Fotók: www.facebook.com/VOLTfesztival

Ha nyár, akkor fesztivál, ez a nagy, sokszor és sokat hangoztatott igazság. Többnapos, kicsi vagy nagy, „low budget” vagy sztárparádé, utcasarki koccintós borozós vagy menő koktélos, kifekvős vagy partizós, kinek-kinek ízlés szerint. Vagy mindez keverve, ömlesztett formában, az „ahogy esik, úgy puffan” megismételhetetlen és örökérvényű axiómája szerint. De az alapvetés, hogy ha nyár, akkor fesztivál.

A VOLT a szezon második jelentős rendezvénye a kissé különc Fishing on Orfű után, éppen a szóbeli érettségik és a vizsgaidőszak végén, de még nem annyira mélyen a nyárban, hogy lekopott volna a tinta a diák ujjáról. Arról ismerszik meg, hogy június végén jelentős mennyiségű fiatal indul meg Magyarország északi csücskébe, Sopron felé fesztiválbusszal, VOLT-vonattal, autóval, telekocsival, sátorral, hálózsákkal, egyheti túlélőfelszereléssel egyetemben egy szerethető városba, ahol senki sem néz csúnyán a bulizókra, ahol a VOLT-karszalag kiváltságokat, kedvezményeket jelent, nem rosszalló megjegyzéseket.

A VOLT eddig alapvetően családias jellegű volt, még akkor is, ha ez a jelző meglehetősen sajátos egy fesztivál esetében, amelyről az embernek éppenséggel a szabadság, nem pedig a család által diktált kötöttségek jutnak eszébe. De mégis: sokszínű volt, mégis áttekinthető, a tömeg jelentős, de nem fullasztó, a fellépők izgalmasak, de nem az elérhetetlen ikonok, az árak nem a sarki kimérést idézték, de nem vágtak földhöz. Az átalakulás tulajdonképpen tavaly kezdődött, amikor a szervezőknek, talán egy kicsit önmagukat is meglepve, sikerült megcsípni az Arctic Monkeyst, s a brit banda miatt egy extra fesztiválnapot voltak kénytelenek beiktatni. Vélhetően éppen a „Majmok” miatt némileg megváltozott a közönség összetétele is, megjelentek a külföldiek a sátrazók között is, s talán ez adta az ötletet, talán valami más. A lényeg az, hogy az idén már olyasmiért is pénzt kértek a szervezők, amiért eddig nem: a rutinos VOLT-ozókat nem kicsit lepte meg a kötelezően megváltandó kempingjegy, amely nélkül koncertre menni és zuhanyozni ugyan lehetett, de sátrazni már nem… Persze azoknak, akik a Sopronban kínált panziókban, diákszállókon, egy hétre bérbe adott lakásokban, netán a szállodákban laktak, ez nem tűnt fel. Mégis, kissé kiábrándító volt, hogy a „kinti” társaság nem ülhetett a le a „bentiek” sátra előtt némi kora délutáni barátkozásra, elvégre a kempingjegyet ellenőrző lánykák igen szigorúan vizslattak mindenkit, ki- és belépéskor egyaránt…

De pluszkiadás vagy sem, a szervezők elégedettek lehettek. A fesztivál nem egész öt napja alatt látogatottsági rekordok hullottak a porba, volt nap, amikor minden jegy elkelt, ami egyúttal azt is jelentette, hogy a Szigetet idéző volt a Lővérekben összezsúfolódott tömeg: azon a napon, amikor ugyanazon a közönségen osztozott David Guetta, a Parov Stelar Band és a Motörhead, egészen szabályosan még lélegezni sem igazán lehetett a nézőtéren. A szervezők, akik egy egészen különleges ötlettől vezérelve két nagyszínpadot állítottak fel egymással szemben, kiküszöbölve ezzel az egymást követő koncertek közötti hosszas kényszerszüneteket, azt ígérték előzetesen, hogy a helyszínek közötti területen harmincezer ember fér majd el. Hát azon az ominózus napon harmincötezer látogató volt, a fesztivál teljes ideje alatt pedig a bérletesek és a napijegyesek összesen százhuszonháromezren.

De lássuk, mit is kínált a VOLT ennek a rekordszámú látogatónak!

