A szöveget viszont kívülről fújják… Előfordult olyan eset is, hogy Zentán techbulit rendeztek, Oromhegyesen pedig szerb élő zene szólt. Zentán szinte csak szerbek voltak, Oromhegyesen meg magyarok.

Mi a helyzet a zene másik spektrumán lévő műfajokkal? Milyen kapcsolatban álltok vele ti?

H. Zs.: – Semmiképpen nem kell elítélni, sőt… Szerintem még jó is, ha az ember hallgat másfajta stílusokat, nekem például kiskoromból a Deep Purple maradt meg, most pedig van jó pár Limp Bizkit-szám, amit kifejezetten élvezek.
Sz. G.: – Nekem azért tetszik jobban az elektronikus, mert több elemet összehoz, és ebből kreál zenét, míg ha rockot kell hallgatnom, hamar ráunok. De semmiképpen nem kell elítélni ezeket a műfajokat sem, előadóként szerintem sokkal nehezebb dolguk van. És az én gépemen is megtalálható 2-3 Johnny Cash-album.
K. M.: – Véleményem szerint a kettőt semmiképpen nem szabad szembeállítani. Mintha két vallást hasonlítanánk össze.
B. N.: – Nagyon sokféle zenét meghallgatok, gyakran át lehet emelni valamilyen dobkompozíciót, vokált, bármit az elektronikus zenébe.

Bevallom, az interjú ötlete gyakorlatilag egyetlen kérdésből indult ki, ugyanis rengeteg helyen látom azt, hogy az élő zenét, a zenekarokat még mindig nagyon-nagyon sokan felsőbbrendűnek tartják az elektronikus zenével szemben.

Sz. G.: – Egyrészről nem mindenki ugyanazt a zenét szereti, másrészt pedig saját dalt alkotni és azt előadni nagyobb értékkel bír sokaknál. Egy zenekarban is rengeteg munka van.
K. M.: – Ha az a kérdés, hogy a kettő mire képes együtt, nos… Nagyon is szép dolgokra. Főleg deep house kategóriában hallani akusztikus hangszereket, például gitárt vagy hegedűt. Én nagyon szeretem a két világ találkozását.
H. Zs.: – Egy koncerten – legjobb esetben – a zenekarok a saját zenéjüket játsszák, a közönség pedig fizikai valójában látja a befektetett munkát. Sokkal jobban becsülöm azokat a zenészeket, akiknek van saját alkotásuk, legyen az akármilyen, mint azokat, akik más előadókét játsszák. Nekem nagyon fontos, hogy legyen személyes stílusa valakinek, akár elektronikus, akár élő zenét játszik.
B. N.: – Egy DJ képtelen reprezentálni azt a sok munkát, amit a stúdióban véghezvitt. Van egy csomó DJ/producer, aki ugyan EDM-et játszik, de akusztikus, dobos, zongorás betéteket is beletesz a saját zenéjébe. Zedd gyakran tölt fel a YouTube-ra videókat, amelyekben valamilyen hangszer előtt ül, később az azon lejátszott hangokat halljuk vissza az elektronikus zenébe ágyazva.
H. ZS.: – Élő példa erre Paul Kalkbrenner, ő élőben mindig valami pluszt ad hozzá a szettjeihez, és akkor rá már mondhatjuk is, hogy tessék, itt egy DJ/producer, aki élőben zenél!
Sz. G.: – Ezért kell máshonnan is meríteni. Itt jó a vokál, ott a dob. Figyelni kell.

Nagyon sokan azt sem tudják, mi a különbség a DJ és a producer között…

Sz. G.: – Hát, sok. (Nevetés)
B. N.: – Röviden és tömören, a producer írja/készíti a zenét, a DJ pedig lejátssza. A kettő nem feltétlenül zárja ki egymást, sőt. Ha sikeres DJ akarsz lenni, akkor muszáj saját zenével előrukkolni.
Sz. G.: – Ma már muszáj, különben nem tud megélni belőle az ember. Négy-öt éve szerintem még akadtak olyanok, akik simán befutottak azzal, hogy egyedi szetteket adtak el.

Na és mi az igazság? Meddig tart elkészíteni egy zeneszerkesztő programmal egy tűrhető minőségű felvételt? Mikor lesz kész egy track?

Mindannyian egyszerre: – Sosincs kész.
Én: Ez gyönyörű volt, gyerekek, én is mindig ezt mondom az írásaimra… (Nevetés)
Sz. G.: – Ez teljesen normális. Mindig hozzá lehet adni valamit, akad javítgatnivaló is. Én általában – ha úgy érzem, kész a zene – egyszer elmentem, majd két-három nap múltán újra előveszem, meghallgatom, és ha kell, javítok rajta.
K. M.: – Elég változó ez. Az idők során rájöttem, hogy ha egy zenémbe túl sok időt ölök, az nem lesz feltétlenül jó hatással rá. Sőt, nálam inkább azok sikerülnek legjobban, amiket viszonylag rövid idő alatt fejezek be. Mondjuk egy-két hét.
H. Zs.: – Van, ami öt munkaóra alatt kész, van, ami 24 munkaórát követően is teljes káosz. Ha felkérés érkezik – mondjuk egy remixre –, két hétig csak azzal foglalkozom. Ha szerencsém van, két nap után félretehetem, és foglalkozhatok mással.

Hova tovább? Átveszi a hatalmat az elektronikus zene, merre tart az egész, melyek azok a műfajok, amelyek jelenleg is mainstreamnek számítanak, és melyek lehetnek központban a jövőben?

B. N.: – 2-3 évente változik a mainstream. Nemrégen még Skrillex dubstepjét hallgattuk mindenhol, aztán az is háttérbe szorult. Most jön a future house, ki tudja, hova jut el. Mindig vannak, akik beállnak az éppen aktuális fősodrásba, a lecsengésével meg szépen eltűnnek a süllyesztőben.
K. M.: – Igen, erre a dubstepkorszakra mindenki emlékszik, de hál’ istennek szép lassan kiment a divatból. Érezni egy kicsit, hogy nőtt az igény az elektronikus zenére, de nem hinném, hogy túlzottan el fog terjedni. Nem gondolom, hogy megérem azt az időt, amikor itthon Adam Bayer trackjeit hallom majd a rádióban.
Sz. G.: – Ami mindig jelen lesz, az szerintem a house és a technó. Valamilyen formában túlélnek, de az éppen aktuális sláger folyamatosan változik, nem lehet tudni, éppen mi lesz a legtöbbet játszott stílus. Most az EDM tarol, remélem, már nem sokáig. Nyáron még lehet, ez lesz, de jövőre egészen biztosan változik a helyzet. Mehetnénk vissza a club house felé…
K. M.: – A deep house-nál megint más a helyzet. Egyes producerek megpróbálták „fogyaszthatóbb” állapotba varázsolni a nép számára. Nálam már eleve ellenszenvet vált ki, ha valami nagyon népszerű, úgyhogy az én szememben ez a fajta deep house értékét veszítette. Olyannyira, hogy a mi körünkben már csak kommersz deepnek nevezzük.
H. Zs.: – Érdekes, hogy amikor Hollandiában jártam, tízből kilenc helyen technó vagy house szólt, és még a rádióban is azt hallottuk. Lokációtól is függ, Spanyolországban a tech sokkal menőbb, mint bárhol máshol a világon. Ott egyszerűen erre szocializálódtak az emberek, aztán hogy melyik stílus hogyan és merre korcsosul, azt a jóisten sem tudja előre.

Képgaléria: