Az antihős célba ér

A Maffiózókkal és a James Gandolfini által alakított Tony Sopranóval kezdődött, a Totál szívással és a Bryan Cranston segítségével életre keltett Walter White-tal ér véget? Talán korai még efféle kijelentéseket tenni, az viszont egyértelmű, hogy az antihős prototípusa új szintre emelkedett a rákbeteg drogkereskedő szerepében. A Breaking Bad különös története következik.

Képernyőbe repülő nadrág, fecskegatyában álló férfi, aki egy fegyvert szorongat, és egy felvétel, amely a családjának készül. A nevem Walter Hartwell White, és bármit is hallatok az elkövetkező napokban, tudnotok kell, hogy végig ti voltatok a szívemben. Hangzik a bemutatkozás az első évad első részében: Hátborzongató belegondolni, hogy milyen ívet futott be és meddig jutott el a karakter az öt évad során. A történet baromi egyszerű: adva van egy középiskolai kémiatanár, akit tüdőrákkal diagnosztizálnak, ő pedig a szakmában szerzett tapasztalatai alapján belevág a metamfetamin-főzésbe, hogy biztosítsa családja számára a biztos megélhetést a jövőben. Aligha jutunk el azonban eddig, ha annak idején az HBO nem kockáztat a Maffiózókkal és a Sírhant művekkel; aligha kap helyet tévéképernyőn egy ilyen sorozat, ha nem létezik az AMC és a Mad Men. És Vince Gilligan, a Totál szívás forgatókönyvírója.

Vince az X-aktáknál kezdte lényegi pályafutását, ahol ironikus humorával hívta fel magára a figyelmet. Egy ún. írói válság közepette viccelődtek barátjával, hogy ha a pályafutásuk befuccsol, még mindig belefoghatnak a drogkereskedelembe a semmi közepén. Gilligan saját elmondása szerint megvilágosodott, az ötlet befészkelte magát a mindennapjaiba, és évekkel később örülhet, hogy nem vetette el. A berendelésig azonban rögös út vezetett. Nem csoda, hiszen egy ötvenéves figuráról van szó, aki súlyos beteg, ráadásul ismeretlenként lép a kábítószerek világába. Ki az az őrült, aki elfogad egy ilyen sorozatot? A kétsoros leírásból sugárzik, hogy ez a lehető legrosszabb, legelvetemültebb ötlet egy olyan platformra, amely évekre előre szeret tervezni. A CBS, az HBO, a TNT és még az antihősök sorát felvonultató FX is elutasította a kezdeti terveket. A színtérre újonnan érkező AMC-nek azonban nem volt mit veszítenie. A forgatókönyvíró meggyőzte Bryan Cranstont, hogy ebben a sorozatban a helye, mellé pedig bezsebelte azt az Aaron Pault (Jesse Pinkman), aki – ha lehet ez egyáltalán – néha még a többszörös Emmy-győztesnél is zseniálisabbat alakított.

Tiszta, stabil metamfetamint állítanak elő, amely veszélyezteti a környék üzletembereit, később pedig a főszereplőket ülteti vezető pozícióba. A háttérben azonban kitisztul a kép, megjelennek Walter White karakterének első sötét csírái, s a kezdetben gyámoltalannak tűnő alak igazi bűnözővé növi ki magát. A sorozatot azonban nemcsak a jeleskedő színészek, hanem a látványvilág és a különösen lassan göngyölődő történet is jellemzi. Vince Gilligan elképzelése nem egy évadra íródott, s bár a nézettségi mutatók korántsem voltak meggyőzőek, a csatorna vezetői szerették az alkotást, és kitartottak a Breaking Bad mellett, aminek eredményeképp jó pár évre bebiztosították helyüket a zsúfolt amerikai tévépiacon. Kevés sorozat kapott egyaránt rengeteg elismerést a kritikusok részéről és élvezte a popkultúra nézőinek rajongását. Három évadon keresztül a kettő közül csak egyik volt meg a Totál Szívásnak. És akkor jött napjaink találmánya, a filmezés világát alapjaiban felforgató Netflix. Az utolsó – két részre osztott – évad előtt rengetegen darálták le az addigi részeket a kritikai elismeréseknek köszönhetően, a végső etapra pedig az AMC vezérévé lépett elő a sorozat. A Breaking Bad tehát azért is szerencsés, mert az elismerés mellé kellő mennyiségű rajongás is párosult.

A kezdetekkor valószínűleg senki sem gondolta, hogy öt évadot megél/túlél a Walter White – Jesse Pinkman kettős. A történet úgy ért véget, ahogy annak véget kellett érnie. Ebben a szériában nem voltak jók és rosszak, csupán sárosak és kevésbé sárosak, akik hétről hétre az erkölcsi normák határán egyensúlyoztak és lépték át a saját maguk által felállított határokat. Érdekes, hogy a sorozatban a legrosszabb sors épp Bryan Cranstonnak jutott, a kamerák világán kívül viszont ő profitált leginkább karrier szempontjából. Nincs, és feltételezem, nem lesz még egy olyan képernyőre vitt karakter, akit ennyire utálok majd, mégis úgy érzem, muszáj követnem a vele történteket, és akármennyire gyűlölöm, az utolsó képkockák során megnyugvással tölt el, hogy valamelyest meglelte békéjét.

S bár a rivaldafény Aaron Paulra és Cranstonra irányult, a Breaking Bad kinevelt magának egy humoros alakot, aki két köteg pénzért a saját anyját is képes eladni, ha azzal megmentheti a saját bőrét. Saul Goodman története nem ért véget a sorozat befejeztével, hiszen külön spin-offot kapott, amely a Better Call Saul címet viseli, s amely a bevált recept finomhangolásával egy újabb remekművet prezentál a közönségnek.

Képgaléria: