:

Az otthontalanság hordozói

:

Igen, tudom, hogy ez úgy hangzik, mintha valami betegségről, valami kórról lenne szó, és talán így is van. Rengetegen elvándorolnak külföldre, ahol a jobb egzisztencia ellenére sem boldogok, honvágyuk van, és nem találják a lelki békéjüket. Az itthon maradottak között is sok a helyét és a személyiségét kereső ember, akit túl sok inger ér, aki nem tud kiszállni egy elfáradt párkapcsolatból, vagy épp nem fér bele a másik életébe. Egymás és saját magunk foglyai vagyunk, és az a kérdés, hogy mi a rosszabb, ha tisztában vagyunk ezzel, vagy ha észre sem vesszük. Egy nagyon mélyreszántó önmagunkba figyelés a doroszlói L. Móger Tímea harmadik verseskötete, amely a zEtna Kiadó gondozásában jelent meg az idén. A Homo labilis című gyönyörű kék könyvet Ágoston Lóránt illusztrációi gazdagítják, és jó lenne abban a tudatban élni, hogy a halak nem a bizonytalan ember szaporodását jelzik, hanem a céltudatosét és azét, aki nem hagyja el a gyökereit, inkább ápolja és hirdeti azokat. A költőről tudjuk, hogy erősen kötődik a nyugat-bácskai világhoz, azon belül is leginkább a szülőfalujához, és mindent megtesz annak érdekében, hogy valamilyen módon összetartsa a közösséget. Ilyen jellegű küldetése van a lírai énnek is, aki arra kér téged mint olvasót, hogy „ne hagyd el magad”. A boldogság keresésének az útja számtalan helyre sodor minket, és ne várjunk bölcsőt és dajkamesét egy idegen országban és kultúrában. Az újdonság varázsa gyorsan elszáll, és még jobban kiüresedik tőle az ember:

„egy kocsmában

a világ bármelyik

felén

otthon van az ember

az elején”

A négy ciklusból álló kötet első és negyedik (I. Káin és (B)Ábel, IV. Az ember halai a nap vizében) részében prózaversek találhatóak, amelyek az éles, filmszerű képeknek köszönhetően lassú olvasást és még lassúbb értelmezést követelnek. A mondatok feldarabolása szaggatottá teszi a szöveget, és ezzel fokozza a magányt, a kilátástalanságot és a végletek közötti csapongást.

Agyölő

Sovány. Rezgő gyomrú. Holdra lát a földről. Szövi a magányt. Pókfajta a jövőből. Emberáldozatot kíván. Kínál. Falun nem lakik. Városokba nem jár. Nem létezik. Keletkezik. Hangok etetik. (Sz)ívig rág. (Hegy)gerinctelen. Néptelen. Emberbőr alá bújó. Végtelent ígérő országvilág. Aki magába engedi. Mind eleven. Halott.

A prózaversek egy új irányt jeleznek Tímea költészetében, és természetesen itt is bátran használja a zárójeleket, ami a többértelműséget teszi lehetővé, és alaposan megnehezíti annak a dolgát, aki el szeretné szavalni a költő verseit.

A Kálvária című versben a lírai én finoman rátapint arra a fontos tényre, amit már Sziveri János Bábelében is olvashattunk („érdemes-e menekülni innen/gyarlóságomat ha magammal kell vinnem”). Tímea ezt a gondolatot erősíti meg a vers végén:

„barlangot épít

köveket hord magára

terhét messzire viszi

ha messze jár”

A távolság, a gyökereink hiánya, a naponta megjelenő kihívások és az ismeretlenhez való alkalmazkodás valójában felnagyítják az egyedüllétet, az identitáskeresést, és hajléktalanná tesznek minket. Mintha kieveznénk az óceán közepére, és csak a halak vennének körül minket, de már az étvágyunkat is elveszítettük, mert belénk fulladt a magány. A kötet legvégét egyfajta letisztultság jellemzi, azt sugallva, hogy legjobb és legbiztonságosabb a part közelében maradni, abban a miliőben, ahol megszülettünk és egyenes gerinccel élni tudunk.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Tarkó Lilla fotója
Ébredős Verőfényes napsütésre ébredtem. Kapkodva felemeltem a fejem.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Szerb Matica Galériája napjainkban
Ha a falak beszélni tudnának 8. Újvidék épületeinek története Donka Stančić könyve alapján

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Chicagóban, a szelek városában
Ohióból jelentjük A vajdasági Miklós Melánia jelenleg Clevelandben tartózkodik. Olvassátok el a folytonos pörgésben...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kép forrása: www.aryzauq.tv
Jogi Kar, te drága! DAY 129: GPP

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Deli Andor (fotó: Máriás Endre)
Együtt, Európában Interjú Deli Andor európai parlamenti képviselővel EU-ról, integrációról, lehetőségekről

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ezüstszavakba olvasztott kataklizmatikus űrjazz Laurie Anderson: Bright Red – 1994

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az otthontalanság hordozói Igen, tudom, hogy ez úgy hangzik, mintha valami betegségről, valami kórról lenne szó, és talán íg...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Cesar Alvares Cajurao, a filippínó főszakács
Sporhetsztori 68. 68. rész – AveCesar!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az égő has esete A gyomor- és nyombélfekély

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az idén is Exit! Az Exit-beharangozó megírása számomra mindig fájdalmas pont.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Paul Delvaux festménye
INSπRÁCIÓ Az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék INSπRÁCIÓ címmel irodalmi alkotópályázatot hirdet kö...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Felhívás a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXIV. Találkozóján való részvételre A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a kupuszinai Pe...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
II. Fonó Klub Magyarkanizsán Táncház, batyubál, mulatság

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Tomin Kis Anikó (fotó: Futár Ernő)
Aki választ: Tomin Kis Anikó A nevem Tomin Kis Anikó, 1986. március 2-án születtem. Koreográfus, táncos és színésznő vagyok.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Turi Orsi
A változások kereszttüzében Sötét… Nagyon sötét, kakaskukorékolás, hideg szél halk suttogása, egy kis károgással megspékelve

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Átértékelés és újratervezés Az év eleje a legtöbbünknek a leltározás időszaka.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Az LII. KMV műfajai és pályázatai (A döntő időpontja: 2019. április 12–14.)

0 Hozzászólás | Bővebben +