:

Fan(art)ikusok fesztiválja - Artmania Nagyszebenben

:

Diákként szerettem volna egy zenei fesztivált szervezni a szülővárosomban, egy olyan projektet, amely növekszik, és ezzel együtt segít ennek a közösségnek is növekedni.

Hölgyeim és uraim, Codruta Vulcuval, az ARTmania, a Blaj aLive és az East European Music Conference & Showcase Festival, Romanian Music Export fesztiválok igazgazójával ültünk le virtuálisan, hogy kifaggassuk a nagy múltú nagyszebeni (Románia) ARTmania fesztviál idei izgalmas részleteiről.

Az interjú apropóját az adta, hogy július 21-én, közép-európai idő szerint 7.30-kor útnak indult a Képes Ifi csapata is egy nagyjából 12 fős vajdasági baráti társasággal, hogy megnézze magának az esemény idei termését, ami olyan nevekkel csalogat, kecsegtet, fénylik, tündököl, mint a Mercyful Fate, a Meshuggah, a Testament, a Leprous, a Cult of Luna és a tavalyi Fekete Zajon lenyűgöző produkciót mutató Dordeduh – gondoltuk, ha még a fesztivál előtti mozgalmas időszakban belefér egy szervezőnek, akkor beszélgetünk egy kicsit. Belefért.

Kezdjük az idei fesztivállal... Hogyan választottátok ki az idei (vagy jobban mondva 2020-2021-es) fellépőket?

– Nos, ezt nagyon nehéz megmondani, figyelembe véve, hogy minden évben igyekszünk változatos felhozatalt kínálni a fesztiválozóknak. Olyat, amely a különböző rock és metál alműfajokat kedvelő rajongóknak is tetszene.  Minden egyes területen belül igyekszünk nagy nevekkel, műfajmeghatározó zenekarokkal és olyanokkal is előrukkolni, akik még nem játszottak Romániában. Idén jön a Meshuggah, a Mercyful Fate, a Testament, a Transatlantic, a The Pineapple Thief és így tovább. A rockzenét hallgató embereknek nagyon határozott és kiforrt ízlése van és néhány együttesnek kifejezetten rajongói. Figyelik, hogy melyik fesztiválon ki játszik, és ha a kedvenc előadójuk jön egy rendezvényre, biztosan elmennek az eseményre. Természetesen a mi közösségünkre is érvényes a mondás, miszerint „minél nagyobb a név, annál nagyobb a lelkesedés”. Nagyjából ez vezet minket.

Mi történt a Pain of Salvationnel…? Őket nagyon vártam, a 2001-es budapesti Summer Rocks fesztivál óta követem és szeretem őket.

 – A két világjárványos év miatt a nemzetközi turnékat folyamatosan átütemezték, így ez egy dominóeffektust indított el az előre lekötött koncertek-turnék lajstromában. A dolgok megvalósítása néha lehetetlenné válhat, hiába minden akarat és erőfeszítés, néha nem jön össze. Egy-egy turnéterv eltolódása kiüti egy másik lekötött koncert megvalósulását. Sajnos ilyen logisztikai problémák miatt, amikre senki sem tudott már hatni, a zenekar nem tudta vállalni az ARTmania Fesztivált idén. Azért örülünk, hogy a Pain of Salvationt le tudtuk már kötni a 2023-as fesztiválra…

Fesztivál a város szívében (Fotó: ARTmania Facebook)

Fesztivál a város szívében (Fotó: ARTmania Facebook)

Legalább lesz még egy okom jövőre is elmenni a fesztiválra. Ássunk egy kicsit mélyebbre a múltban. Hány szervező van még a csapatban a kezdetek óta? Történt-e generációváltás, vagy a kezdetektől fogva egyetlen látnok ül a pilótafülkében?

 – Figyelembe véve, hogy az ARTmania Fesztivál az első ilyen jellegű rendezvények között volt Romániában és több, mint 15 éves múltra tekint vissza, a dolgok-viszonyok természetesen változtak közben. Van azonban egy kis szervezői mag, amely az évek során (körülbelül 12-13 éve) így vagy úgy, de továbbra is a projekt része maradt. Ezért mondhatjuk, hogy az ARTmania Fesztiválnak van néhány „két lábon járó archívuma”, akik velem együtt hozzájárulnak az ARTmania szellemének életben tartásához. És ezt a közösséggel együtt is tesszük, hiszen a közönségből sokan az első alkalmak óta velünk vannak, így alkotva egy közösséget. Együtt nőttünk fel a projekttel, új embereket ismertünk meg itt, sokan az ARTmanián kötöttek új barátságokat, alapítottak családot, és most velük együtt jönnek el a fesztiválra. Szóval, mi itt egy nagy család vagyunk. 

 A szervezők amúgy nagyszebeniek? Ez egy helyi fesztivál, azaz a helyieknek/helyiekről szól?

– Én Nagyszebenben születtem és nőttem fel. Még a 2000-es években szerettem volna egy olyan fesztivált elindítani, amely megfelel a külföldi, hasonlóan magas színvonalú fesztiváloknak, és amely képes lenne a romániai közönség elé nemzetközileg elismert művészeket hozni. Egy olyan projektet, amely képes növekedni és ezzel együtt segít ennek a közösségnek is növekedni. Szerettem volna Romániát, és különösen Nagyszebent, a szülővárosomat feltenni a zenei fesztiválok európai térképére. Diákként különböző romániai újságoknál dolgoztam, és fotóriporterként jártam nagy zenei fesztiválokra, például a Szigetre is. Mondhatni, hogy ez a munka volt az első lépés az európai fesztiválok világában, amelyben úgy döntöttem, maradok. A Sziget volt az első nagyobb fesztiválom, amit más hasonló rendezvények követtek, ahova azért mentem, hogy élvezzem azoknak a művészeknek a koncertjein létrejövő élő élményt, akiket csodáltam és bakeliten hallgattam. Mivel természetemnél fogva fotós a hivatásom, a vizuális szempontokra figyeltem egy-egy fesztiválon, hogy a térben lévő elemek kompozíciója vagy elrendezése mit képes még adni. Ezért kezdtem egyre nagyobb figyelmet fordítani a fesztiválok környezetében lévő díszletekre, területekre és elemekre, arra, hogyan alakulnak (át) és bontakoznak ki bizonyos elemek az események során… Tetszett, amit láttam, és ezt szerettem volna Romániában is megvalósítani, azaz, hogy a művészek és a rajongók olyan találkozóhelyét hozzam létre, ahol kommunikálhatnak, s kulturális és művészeti tapasztalatokat cserélhetnek mind a hangok, a színek, a szavak vagy a képek szintjén. Ebből az ötletből született meg az ARTmania.  Örülök, hogy 17 évvel később, ez a zene és a művészetek iránti szenvedély élteti azt a közösséget, amelyet sikerült összegyűjtenünk a fesztiválunk és rendezvényeink köré, és boldog vagyok, amikor azt látom, hogy ez a szenvedély idővel más vállalkozó szellemű embereket is inspirál.

Codruta Vulcu, ARTmania fesztiváligazgató

Codruta Vulcu, ARTmania fesztiváligazgató

Hogy írnád le az ARTmania ars poeticáját?

Az ARTmania, ahogy a nevéből is kitűnik, a művészetek iránti nagy szenvedélyről (szenvedély - mánia) szól. Ezt a fesztivált olyan kulturális platformnak terveztük, amely találkozási pontot és tapasztalatcsere-lehetőséget biztosít a művészek és a művészetek iránt rajongó emberek számára. Egy olyan platform, amely támogatja és népszerűsíti a kortárs kultúra különböző formáit, amelyeket a rockkultúra vagy a gitáralapú zene inspirált. A zene valóban a fő összetevő, amelyből mindez kialakult, de ez csak egy része annak az élménynek, amelyet a fesztivál a romániai és külföldi művészetkedvelők számára nyújtani hivatott; lehetőségeket kínál a művészi kifejezés különböző formáinak megismerésére, mint például koncertek, kiállítások, könyvbemutatók vagy filmvetítések, mindennek a központi tér és a középkori vár ad otthont, a mese és a varázslat terét is megteremtve, amely alapvetően a fesztivál szellemiségét alkotja. Valójában az ARTmania az első olyan romániai fesztivál, amely a helyi piacra hozta a művészet és a szórakoztatás összekapcsolásának koncepcióját, s a fesztivál tulajdonképpen egy felületet ad a rockkultúra által inspirált művészi kifejezés minden formájának népszerűsítésére is.

Vannak nappali programok, esetleg gyerekprogramok is? Mennyire fontosak ezek a fesztivál számára?

Az esti koncertek mellett minden évben igyekszünk alternatív rendezvényeket is kínálni, amelyek mind napközben zajlanak. A fotóműhelyektől kezdve a filmvetítéseken, bakelitvásárokon, fotókiállításokon, felolvasóesteken át más könyvekkel kapcsolatos tevékenységekig, stb. Az ARTmania család- és gyermekbarát fesztivál, és a tervezés során partnereinkkel együtt mindig a fiatal generációkat tartjuk szem előtt. Ez az egyik oka annak, hogy minden évben fenntartjuk és fejlesztjük a kulturális intézményekkel, például a Brukenthal Múzeummal vagy az ASTRA Múzeummal való partnerséget, így a fesztivál résztvevői ingyenesen vagy kedvezményesen juthatnak be e kulturális és oktatási intézményekbe. Brukenthalban például van egy művészeti és egy természettudományi múzeum. Míg az ASTRA Múzeum Európa legnagyobb szabadtéri múzeuma és a legteljesebb skanzenje, ahol több mint 10 kilométer hosszú utcák és több mint 400 fa-, kő-, vagy téglaépületet rekonstruáltak. A skanzen a romániai falvakban élő ősök mindennapi életét mutatja be. E partnerségek mellett mindig igyekszünk olyan alternatív eseményeket is beiktatni, amelyek a gyermekek számára is szórakoztatóak, mint például a fiatal résztvevőknek szóló előadások (idén is lesznek könyvbemutatók) vagy origami műhelyek.

Ha jól láttam, a fesztivál a múltban várost is váltott, ez miért volt? S ha már a központban zajlik, van-e logisztikai jelentősége annak, hogy nincs kemping a fesztiválon (eredményez-e ez esetlegesen kevesebb látogatót, vagy jobb, hogy többé-kevésbé lehet számolni a maximális vendégszámmal?)?

– Az ARTmania Fesztivált az indulása óta minden évben Nagyszebenben rendeztük meg. Tavaly, mivel még mindig világjárvány volt, és a korlátozások miatt nem tudtak nemzetközi zenekarok érkezni, egy másik rendezvényt indítottunk ARTmania Esték címmel, amely Bukarestben zajlott, és számos ismert romániai zenekart népszerűsített. Az, hogy a fesztivált egy középkori vár főterén tartjuk, és hogy a nagyszínpadot történelmi épületek veszik körül, része annak az egyedülálló varázsnak, amely a zenekarokat és a közönséget is vonzza a rendezvényünkre. A főteret pedig nem véletlenül hívják „a nagy térnek”. E varázs mellett, a fesztiválozók számára általában sokkal kényelmesebb egy olyan városban szervezett rendezvényen mulatni, ahol minden szükséges eszköz és létesítmény rendelkezésre áll (pl.: meleg víz, kényelmes alvóhelyek, kocsmák és teraszok karnyújtásnyira, jó tömegközlekedés stb.) A múltban volt egy kempingünk is, amely jelenleg felújítás alatt áll, és a következő években ismét használható lesz. Addig is résztvevőink örülhetnek a nagyszebeni panziók, szállodák vagy hostelek által kínált kellemes pihenésnek.

Milyen az együttműködés a városvezetéssel? Voltak-e komolyabb problémák/konfliktusok/vicces/nem annyira vicces történetek az évek során ezzel kapcsolatban?

– Kezdetben, mondhatjuk, hogy egy kicsit nehezebb volt egy rockrendezvényt integrálni az akkori konzervatívabb erdélyi környezetbe (ez 2006-ban volt, amikor még nem igazán léteztek fesztiválok az országban, az ARTmania Fesztivál volt az egyik első ilyen jellegű rendezvény). De idővel a nagyszebeni önkormányzat egyik legszorosabb és legrégebbi együttműködő partnereivé váltunk. És bebizonyítottuk, hogy megbízható társak vagyunk, akik valóban hozzájárulnak a térség idegenforgalmának növeléséhez, és pozitív gazdasági hatással vagyunk a helyi gazdaság és a helyi vállalkozások (szállodák, éttermek, kocsmák és teraszok, ajándékboltok stb.) növekedésére.

Nagyszeben történelmi belvárosa ideális helyszín a fesztiválnak? Gondolok itt a parkolási lehetőségekre, mosdókra, étkezési lehetőségekre.

 – Bár nem a legnagyobb tér, amit ki lehetne használni (például egy mezőhöz képest, ahol sok európai rockfesztivált tartanak), a középkori vár központi tere egyedülálló hangulatot áraszt. És, mint már említettük, ez is része annak a varázsnak, ami sok nagy nemzetközi zenekar számára vonzóvá teszi - amellett, hogy a rendezvény hosszú múltra tekint vissza, és 15 éves fennállása alatt gazdag fellépői listát gyűjtött össze, számos olyan fellépővel, akik első koncertjüket adták Romániában a fesztiválnak köszönhetően, a teljesség igénye nélkül, járt már nálunk a HIM, Tarja Turunen, a The Gathering, a The Sisters of Mercy, az Anathema, az Apocalyptica, a Lacuna Coil, a Helloween, az Architects, az Opeth, a Dream Theater, a Lacrimosa, a Therion, a You Me at Six, a Poets of the Fall vagy Deine Lakaien és még sokan mások. Ami a létesítményeket és az erőforrásokat illeti, a korlátozott hely ellenére jó, hogy néhány erőforrás már készen áll (tekintettel arra, hogy egy városban működünk), s nem kell a semmiből felépíteni őket, ahogyan azt más tereken kellene, például a mezőkön tartott rendezvények szervezésekor.

A tavalyi közönség (Fotó: ARTmania Facebook)

A tavalyi közönség (Fotó: ARTmania Facebook)

Milyen fesztiválokat látogatsz szívesen (és nem szervezel 😊) programszerűen vagy partneri szempontból, vagy azért, hogy új trükköket/ötleteket tanulj az ARTmania kapcsán?

– Nos, minden eseménynek megvan a maga egyedisége és sajátossága, természetesen valami újat hozva a közönség számára, a helyszíntől kezdve a felálláson át az esemény programján belül kínált egyéb tevékenységekig és így tovább. Ha az általam nagyra becsült fesztiválok közül csak kettőt kellene megneveznem, akkor a német Wacken Open Airt és a francia Hellfestet mondanám, ezek a fesztiválok már intézménnyé és kultúrtermékké nőtték ki magukat, és számos szempontból lenyűgözőek, a művészi színvonaltól kezdve a bevezetett tömegkezelési eljárásokig..

Milyen újításokat terveztek az idei kiadásra, vannak-e terveid 2023-ra, és milyen innovációra/ötletre vagy a legbüszkébb, amit a fesztivál életében megvalósítottatok - és van-e valami, ami az ARTmániát egyedülálló fesztivállá teszi? Pl. okos parkolás, valamilyen különleges együttműködés valamilyen szolgáltatóval, újrahasználható poharak, okos fizetőpontok stb. (gondolkodási kapacitás vége... 😊)

– 2023-ra már dolgozunk azon, hogy valami nagyobbat és hangosabbat készítsünk elő, igazán új együttműködésekkel és részletekkel. De többet nem mondhatunk, mivel nem akarjuk elrontani a meglepetést. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a zöld kultúra egyik első kezdeményezői vagyunk Romániában, sok évvel ezelőtt, amikor az ún. „fesztiválipar” még csak kezdett némi formát ölteni.

Hogyan vélekedtek a kisebb-nagyobb fesztiválok fontosságáról vagy jelentéktelenségéről a 21. században? Meg lehet-e őket környezetbarát/fenntartható módon szervezni?

– Határozottan úgy vélem, hogy egy egészséges piacnak olyan fesztiválok sokaságát kell magában foglalnia, amelyek a végfelhasználók (esetünkben a fesztiválozók) számára az ilyen rendezvények teljes skáláját kínálják - a kis, a közepes és a nagyobb rendezvényeket is magába foglalva. Ez a verseny szempontjából is egészséges, ami végső soron a végfelhasználó számára is előnyös. Ami a környezetvédelmi szempontokat illeti, az évek során sokat javultak a dolgok, és egyre inkább tudatosult, hogy csökkenteni kell az ökológiai lábnyomunkat, a környezetre gyakorolt hatást és az erőforrás-fogyasztást. Ezzel a megnövekedett felelősségvállalással együtt jártak azok a változások, amelyek például a különböző európai rendezvényeken láthatók - az újrahasznosítható poharaktól kezdve a személyzet és a fesztiválozók képzésén át a kevesebb erőforrás-fogyasztásig (például a víztakarékosságig stb.). Vagy ha az amerikai Burning Man fesztivált említjük, ez a rendezvény jó példa arra, hogy hogyan lehet egy nagyszabású, nagyon nagy látogatottságú rendezvényt tartani, és a fesztivál végeztével mégis a kezdeti állapotban hagyni a helyszínt.

Van elég fesztivál Romániában, hogy kielégítse a romániai rajongók szomját?

– Bár nem mindegyikük ismert nemzetközileg, nagy kínálatból lehet választani. Lehetőság van szinte minden igényt kielégíteni, a kis underground electro vagy drum and bass partiktól/kis rendezvénysorozatoktól kezdve az indie vagy reggae rendezvényeken át a pop, EDM, elektronikus, népzenei, népzenei, klasszikus zenei fesztiválokán át a rock és metál fesztiválokig. Számuk pedig a pandémia előtti években nagyon megnőtt, így egészséges kínálatot nyújtanak a közönségnek.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Lázár Lea – Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2022 – Plakátpályázat, 1. hely
Tanévzárás No. 2 A napra pontosan két héttel ezelőtt megjelent legutóbbi lapszámunkban az idei Középiskolások Művé...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ateisták jönnek az újvidéki kultúrközpontba

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Teljes a Fekete Zaj idei programja

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
VIII. MALOMFESZTIVÁL 2022. augusztus 11-13.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Idén augusztusban is jó zene vár a mátrai lombok alatt A Fekete Zaj Fesztivált szerencsére, a maga szerény módján ugyan, de a járvány ideje alatt is meg...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Pásztor Réka Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2022. Publicisztika, 3. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Molnár Edvárd
Barna Léna Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2022. Publicisztika, 2. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Leopold Ilona
Rekecki Vivien Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2022. Publicisztika, 1. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Nagy Anikó Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2022. Értekező próza, 3. hely

0 Hozzászólás | Bővebben +