Léphaft Ágnes, Újvidék

(A kép forrása: www.facebook.com/kmvon)

Hogyan kerültél kapcsolatba a KMV-vel? Milyenek voltak az első benyomásaid?

Azt hiszem, középiskolás korom elején jártam, azaz elsős voltam. Készült egy előadás, a Korbács az Újvidéki Színház jelenlegi művészeti vezetője rendezésében. Ebben alakítottam Libidát, vihettük a darabot a Középiskolások Színművészeti Vetélkedőjére Zentára. Nagyon fárasztó volt az a nap, nézni, látni, megélni, aztán játszani, uborkás-sajtosszendvicsezni, várni, hogy mit mondanak, nemcsak a zsűri, hanem a többi KSZV-s. Fel sem fogtam, hogy ez csak része az egésznek. Aztán este kiderült, hogy kaptam egy színészdíjat, és ott lehetek a döntős hétvégén Óbecsén. Ez akkor nekem semmit sem jelentett. Vagyis nem tudtam vele mit kezdeni. Szerintem nem is mentem el, mert valószínű, hogy emlékeznék rá.

Ezek a benyomások hogyan változtak az évek során?

A következő év kora tavaszán Szilágyi Miklós és Vígi László (a továbbiakban Miki és Laci) vetélkedő-népszerűsítő körútjukat járták, és az újvidéki gimibe is eljöttek; elmesélték, hogy mi is ez, és hogy minden középiskolás részt vehet rajta bármilyen kategóriában. Rájöttem az azonosítás után, hogy komoly dolgokat mulasztottam. Mondjuk, írni soha nem szerettem, de van ez a plakátpályázat, zsonglőrködtem photoshopban, és sokak szerint jó is lett a plakátom abban az évben. Kivéve a zsűrit. Szerintük csak második lettem. De ez nem vette el a kedvem, verset mondtam akkor még, és a körzeti selejtezőkön nem jutottam tovább, ahogy két év múlva, 2009-ben sem. Ettől még elmentem a plakátos második hellyel a döntőre, és megismerkedtem rengeteg érdekes emberrel, akik közül most nem emelnék ki senkit. Így visszagondolva, nem is tudom, miért versenyeztem... na jó, mondjuk, az enyém lett a nyertes KMV-plakát 2008-ban, és a háromnapos tavaszi középiskolás fesztiválért Óbecsén. Az ebédekért az oviban. Meg mert „jé, más is hallgat Theriont”. Prioritások... És, mert a pont akkori énemet ismerik meg, ami még kialakulóban van. Szerintem ez egy nagyon fontos részlet, szóval megérte.

Résztvevőként hogyan jutottál el a szervező posztig?

Amikor egyetemista lettem, már inkább csak a buliért mentem el egy-egy KMV alkalmával Óbecsére, meg azért, hogy megismétlődjön a vajdasági alternatív tavaszi fesztivál, és találkozzak azokkal az emberekkel, akikkel csak akkor és ott szokás.) Aztán egyik évben Laci azt mondta, hogy „hé, szükségünk van egy emberre, aki beszervezi a diákzsűrit...”. Vagy nem, az végzős koromban volt... na mindegy is... Ja, akkor az a koncertjegyszedős év volt, igen! Szóval, nem hivatalos szervezőként járultam hozzá a gördülékenységhez. Aztán hivatalosan is felkértek, hogy legyek a csapat tagja, de elutasítottam, mert „ahh, nem vagyok én erre elég jó... felelősséggel jár” stb. Végül része lettem a teamnek. Ennek a vidám baráti társaságnak, ami nélkül szerintem sok minden nem lenne.

Máshogyan tekintesz a KMV-re szervezőként, mint résztvevőként?

Egyértelműen. Csak annyit mondanék, hogy teljesen más az izgalom és a tenniakarás forrása.

Mi a te feladatod a KMV-n?

Ez a legjobb kérdés. Néhány évnyi szervezői lét után, azt hiszem, tavaly mondtam Mikinek a döntő második napján – ez az a szombat, amikor még valamennyire beszámíthatóak vagyunk –, hogy egy nagy felismerésre jutottam: tulajdonképp nekem nincs konkrét szervezői funkcióm, hanem én ilyen dzsóker vagyok. Nevetve annyit mondott, hogy: És te erre csak most jössz rá?! Erről ennyit.

Megosztanál velünk egy anekdotát a sokéves közös történelmetekből?

Szerintem eddig csak ilyen műfajban beszéltem a KMV-ről. Jó a kategória, nem?