A kezdet, mint ahogyan az a fesztiváloknál mostanra már hagyománnyá vált, nem az első, hanem az úgynevezett nulladik nap. Ez az, amikor elvileg nincs még hivatalos, meghirdetett program, de a közönség már beköltözik, sátrat állít, rituálisan megissza az első fesztiválsörét, megismerkedik sátorszomszédaival (akik pedig másnapra egészen távolra kerülnek tőle, mert kiderül, hogy a mi és az ő sátruk közötti egy négyzetméternyi területre lényegében legalább két, de inkább három másik sátrat is fel lehet még állítani…), és szórakozás után néz. Ezt az igényt hivatott kielégíteni a kényszerűségből mégiscsak bevezetett nulladik napi program, elvégre az mégsem járja, hogy bulizni vágyó tömeg van, buli meg nincs. Az idén a nulladik nap a magyar zenekarok jegyében telt, amelyek közül több szülinapot ünnepelni érkezett Sopronba: két évtizedes fennállását jegyzi az idén Ganxsta Zolee és a Kartel, valamint az egyúttal búcsúturnéján is lévő Heaven Street Seven, létezésének tizenötödik évfordulóját ünnepelte fergetegesen a 30Y, amelyet nagyon hiányoltunk a tavalyi fesztiválfelhozatalból, a tizedik évfordulót ülte az Irie Maffia, a szinte még ovis Intim Torna Illegál pedig az ötödiket. Volt, aki rutinból letolta a műsort, és olyan is, aki igazán odatette magát. Utóbbiakat szerettük, Beck Zolit és bandáját külön dicsérjük. 

Aztán az „igazi” első napon már komoly volt a felhozatal, és ismételten felvetődött az évek óta aktuális kérdés: ha egyszer ekkora rajongótábora van a gitáralapú zenének, miért ragaszkodnak a fesztiválszervezők a pendrive-bajnok DJ-khez??? Slash hatalmasat alakított a zenekarával, és nem a Gun’s n’ Roses dicsőségéből igyekezett megélni. Persze, senki sem bánta, amikor felhangzott egy-két klasszikus, de a nagy igazság, hogy Slash is, a bandája is teljes értékű, hatalmas bulit nyomott (ismétlés: november 18-án, Budapesten, a Papp László Sportarénában). Széppé tette ezt a napot a Tankcsapda a megbízható professzionalizmusával, a Quimby az eklektikus csodaországával, a Kiscsillag a maga sajátosságaival, és hát persze a „kicsik” is hozták a kötelezőt: a Paddy and the Ratset imádtuk az ír-punk klasszikusok miatt, és örültünk a készülő lemez dalainak, a Brains hozta a kötelezőt, ahogyan azt kell… Fesztiválnap volt ez a javából, amikor hajnaltájt mászik az ember a hálózsákba, és nem talál olyan testrészt magán, amely ne sajogna…

A második napnak azzal a szilárd eltökéltséggel mentünk neki, hogy a Beatrice fellépését Feróstul, mindenestül kihagyjuk, és azóta is hisszük, hogy ez jó döntés volt. Annál is inkább, mert gyors egymásutánban ledarált bennünket a Parkway Drive és a Rise Against, hogy levezetésképpen egy kis Vad Fruttikkal kényeztessük magunkat. Az Ignite programütközésben vesztett, a Bastille is megadta a módját, nem tagadjuk, de ismételten bebizonyosodott, hogy ez mégsem teljes egészében a mi világunk, s noha mindig izgalmas tud lenni, ott és akkor a Budapest Bár labdába sem rúghatott, elvégre Tim McIlrath és csapata volt a másik oldalon. Többek között az azóta fájdalmasan aktuálissá vált Prayer of the Refugee című dallal… Bónuszpont, hogy a koncert egy pillanatában a buliba beszállt az Ignite-ban megismert Téglás Zoltán is, ami egy cseppet sem rontott az összképen. Szerettük ezt a napot is…

Aztán jött a már említett teltházas harmadik felvonás, a pénteki, amikor a menedzserek és határidőnaplók gonosz manói egy napra montázsolták a Parov Stelart, a Motörheadet és David Guettát, előételként pedig némi Anna and the Barbiest és Subscribe-ot. A borzalmas az volt, hogy a tömeg (a teltház, ugye…) miatt nem volt menekülő útvonal, ha az ember egyszer sikeresen két lábát is le tudta tenni szilárd talajra, hát maradt is rajta, ameddig csak lehetett. Persze, a pendrive-császártól így is elmenekültünk, csak ez a művelet tovább tartott, mint amennyi még károsodás nélkül megúszható. Így aztán igazán jól jött a Pál Utcai Fiúk hallójárat-tisztító akciója. Lemmy és társai persze megbízhatóan tépték a húrokat, szó se róla, de azért „nagy öregektől” láttunk már izgalmasabb és életerősebb fellépést is. De az ilyesmi akkor is kihagyhatatlan.

Az utolsó napon azonban kénytelenek voltunk feladni: a nagyszínpadok nem tartogattak számunkra semmit, noha Ákos és Fatboy Slim sokak fantáziáját megmozgatta. Mi inkább választottuk a furcsa franciákat, a Nouvelle Vague lökött lányait, Péterfy Borit és együttesét, meg természetesen Sopron egyik ikonikus, ámde sajnos, a fesztivál területén kívül eső vendéglátó-ipari egységét: András bácsi borozóját, ahol legalább akkora a buli, mint a Lővérekben…

Zárásképpen: az elmúlt években minden értelmes és értelmetlen poént, szójátékot sikerült már elsütni nekünk is, másoknak is a VOLT Fesztivál kapcsán, így most ettől eltekintünk. Maradjunk annyiban, hogy van ez az ötnapos buli, Vajdaságtól meglehetősen távol, ám mégsem a megközelíthetetlen messzeségben, ahova érdemes elmenni, ha az ember igazi fesztiválhangulatot akar szagolni, de nem akar áttekinthetetlen tömeg arctalan részeként sodródni.

A VOLT csatlakozott az Élő Bolygónk nevű klímavédelmi projektumhoz. Ennek apropóján kortárs művészek a közönség bevonásával a helyszínen alkottak, Áder János köztársasági elnök pedig nagy érdeklődés mellett tartott előadást ebben a témában.

„Nemcsak a VOLT helyszíne telt meg, de Sopron és környéke is. Már hetekkel a nyitás előtt sem lehetett szálláshoz jutni, a vendégeink egy jó részét már Ausztriában szállásoltuk el” – emelte ki Fülöp Zoltán a fesztivál másik alapítója. „Mindeközben Sopron belvárosába is beköltöztünk, ugyanis az idén először a legjobb soproni vendéglők, klubok, teraszok programokkal és kedvességekkel várták a VOLT vendégeit, napközben nem mindennapi élettel telt meg a város. A Csillagok Városa projektum keretében az idén négy világsztárnak ajándékoztunk köztéri székeket, ef Zámbó István alkotásait. Ezentúl már Slash, David Guetta, a Motörhead és John Newman széke is megtalálható lesz Sopron belvárosában” – mondta a főszervező.

„Amikor véget ér a VOLT Fesztivál, ahol 4 és fél nap alatt leírhatatlan sok élményt kap az ember, nehéz szavakba önteni, milyen volt az idei esemény. Talán egy olyan pillanatot szeretnék kiemelni, amely számomra tökéletesen leírja, mitől működik ennyire jól a VOLT” – mesélte Lobenwein Norbert, a fesztivál egyik főszervezője. „A Wellhello koncertjén csaknem húszezren álltak a színpad előtt, amikor a tömeg a magasba emelt egy kerekesszékes kisfiút és egészen a színpadig adták előre. Miután célba értek vele, Fluor és Diaz könnyezve ölelkezett össze, alig bírták folytatni a koncertet. Ma már tudom, hogy Levinek hívják azt a kisfiút, hiszen a Facebookon azóta rajongók százai osztják meg a fotót, amely ezt a jelenetet örökítette meg” – emelte ki saját élményét a főszervező.

Az élő stream is hatalmas sikert aratott: minden eddigi rekordot megdöntött a közvetítés nézettsége. A YouTube-on öt napon át huszonkilenc koncertet láthatott a nagyvilág, negyven órán át, két színpadról, huszonkilenc kamera lencséjén keresztül.

Képgaléria: