Ugyanúgy, mint nemrégiben a Budapest melletti Forma 1-es kanyarrengetegben, a Zenta melletti üdülőparadicsomban is épp 30. alkalommal gyűlt össze a világ színe-java, hogy összemérje erejét. A Tisza partján persze nem négy keréken, hanem négy lábon (legalábbis páronként) tették ezt a versenyzők, mégpedig az eddigi rekordok nagy részét megdöntve, mivel 22 felnőtt- és 14 serdülőcsapat nevezett be az évente megrendezésre kerülő lábtenisz-bajnokságra, népszerűbb nevén „Picigen VB”-re. Az ideális, 40 éves átlagéletkorral rendelkező Milanović családi páros pedig két csúcsot is felállított: Milan, a 68 éves nagypapa az eddigi legidősebb játékos, aki minden évben rendszeresen megdönti saját rekordját, unokája pedig a maga alig 12 nyarával messzemenően a legfiatalabb részvevő a felnőtt mezőnyben. A különleges páros egyébként három szép győzelemmel mutatkozott be, és pozitív mérleggel zárta az idei vetélkedést.

Amint azt a Hungaroring Sport Zrt. elnöke elárulta, a mogyoródi versenypálya már eléggé elavult, és a közeljövőben 20-25 milliárd forintos befektetéssel szándékozzák feljavítani a feltételeket. Nos, a Picigen Aréna felújítási költségei ettől az összegtől valamelyest elmaradtak, ám a támogatóknak és a szervezőknek köszönhetően itt is sikerült hasonlóan tükörsima pályát és forró hangulatot teremteni, emellett izgalmakban, látványosságokban sem volt hiány. A nagy érdeklődésre való tekintettel két lelátó is készült, méghozzá eredeti módon a keleti és az északi oldalon, a négy reflektor pedig fényárban úsztatta a késő estébe nyúló, vérbeli rangadók helyszínét. Sóti Mihály és Kontić Djordje önjelölt pályagondnokoknak még az is eszükbe jutott, hogy hálóval kerítsék körbe a porondot, megvédve ezáltal a nézőket valamelyik felbőszült játékos váratlan kirohanásától, járulékos haszonként pedig 30 év után végre nem kellett minden labdamenet után a környékbeli bozótosban, vagy az illemhely mögötti illatos gödörben keresgélni a rakoncátlan bőrgolyót. Áldásos tevékenységük közben felvetettek még egy hasznos lehetőséget: mi lenne, ha ezúttal nem külön-külön, hanem közös csapatot alkotva próbálnák elhódítani az áhított serleget? Igaz, a közismert Misa ezt az álmot már kétszer is megvalósította az elmúlt évtizedekben, ám vérbeli sportemberként még most, 64 évesen sem állt távol attól, hogy mesterhármast állítson be, és egyúttal Djokót is a rég kiérdemelt jutalmához, a bajnoki címhez segítse.

A Magyarkanizsáról érkezett vendégek ezúttal is színesebbé és kiélezettebbé tették a küzdelmet. Erejükről mindent elmond, hogy négy csapatukból három is túlélte a csoportkört, a kétszeres aranyérmes Lipták testvérek pedig meg sem álltak a fináléig. A záróküzdelmeket óriási érdeklődés és néhány szórakoztató műsor előzte meg. A pálya körüli térséget színültig kitöltő, lelkes nézősereg előbb a tombolán részesülhetett hasznos nyereményekben, ezt követően pedig Kéri Tibor dobosegyüttese és a mazsorett leánykák előadását élvezhette. Az egyórás szünetnek egyébként Zvonko Bogdan és tamburazenekara is örülhetett, mert a szurkolók egy része átsétált a strand lágy homokszőnyegére, és az ott zajló főzőverseny tiszteletére rendezett, ugyancsak világszínvonalú koncert tömegességét és hangulatát emelte.

A jubileumi bajnokság döntőjében a hosszú évek óta együtt szereplő kanizsai fivéreknek az aktuális bajnok, Milanović Igor próbálta útját állni, ám tavalyi partnere, Hegedűs Zoltán sérülés miatt nem segíhette őt a címvédésben. Helyette Zavišić Veselin állt be nem sokkal a verseny előtt, így még ők maguk is elismerték, hogy a mindent eldöntő harcba nem éppen esélyesként indultak. Csak hát ismét megmutatkozott a sport valódi szépsége, legnagyobb vonzereje, vagyis maga a kiszámíthatatlanság. A közönség fergeteges buzdítása és a hazai hadvezér küzdőszelleme magasabb fokozatra kapcsolta az egyre népszerűbb Veskót is, aki ugyan változatlanul a csata legcsendesebb és legszerényebb lovagja maradt, ám szinte önmagát felülmúlva hárította az ellenfél támadásait. A hosszú labdamenetekben és fordulatokban gazdag összecsapáson mindvégig nyílt küzdelem folyt, így hát a legutolsó, nyertes pont végeztével még az újonnan kifeszített védőháló sem mentette meg a győzteseket attól, hogy a gyermekkorú szurkolók serege a nyakukba vesse magát, ők maguk pedig a hatalmas, örömujjongó kupac alján ünnepeljék a váratlan diadalt.

Igor ezzel egy ugyancsak nehezen behozható sikersorozatot mondhat magáénak. Összességében hetedszer került nyakába a gyermekszurkolókon kívül az aranyérem is, ráadásul öt különböző partnerrel vitte véghez ezt a haditettet. Nincs kizárva, hogy egyszer majd a család legfiatalabb sarja éri őt utol. Goran, akiről már említést tettünk, eddig példátlan módon két versenyszámban is indult, és mi sem természetesebb, hogy a serdülők között favoritnak számított. Senić Aleksandarral az oldalán végig is tarolták a mezőnyt, a legvégén pedig tapasztalt harcosokat idéző, szép találkozón győzték le a szemben álló, ugyancsak ígéretes kettőst:

Senić, Milanović G – Božić, Bulatović 2:0 (21:16, 21:19)

Nem vitás, hogy a fiatal korosztály bevonása a hivatalos versenyprogramba meghozza a gyümölcsét. A jelenlegi bajnok is az ifjabb kategóriában kezdte a szereplését, és azóta is minden évben bekerül a záróküzdelmekbe néhány zöldfülűnek vélt csapat. Ezúttal a Dukai, Tolmácsi és a Božović, Nedeljkov páros bizonyította, hogy nekik is van helyük az augusztusi, tűző nap alatt.

Az összes látogató rokonszenvét egyértelműen a legjobban összeillő kettős nyerte el. Egyik, mondhatni nagyobbik felét az a Rotterdamban élő zenész, Laki Ákos tette ki, aki már évek óta hazalátogat, hogy aktív részese legyen a zentai találkozónak. Az idén ráadásul nem csak a pályán szórakoztatta a nézősereget puszta megjelenésével és játékával, hanem mindezt az este folyamán meg tudta ismételni, s a záróbankett vendégeit is megajándékozta fellépésével. Nem mellékesen, időközben még arra is jutott ereje, hogy a tamburások társaságában elfújjon egy rögtönzött nótát a paradicsomi környezetben felállított színpadon. Az álomduó másik felét Živković Srdjan állatorvos alkotta, aki nagylelkűen felajánlotta, hogy szakmájából kifolyólag azonnal és könnyűszerrel ellátja a résztvevők esetleges sérüléseit. Erre ugyan nem mutatkozott szükség, hiszen a heves küzdelem szerencsére nem emelkedett világszintűre, mármint olyan értelemben, hogy nem fajult kíméletlen taktikai és fizikai csatározássá, nemzetközi berkekben ugyanis úgy hírlik, a „becses sportolók” még úszóversenyen is képesek egymásnak komoly bántódásokat okozni. Ennek kapcsán nem kis büszkeséggel jelenthetem ki, hogy a játékvezetők mindvégig eleget tettek a jó bíró legpontosabb meghatározásának, vagyis szinte alig lehetett őket észrevenni a számtalan játszma folyamán. Persze, ismételten ki kell hangsúlyozni a szemlén megjelent vitézek korrekt, bajtársi magatartását, hiszen a legzseniálisabb karmester is hiába integetne a pálcájával, ha a zenészek botfülűek lennének.

Legvégül a közönségdíjas zenészünknek támadt egy valóban művészi gondolata, amely első hallásra talán kissé szokatlannak tűnik:

- Mindent együttvéve, ez egy nagyszerű és egyedülálló rendezvény. Csakhogy még nem eléggé szép, ezért indítványozom a vegyes párosok versenyének kiírását.

A nyelvemen volt, hogy láttunk már éppen elég vegyes párost, amelyben az egyik fél tudott picigenezni, a másik meg nem, de az ötlet gazdája gyorsan folytatta a fejtegetést:

- A nézőtér ugyan ma is teli volt szebbnél szebb hölgyekkel, de ez nem elég, legközelebb be kell őket csalogatni az aréna közepére. A tapasztalat azt mutatja, hogy ők maguk még bátortalanul bűvölik a labdát, de egy jóképű és ügyes dalia oldalán már biztosan szívesen bemutatkoznának a pályán is.

Az nem derült ki, hogy ezzel a művész úr magára célzott-e, mindenesetre máris megfogalmazta az újabb feladatot a szervezők és a lábteniszt kedvelő férfiúk számára. A tisztelt publikum pedig remélhetőleg eggyel több, szemet gyönyörködtető és minden tekintetben közönségbarát látványosságban részesül majd a következő idényben.

Képgaléria: