Jugoszláviai/vajdasági magyar fiatalok körében idestova fél évszázada él a mondás, miszerint ha tavasz, akkor káemvé. Így van ez az idén is. Mostanra elmondhatjuk, hogy a tavasz megérkezett, ergo: közeledik a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének döntője.
Jelen sorozatunkban a korábbi évek KMV-in nagy sikereket elért fiatalok és kevésbé fiatalok vallanak arról, ők hogyan élték meg, és mit jelentett nekik a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjén való részvétel(t). Reméljük, a sorozatban olvasható történetek, vallomások hatására kedvet kaptok hozzá, és a közel-, valamint távoli jövőben részesei lesztek az eseménynek, hisz tudjátok: a művészet örök, minden más csak szemfényvesztés.
Váradi Ibolya egyetemista, lapunk állandó munkatársa
Save the date
Ötödik éve ez már, hogy minden áldott áprilisban van egy ünnep a naptáramban a húsvét, karácsony, szülinap mellett, ez pedig a káemvé. Négy évvel ezelőtt a magyartanárnőm hívta fel rá a figyelmet, gondoltam akkor, „ajde”, ez is olyan lesz, mint a többi verseny. El is mentem gyanútlanul, de ami ott fogadott, az cseppet sem volt átlagosnak, szürkének, hivatalos hangulatúnak mondható. Ekkor vált ünneppé. Sokan mondják azt, hogy a KMV-hangulatot nem lehet jól leírni, meg kell tapasztalni, én sem tudok mást írni most. Gimis koromban mind a négy évben ott voltam, és idén is ott leszek: voltam már versenyző, diákzsűri, most pedig a szervezésben segítek. Szerintem ha egyszer valaki belekerül ebbe, utána nehezen tudná feldolgozni, ha nem lehetne tovább része az életének. Teljesen felfordult az életem az egyetem kezdete óta, de szívmelengető érzés, hogy áprilisban újra eljön ez az ünnep, a biztos pont. Ami az elhivatottságomat bizonyíthatja, és azt, hogy mennyire de mennyire ott akar lenni az ember az az, hogy egyik évben lesérültem a megnyitó napján, de másnap gipszes lábbal is ott voltam. Szóval: Save the date.
Kozma Lajos egyetemista
Tök jó
Lali vagyok. Középiskolásként minden évben indultam a KMV-n, illetve tavaly abban a kiváltságban lehetett részem, hogy a sötét oldalról – zsűriként – is belekóstolhattam a vetélkedőbe. Kétségkívül a versek állnak a legközelebb a szívemhez, ebben a kategóriában versenyeztem és értem el helyezést kétszer. Jelenleg is írok. De számomra a KMV sosem a versenyről szólt. Sokkal inkább egy életérzés. Inspiráló közeg.
Tapasztalataim azokról az esetekről, amikor a KMV tök jó!
1. Tök jó, ha már eleve szeretsz írni és írással foglalkozol, mert láthatod, hogy nem vagy kipusztulóban lévő állatfaj, mint ahogy azt néha a művészek a szürke hétköznapokban tapasztalják; megláthatod, hogy mások is szeretik hasonló dolgokra pazarolni az idejüket.
2. Tök jó, ha még soha nem írtál semmit, mert felfedezheted, hogy vannak olyan középiskolások, akiket megmozgat ez a dolog, és ki tudja, lehet, egy napon te is olyan őrültté válsz, mint ők... ragályos.
3. Tök jó, ha utálsz írni, azt sem tudod mi az a KMV, vagy mindig kiesel az elején, mert ennek ellenére bőven lehetsz még befutott író. (Igaz történetek alapján...)
Mindezt láttam és tapasztaltam. Versenyzőként leginkább az első pont volt rám igaz. A valódi nyereményem az, hogy temérdek szakmai kapcsolatom és sok barátságom alakulhatott ki ennek a versenynek köszönhetően. Őket mint embereket és művészeket a mai napig nagyon sokra tartom, és a legtöbb ezek közül a barátságok közül még ma is tart. Úgyhogy tudjátok meg, hogy nagyon irigy vagyok rátok, és ha csak egyetlen utolsó tanácsot adhatnék, akkor ez lenne: értékeljétek és használjátok ki most ezt az időszakot, mert nekem nagyon hiányzik.
0 Hozzászólás
Szólj hozzá