A Podolszki József Publicisztikai Pályázat idei kiírásának első helyezett alkotása

Hét ágra süt a nap. Kellemes meleg simogatja az arcunkat. Édesapa a kertben serénykedik. Édesanya karonülő gyermekével körülötte sertepertél. Csönd van. Nem zúgnak a traktorok. Nem pöfékelnek az autók kipufogói. Csönd van. Egy hétköznap, amikor egyébként jönnek-mennek az utcában. Az emberek dolgoznak a városban, a gazdák a földjeiket művelik. Hajnalban elkezdik brummogtatni a traktorokat, és mire végre elindulnak, addigra pont kimegy az ember szeméből az álom. A gyerekek bölcsődébe, óvodába vagy iskolába indulnak. Gyalog, kerékpárral, odafelé még csendesebben, hazafelé már nagy hanggal. Ez a jellemző a kis falura.

De most március van. A 21. század márciusa, amikor csak csend van. Senki nem megy sehova. Nem mehet sehova. Kijárási tilalom, egyelőre éjszakára. Ahogy múlik az idő, nem változik a helyzet. A dédinek be kell vásárolni. Nem mehet a boltba se. Elmúlt 65 éves. A munkahelyekre eljutni is csak különleges engedéllyel lehet. A legtöbben otthonról dolgoznak. Jobb helyeken a cég sofőre viszi és hozza őket, hogy el tudják végezni a munkájukat. A munkát, amivel pénzt keresnek. A pénz, amiből élni tudnak. A gazdaság szétesni látszik. Az élet megbomlani. Mint egy háborús időszak. Most egy vírus az ellenség, és egyre csak nyomul előre, sok áldozatot követelve. Az oktatási intézmények nem működnek. A gyerekek itthon tanulnak. De a házi tanítójuk a szülő, aki persze jártas a kémiában, fizikában, matekban és a földrajzban. Természetesen nyelveket beszél, amelyeknek a nyelvtana is a kisujjában van. Mindezt át is tudja adni a gyermekének, mert ezzel a képességgel is rendelkezik. Titokban kitanulta a tanítói szakmát. És az ideje, ahogyan a türelme is, végtelen. Így tanulnak a gyerekek. De ott a másik segítség. A monitor. Online órák. Távoktatás. A tanító elmond mindent szépen. Csak épp Petike hiába kérdez, a tanító nem válaszol egyetlen feltett kérdésére sem. Édesanya egy ilyen napon az udvaron napoztatja gyermekét. Mégiscsak érje azt a gyereket friss levegő, ha már az utcán nem lehet babakocsival sétálni egyet, ahogy eddig szinte minden nap. Zajok hallatszanak a szomszédból. Bandika rúgja a bőrt. Anyuka az ellenfél 11 fős csapata, támadó, védő, kapus egyszerre. Ez az, Bandika! Góóóóóól! Ő a szurkolótábor is. Bandika egy ideig nevet. Élvezi a játékot és az anyjával töltött időt. Egy idő után azonban azt mondja: menjünk ki! Én kimegyek az utcára. Kijönnek a többiek is. Sok az óvodás korú gyerek a környéken. Vannak nagyobbak is. Ők az utcasarkon bandába verődve beszélgetnek, és időnként elviszik sétálni a kisebbeket. Ők a dadák. Mindenki jól jár és jól szórakozik. Bandika, most itt játszunk. Az udvarunkban. Ezen a pár négyzetméteren. Van itt trambulin, hinta, focilabda. Mi kell még? Társaság! A barátaim. Rendben, nem megyek ki. Csak átmegyek a szomszéd kisfiúhoz. Csak vele meg az öcsivel játszunk. Nem megyünk ki! Az udvarukban maradunk! Nem lehet! Nem mehetsz ki! Akkor átjön ő, jó? Nem mehetsz ki! Nem érted?! Bandika hatéves. Annácska csak egy múlt. Épp sírdogál. Nyűgös kedvében van. Anyuka két kapurarúgás között próbálja nyugtatni. Nem sikerül. Végül feladja a játszmát. Játssz valamit egyedül! Karjába veszi Annácskát. Sétálnak az udvarban. Megnézik a kutyát. A két szomszéd édesanya így találkozik össze. A ház sarkán. Egy kis kerítésnél. Egyébként fal van a két telek között. Nem is szokták látni egymást. Csak hallani. Most találkoztak. A kerítés két oldalán, a meggyfa alatt. Apuka külföldön ragadt. Szegeden dolgozik. A határt viszont lezárták. Már hosszú ideje nem látták egymást. Telefonon kommunikálnak. Apuka videofelvételen látja a gyermekeit. Egy ismerős gyerek szülei elváltak. Az apa összecsomagolt és elköltözött. Apuka is összecsomagolt és elköltözött. Rég nem találkoztak. Bandika gondolkodni kezdett. Az én Apukám elhagyott bennünket? Anyuka a könnyeit visszafojtva válaszol, dehogy! Hazajön! Egyszer hazajön! Csak most nem bír. Dolgozik. Egy délelőtt jött a hívás. Pakoljatok! Csomagoljatok! Valamit. Nem tudni, hány napra, de jöttök. Szegedre. Elintéztem. Végre találkozunk. Kapkodva mindent, ki tudja, mit, Anyuka összedobált. Pufit is meg kell keresni, Annácska csak vele tud aludni. De a kedvenc csörgője se maradhat itthon. Hol a cumija? Van öt, egyiket sem találni. Kell vastagabb ruha is, kiskabát, szandál és sportcipő. Bandika a labdája nélkül nem megy. Az is bekerül. Hol vannak az én ruháim? És pokróc. Pokróc, az kell. És étel. Víz. Ki tudja, mennyit kell várni a határon. Bezsúfolt mindent az autóba. Mindent is, ahogy manapság mondani szokás. A két gyereknek is be kellene férnie. A babakocsinak meg az anyósülésre. Csupán 26 kilométer. Fél óra kocsikázás. Plusz a határ, ami lehet akár ötórás várakozás is. De reggel indulnak. Végre! Reggel feloldották a határzárat!