EGY KIS EGYETEMEZÉS

A jogban 2+2=4, osim ako zakonom nije drugačije propisano. Ezek után meg állj neki tanulni. Hát tanulj tinó, ökör lesz belőled. És akkor rájöttem, hogy már csak hat napom maradt a tanulásra. Valójában csak a hónap végén lettek volna a vizsgák, és a naptár szerint még akadt harminc nap a kijelölt dátumig, de azzal is számolnom kell, hogy amikor négyig dolgozom, utána pedig öttől kezdődnek az előadások és nyolcig tartanak, akkor az a nap szinte teljes egészében kiesik. Néha csak azért vettem ki a szekrényből a könyvet, hogy leszögezzem, ehhez most nekem nincs erőm. S így hatnapnyi tanulási lehetőséggel én bejelentettem három vizsgát a hónap végére. Közben pedig élni is kellett.

BUDÁN BUTÁN

Buda lassan azzá a hellyé vált, ahova bulizni mentem. Lassan elkezdtem húzgálni a reckákat, hogy hányszor mondtam, hogy én oda többet ugyan nem megyek. Hónapok teltek el, és én ott még józanon nem jártam. S messzebbre nem is mehettem volna. Egy kiruccanás három különböző féle tömegközlekedési eszközt foglalt magába. Az éjszakai járatról meg ne is beszéljünk. Otthon biztos nem utaztam volna tizenöt-húsz kilométert egy buli kedvéért. Itt viszont nem tudtam nemet mondani.

THE CONVERSATION WENT LIKE THIS¹

Egy újabb buli. Az ember az ilyen helyekre aligha jár ismerkedés céljából, ugyanis a hangosan dübörgő zene mellett nem sok esély van a nyugodt beszélgetésekre. Azért egy hapsi tett egy próbát. Táncolás és ugrálás helyett lecövekeltem, és összeráncolt homlokkal próbáltam meg megérteni a nekem intézett kérdéseket, amikre úgyszintén kérdéssel feleltem. Nem értem, mit mondtál!

Már akkor sejtettem, hogy nem lesz egy leányálom a beszélgetés, amikor kevesebb, mint egy óra alatt már harmadszor tette fel nekem ugyanazt a kérdést, emellett pedig minden egyes mondatát a kedves Ildikóval kezdte.

Hány éves vagy? Húsz múltam. Huszoooooooooooon négy plusz egy és fél... Huszonöt. Én vagyok itt a legidősebb. A korodhoz képest elég jól tartod magad. *Gyilkos tekintet.* Nem akarsz komoly kapcsolatot? Azt hiszem, hogy még a nevedet sem tudom. Hova valósi vagy? Szerbia. Jó, azt tudom, de honnan jöttél? Újvidékről. Oké, de pontosan honnan? Most a városrészre vagy kíváncsi? Mi az az Újvidék? *Gyilkos tekintet, Újvidék haragos keresése Google Mapsen.* És most hol laksz? Pesten. Jó, de hol? Pontos címet akarsz? *Bólogat.* Nem, azt verd ki a fejedből. Mit tanulsz? Jogot. Hányad éves vagy? *Mi van? A mesterképzés csak egy év, ez most mit akar tőlem?* Mesterképzésen vagyok.

Volt egy pillanat, amikor istenemre mondom, elhatároztam, hogy abban a pokolni Heaven klubban megverem a csávót. Agyvérzést fogok kapni, ha még egyszer el kell majd valakinek magyaráznom, hogy mi Újvidék, meg mi a burek.

A VIDÉKI LÁNY. ÚJVIDÉKI

A hajam is égnek állt, amikor csak úgy kezdtek el emlegetni, hogy a vidéki lány. Nem akartam elhinni, hogy ezek a pestiek tényleg olyan tyúkeszűek, hogy azt hiszik, hogy valami faluból jöttem, csupán azért, mert nem fogják fel, hogy Újvidék az egy szerbiai nagyváros nem pedig egy vidék, ami éppen új. De utána persze elmagyarázták. A pestiek szemszögéből Magyarország két részre osztható. Van a Budapest meg van a vidék. Na meg a Balcsi. De az szinte egy mini Pestnek számít, a gazdagok játszóterének. Nem egyszer akartam elküldeni az embereket egy melegebb égtájra emiatt. Anyád a vidéki. S többnyire igazam is volt.

