Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2022. Novella, a Képes Ifjúság különdíja

Ez nagyon gáz

Már jött is, pedig még csak öt perce vártam rá a bolt előtt. A villanykarón álló varjú még egyszer – utoljára - rámnézett, és tovaszállt. Ő is bízott bennem, mint minden igaz barátom. Tudták, hogy képes vagyok rá.

– Szia!

– Szia! – mondta vidáman a lány – Hát te?

– Ömmm... – teljesen meg voltam zavarodva. Ilyen, ha az ember szerelmes, illetve ha éppen egy lánytól kér bocsánatot, mert megbántotta.

– Én csak bocsánatot szeretnék kérni a múltkori miatt. Tényleg nem akartalak megbántani

azzal a viccemmel. A smink is kell, csak szerintem nem túlzottan.

– Semmi gond! – nevetett a lány. – Nem haragszom rád.

– Tényleg? – felvidultam, de kicsit gyanús volt a dolog. – De én tényleg mélyen,

őszintén sajnálom. Ott, abban a pillanatban viccesnek tűnt, de nem volt az. Mondhatok kifogásokat, meg mindent, hogy utólag mindig könnyű okosnak lenni, meg...

– Cssssssss! – csitított el a lány. – Semmi baj nincs. Nem volt vicces.

– Tudom. Ezért kérek elnézést.

Csak sétáltunk a játszótér felé. Az adriakék égen kacéran néztek rám a pehelyfehér gomolyfelhők. Mind arra mentek, amerre mi is.

– Szerinted megéri itt lenni? – kérdeztem.

– Mármint lent lenni Gödrökben, a játszótéren, vagy Vajdaságban, esetleg ebben a

világban? – kérdezte Ő. Ismert eléggé, mennyire gondolom túl a dolgokat.

– Ez a társaság itt lent, a gödröki játszótéren. Cigi, pia, drog. Lassan fegyverek is

előkerülhetnek. Már senki sem akar ipiapacsozni. Semmilyen káros szenvedélyem sincs. Itt van a helyem?

– Ó, ha te nem jössz le öt évvel ezelőtt ide, és nem játszol ipiapacsot két barátoddal, senki

sem ülne itt lent. Neked itt van a helyed. Mellettem.

Megtorpantam. A világ is megállt egy pillanatra, csak a szél fújt. Ő is megállt. Ha lett volna a házak között valahol, átgurul az úton egy ördögszekér. Fejszével csapkodhattam volna a feszültséget közöttünk. Elpirult arccal nézett rám, én meg paprikavörösen pislogtam vissza. Ő mosolygott, én meg húztam be a sejhajom, mert finganom kellett. Ezt a pillanatot elrontani? Soha!

– Szóóóval – kezdtem. Pár könnycsepp ki is csordult a szememből. Nem kellett volna

megenni a babot lent a Tiszán – gondoltam magamban.

– Nem hittem volna, hogy ilyen mélyen fog érinteni ez a dolog, hogy sírni fogsz...

– Dehogy sírok! – töröltem a szemem. – Csak simán irritálja a szemem ennek a rózsaszín

levelű fának a virága.

Ezt egy szép mentésnek könyveltem el magamban.

– Pedig nekem nagyon tetszik, különlegesen szép. Szeretnék egy ilyet otthon az ablakom

elé.

Ordítani tudtam volna, hogy mekkora hülye vagyok. Pont a kedvence irritálna, haha!

– Csongi, szedd össze magad! – biztattam magam. – Menni fog!

A gyomromban orkánokat megszégyenítő vihar tombolt. A bab, mint az állítólagos „pillangók”, amikről mindenki állandóan pofázik, hogy csak akkor Ő az igazi, ha „lepkék vannak a hasadban”, meg hasonlók. De ha fingok egyet? Egy laposat, sunyit? Sosem bocsájtanám meg magamnak. Kicsit szétnéztem, hogy jön-e egy traktor vagy kamion, hogy legalább a hangját elnyomja.

– Figyelj – felderítőket megszégyenítő alapossággal néztem szét, majd farkasszemet

néztem vele az amúgy is könnyes szememmel. Lassan odaértünk a többiekhez, de nem akartam, hogy meghallják. – Te is tetszel nekem.

– Ezt jó hallani – mosolygott.

– Akkor... járunk, vagy mi?

– Lehet róla szó, ha te úgy akarod...

– Csak, ha te is – mondtam széles vigyorral az arcomon. Sosem volt még barátnőm.

Mindegyik személy, akinél próbálkoztam, otthagyott, de most van egy!

A varjú odaszállt a legközelebbi karóra. A Nap aranyszínbe simogatta a Földet. A lány megcsókolt. Szóhoz sem jutottam. Nem aggódtam, nem idegeskedtem. Hagytam, hogy az élet megfogjon a grabancomnál, és magával ragadjon. Megérte templomba járni, Isten meghallgatta az imáimat. Nem volt olyan rossz smárolni.

– Azt a rohadt... – szóltam, a szokásos három szóval, amit a meglepetés és öröm

kifejezésére használok, miután a vegetatív idegrendszerem után az agyammal is próbáltam felfogni, hogy mi is történt.

– Szeretnéd még egyszer? – kérdezte.

Na oké, álljunk le, ez tuti nem történhet meg velem. Pont velem. Egy napon barátnő, és az első csók is? Kizárt! Túl szép, hogy igaz legyen.

Még egyszer megcsókolt. A varjú hangosan károgott. Ott repkedett fölöttünk. A Nap még mindig aranyszínben fürdette a világot.

Csak álltunk ott, összefonódva, és én nem tudtam tovább visszatartani a bélgázokat...