Általános iskolába jártam, amikor a zenetanárunk, a topolyai Radić Diana megmutatta nekünk a balerina cipellőjét. Mesélt nekünk a balettről, de engem (már akkor is) érdekelt, hogy vajon mi bújik meg a tütü, a csipke, a kecs és a hatalmas mosoly, nem beszélve a balerinákról keringő tévhitek mögött. Kérdéseimre, oly sok év után, az akkor megmutatott balettcipő tulajdonosa, Diana adta meg a válaszokat.

Ki vezetett be a balett világába?

– Amikor kicsi voltam, rengeteget táncoltam. Az anyukám ezt látta, és körülbelül ötéves lehettem, amikor elvitt egy balettfoglalkozásra. Az ottani balerina tanítónő mondta, hogy érdemes lenne ezt továbbfejleszteni, és ő ajánlotta a szabadkai balettiskolát. Ott aztán komolyabban kezdtem foglalkozni vele. Mindig örömöt szerzett a tánc, a balett, és őszintén szólva nem is volt annyira tudatos, hogy ez lesz a foglalkozásom, csak mentem az árral. Anyukám volt a mozgatórugója az egésznek, mindig ő volt az, aki mondta, hogy ne adjam fel, hogy de csináld, de csináld! A szabadkai tanárnőm javaslatára megpróbáltam bejutni a budapesti Táncművészeti Egyetemre, és felvételt is nyertem; így kerültem a pályára. Mindenképpen a pesti egyetem kezdetével tudatosult bennem az, hogy ebből fogok megélni, és hogy ez lesz a hivatásom.

Miből áll egy napod?

– Amióta ezzel foglalkozom, mindennap tízkor van egy balettgyakorlat, utána következnek a próbák. A balettgyakorlatot úgy kell elképzelni, hogy van egy rúdgyakorlat, már legalább tíz éve ezzel indítom a napomat, aztán megyünk a középgyakorlatra, ami annyit jelent, hogy a rúdnál már megcsinált gyakorlatokat megcsináljuk újra, de ekkor már nem kapaszkodunk a rúdba, hanem sokkal táncosabb gyakorlatkombinációkat csinálunk. Aztán van egy spiccgyakorlat, ami balettcipőt jelent; ezek a gyakorlatok segítik elő az előadásokat, erősítik a lábfejet, utána a próbákon már spicc-cipőben vagyunk.

Mennyire viseli meg a lábfejedet a spicc-cipő viselése?

– Jobban, mint amikor középsuliba mentem Budapestre. A suliban nem voltak különösebb problémáim. Azóta, hogy színházban dolgozom, sokkal többet van rajtam spicc-cipő, és előfordulnak nehézségek, például a körmöm folyamatosan leesik, és folyamatosan fekete is, ez az, amit eddig tapasztaltam, ez a legfájdalmasabb.

Mesélj a balettruháról. Mennyire kényelmes benne táncolni? Miből áll?

– A balettgyakorlaton kényelmes ruhákat hordunk, ezek dresszből és harisnyából állnak. De hogy a színpadon mit viselünk, azt a darab határozza meg. Ott van például a tütü, ami nem a legkényelmesebb ruhadarab. A régi tütük fűző részét még dróttal készítették, ezek nem a legkomfortosabb darabok, de most már igyekeznek minél kényelmesebbre csinálni, ezek felveszik a tested formáját, és tudsz benne levegőt kapni. Nekem is volt már olyan tapasztalatom, hogy nem úgy mozgott velem a ruha, ahogy szerettem volna, és ez kihívás tud lenni. Erre valók a főpróbák, amikor egy kicsit azonosulni tudsz a ruhával, valamint begyakorolod, hogy hogyan is fordul veled a ruha.

Melyek a legnagyobb tévhitek, amelyek a balerinákról keringenek?

– A legnagyobb tévhit, hogy nem eszünk. (Nevet) Rengeteget mozgunk, szinte egész nap, és szükségünk van a tápanyagra. A balett olyan, mint egy élsport, csak művészet, de ugyanúgy kell viselkednünk, mint egy atlétának, akinek folyamatosan a legjobban kell teljesítenie. Oda kell figyelnünk arra, hogy mit eszünk, és tévhit az, hogy csak almát vagy répát rágcsálunk. (Nevet) Magassarkút is tudunk hordani, sőt tapasztalataim szerint könnyebben is járunk benne.

Milyen fizikummal kell rendelkeznie annak, aki erre a pályára lép?

– Mindenképp hajlékonynak kell lennie, mivel a szakma ezt megköveteli, mint ahogy azt is, hogy esztétikailag is úgy nézz ki, ahogy egy balerinának ki kell néznie, legyen szó a lábfejről vagy magáról a testről, de természetesen nem elhanyagolható a tehetség sem. Egyre inkább támogatják a sportosabb külsejű balerinákat, ami régebben nem volt annyira elfogadott. Korábban a nagyon-nagyon vékony testalkat volt az elvárt, manapság, főleg Amerikában, sokkal jobban elfogadják az atléta alkatot.

Hol táncolsz jelenleg?

– Miután elvégeztem a táncművészetit, nagy munkakeresésbe kezdtem. Az osztályunkkal elmentünk egy szlovén turnéra, és nagyon beleszerettem az országba, nagyon szépnek találtam, és nagyon megtetszett az együttes, az ottani társulat is. Az ottani igazgató szerződést ajánlott, így két évet Ljubljanában voltam, jelenleg pedig a Budapesti Operettszínház balettkarában dolgozom.

Van álomszereped?

– Tudni kell, hogy amikor csatlakozol egy társulathoz, akkor lentről kezded, például betesznek a kartáncos pozícióba, és onnan ívelsz felfelé, amihez elszántság, kitartás és rengeteg munka kell. Én is a kartáncban voltam, később kisebb szóló szerepeket is kaptam. Álomszerepem nincs, mindig az aktuális az, amit szeretek, amit próbálok minél inkább a magamévá tenni, és megtenni minden tőlem telhetőt, hogy a legjobbat és a legtöbbet hozzam ki belőle.

Ha nem balerina lennél, mivel foglalkoznál?

– Hát ez jó kérdés. (Nevet) Egyébként sokat gondolkodtam ezen. Jelenleg nagyon érdekel a táplálkozás, gondolom, a táncos mivoltomból kifolyólag, illetve a lakberendezés is elkezdett érdekelni.

Vannak terveid?

– Hatalmas lépés volt, hogy visszajöttem Budapestre. Nagy terveim nincsenek, csak próbálok beszokni a társulatba és a maximumot nyújtani.