HAB A TORTÁN

Tisztában voltam azzal, hogy vannak nyelvi különbségek. Már ismertem bizonyos itt használatos szavakat, mint például a lé, a szatyor, meg a toll. Idővel megismerkedtem a csekk fogalmával is, meg azzal, hogy gázátalány... Megismerkedtem, de csak annyira, hogy úgy tudjam elmagyarázni a dolgokat, hogy hát a... *érthetetlen motyogás*... izé, tudod. Mert én ugye nem tudom. A főzés terén nem egyszer fordultam a szintén Magyarországon élő nővéremhez. Eee, mi magyarul a slatka pavlaka? És mi az a habtejszín? Van itt ilyen hulala? Grčki sir? És olyan šarene mrvice van? Azt hogy kérem? Szerintem úgy, hogy színes biszbasz, olyat nem fogok találni. Na, meg a többi. Mentem volna Boszniába. Azt tudtam, hogy a majica nem majica, és a kokica sem kokica, de hatalmas sokk akkor ért, amikor rájöttem, hogy itt a slag is ismeretlen fogalom.

Slag. Mit van itt nem érteni? Slag, az, ami a torta tetején van. Olyat akarok venni. Azt az izét, amit zacskóban árulnak és tejjel, vagy vízzel kell kikeverni, és akkor lesz belőle egy olyan puff. Olyan felhő, hab. Ami a torta tetején van. De nem a fondant². Megszenvedtem, de mint a legtöbb problémára, erre is találtam megfelelő megoldást. A következő hazalátogatásom alatt vettem egy tucat slagot. Még mindig van.

A FÁJÓS LÁB

Néha nagyon meg szoktam bánni, hogy nem játszottam startban el, hogy egy kukkot sem tudok magyarul. Vegyünk egy 350 fős átlagot, és mondjuk, hogy csak ennyien laknak az én épületemben. Körülöttünk, a közvetlen közelben van még vagy tíz ilyen épület, ha nem több. Három-négy ezer ember. Egy pár óvoda és iskola is található a környéken. A boltok miatt az emberek gyakran járnak erre. Ez azt jelenti, hogy naponta pár ezer ember vonul el mellettem, s nem egynek akad meg a tekintete rajtam, és a póráz végén lassan sántikáló kutyán.

Négy kategória van. A kedvencem az, amelyik ránéz a kutyára, leszögezni, hogy fáj a lába, de ezt magában teszi, szóval kussol. Akkor ott a következő, akik ismernek, vagy a többi gazdi, aki megkérdi, mi van vele, és esetleg tanácsot is tud adni. A harmadik csoport az, aki rohadtul okos, mert neki is volt kutyája. A negyedik meg az istenments kategória. Jön Mex, egy Yorkshire terrier. Aki még nem látott ilyen kutyát, annak elmondom, hogy a kutya kábé akkora, mint egy rendes eb feje. Ez az a szőrme papucs, amely reggel nagyot nyikkan, amikor az ember véletlenül összekeveri a papucsával. Ennek csinálnak kis copfot a feje tetején. Szóval jön felénk egy ilyen egy nő társaságában, aki egyértelműen nincs tisztában a latin eredetű max-maximus szóval, aminek a jelentése a leg-legnagyobb. A másik kutyusnak mi van a lábával? Akkor igyekszem aznap negyedszer is elmondani, hogy idős a kutya, és fáj a lába. Gyere Mex, játod, a kutyának fáj a jába. Édes istenem... Másik eset. Indít felém a csávó. Már megfontoltam, hogy csak annyit mondok neki, hogy ne znam mađarski. Tettem volna inkább így. Kerekedő has előre, a csávó lehorgonyozik előttem. Mi van vele? Semmi. De a gondolataimban már elküldtem a francba. Meg elmagyaráztam volna neki, hogy az a baja, hogy állandóan ilyenekkel találkozom, mint te. Há’ tudod, a lába. A kora. Na húzzál már. De ezt sajnos már nem mondtam ki hangosan.

Eleinte próbáltam kedvesen kezelni a dolgokat. Ma már csak úgy teszek, mintha nem érteném. Jobb napjaimon megállok és igyekszem kedvesen beszélgetésbe elegyedni, de nem egyszer tettem úgy, mintha meg sem hallottam volna az egészet, és mint a ló, magam elé bámulva mentem előre. De ordítani tudtam volna. Olyan is előfordult, hogy szerbül szóltam vissza. Legközelebb franciául fogok. Egy kis gyakorlás jót tesz, és amúgy sincs kivel gyakorolnom a beszédet.

Képgaléria: