: pixabay.com
pixabay.com

Ez nem piskóta

: pixabay.com
pixabay.com

A Podolszki József Publicisztikai Pályázat idei kiírásának harmadik díjjal jutalmazott alkotása

Mindig is pozitívan gondolkodtam a dolgokról. Ha valami rossz történt az életemben, a környezetemben, először megijedtem, majd egyből bekapcsolt az optimista szemléletmód az agyamban. Folyamatosan az járt a fejemben, hogy átbillenhet ez a mérleg, lesz ez még jobb is. Soha nem voltam hajlandó elfogadni a rosszat, mindig a fényt kerestem az alagút végén, és abba kapaszkodtam. Egyesek azt mondták, rosszul gondolkodom, míg mások irigykedtek e tulajdonságom miatt. És, hogy valójában mi a jó? Hát, ez a kérdés biztosan.

Most mindenesetre az előbbi mellett tenném le a voksomat, hiszen valamilyen nagyon rossz körforgásba kerültünk bele. Senki sem tudja, mit tett az emberiség a világ megalkotója, irányítója ellen (legyen az bárki, ezt mindenki döntse el maga), de most valamiért nagyon büntet bennünket. 2020 óta folyamatosan az árral szemben úszunk, és amikor végre úgy érezzük, hogy elértük a megváltó szigetet, valami mindig visszadob bennünket a partra, és kezdhetjük elölről. A nagy kérdés viszont az, hogy meddig lesz erőnk ehhez?

Sokan meg sem indulnak, inkább a partról szemlélik a véget nem érő erőpróbát. Nem mondhatom azt, hogy feladták, csak már nem úsznak az árral szemben, hiszen rájöttek, hogy ez már nem lesz jobb, talán azt is mondhatjuk, hogy sziszifuszi munkaként tekintenek a folyamatosan jobb megélhetésért folytatott harcra. Ők azok, akik a minimálbérrel próbálják túlélni a hónapokat, a heteket, a napokat, akiknek parára ki van számolva, hogy mire és mennyit költhetnek, miután befizették az egyre magasabb számlákat. Hiába a több százalékos, jelentősnek (?) mondható minimálbér emelés, az alap fogyasztói kosár árucikkei is egyre drágábbak, és néhányan annak is örülnek, ha mindennap jut friss kenyér az asztalra. Hogy arra tegyenek is rá valamit, az már egy szebb álom része.

Ha pedig valaki tudja, hogy mennyit ér a pénz, azok a jugoszláviai emberek. Nem szerbiai, jugoszláviai, hiszen a Szerbiában születetteknek már csak egy „mesedélután” témája lehet mindaz, amit a szüleik, nagyszüleik megéltek azokban az időkben, amikor Jugoszlávia harcban állt önmagával. Az volt az az idő, amikor a pénz csak egy darab papírfecni volt, és van alapja annak, amikor azt mondják, hogy akkor milliomosok voltak, mégis szegények. A katonaság és a szülés mellett az itt élő embereknél ez folyamatosan felmerülő téma, habár mindig keserű mosoly kíséretében elevenítik fel azokat az éveket.

Édesanyám rengeteget mesélt arról, hogy soha az életben nem használt el annyi ecetet, mint abban a hiperinflációs időben, hiszen a boltok polcai üresek voltak, így tisztítószerek hiányában nem maradt más, mint ez. De ettől is épp olyan szépen csillogott az ablak. Vajdaságban ma talán már csak a szabadkai bolhapiacon lehet forinttal is fizetni, azonban a kilencvenes évek első felében ez mindennapos volt, hiszen a dinárnak az értéke két percen belül egyenlő volt a kerek hasú nullával.

A férjem már egy másik generáció szülöttje, így számára más maradt meg abból az időből. Édesapja sokat járt Magyarországra, mint abban az időben rajta kívül még sokan, de mindig hozott valamit a két gyermekének: hol Milka csokit, hol a kerek, rúdformában kapható rágót, hol pedig kólát, ők pedig csillogó szemmel várták, hogy hazaérjen az útról. Ma már egyszerű, hétköznapi dolgoknak számítanak ezek, hiszen bárhol megkaphatjuk őket, de hiszem azt, hogy ők más szájízzel isznak bele egy pohár kólába, és máshogy majszolják sokunk kedvenc, lila papíros csokiját.

És vagyok én, az 1991-ben született, akinek az első pénzzel kapcsolatos élménye valahol az általános iskola alsó osztályaiban keresendő, valamikor a 2000-es évek kezdetén, amikor édesapám először megengedte, hogy egyedül átmenjek a közeli önkiszolgálóba, és öt dinárért (!) vehessek egy kókuszos csokit. Fekete papírja volt, és színes betűkkel írta rajta, hogy KOKOS. Talán a legfinomabb volt mind közül, és azóta sincs párja. Arra is emlékszem, hogy uzsonnára csak egy dinárt kaptam, de azon két szezámmagos rudat vehettem az iskolám aulájában a pékes nénitől.

Ennek tükrében az első igazi arcon csapást most kaptam, amikor az orosz–ukrán háború következtében napról napra kevesebb pénz marad a pénztárcámban, és míg ma öt dolgot vehettem 500 dinárért, holnap lehet, csak négyet fogok tudni. Viszont a drágulási folyamat igazából nem most kezdődött, hiszen már hosszú évek óta háborog a szerbiai állampolgár, hogy ez is drága, meg az is. A „Hogy vagytok?” kérdésre már régóta nem tudunk egyszerűen „Köszi, jól” választ adni, hanem egyből kitör belőlünk a véget nem érő panaszkodás, hogy ez rossz, az rossz, erre nincs pénz és arra sincs. Szóval fogalmazhatunk úgy is, hogy most csak szembetűnőbb lett az áremelkedés, hiszen eddig szépen lassan adagolták be a drágulást az embereknek, apránként és nagyjából félévenként megemelve az árakat, azonban most azon kapjuk magunkat, hogy múlt héten még 85 dinár volt a kenyér, a következőn pedig már 90.

Azonban, hogy visszacsatoljak a bevezetőmhöz, itt is a jó oldalát igyekszem megtalálni mindennek. Joggal teszi fel bárki a kérdést, hogy ebben a világban, amikor napról napra emelkedik az infláció, amikor azt halljuk, hogy drágul az áram, a gáz és a tűzrevaló, hol a jó oldal?

Hát, talán ott, hogy a drágulás valamilyen szinten a tudatosság felé tereli azokat, akik eddig, mint a mémeken, tenyérrel söpörték a pénzt. Én sem voltam éppen a legtudatosabb vásárló, és hiába volt akciós az X puding, én mégis a neves, ismert fajtát vásároltam, és a száraz élesztőből sem a neve nincs márkát vettem, hiszen attól nem fog feljönni a tészta, csakis az agyonreklámozott a jó. Azonban most már máshogy nézem a polcokat: csak az akciót jelző sárga cetlit látom meg, és ha a saját márkás sütőpor csak egy dinárral is olcsóbb a többinél, az landol a kosaramban, annak ellenére, hogy utána a sütő előtt elmormolom a Miatyánkot, hogy feljöjjön a piskóta.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal és hátsó borító: Kincses Endre
A szél is alább A múlt héten két nagyobb tragédia rázta meg országunkat. Rövid idő leforgása alatt két elkövető c...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: pixabay.com
Ez nem piskóta A Podolszki József Publicisztikai Pályázat idei kiírásának harmadik díjjal jutalmazott alkotása

0 Hozzászólás | Bővebben +
: pixabay.com
Számít-e hova születünk? Amióta az emberi fajnál jelen van a vagyonfelhalmozódás, és a sikeresség mérőszámává a gazdasági ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: pixabay.com
A zújvidéki lány esete Pesten A TUDATLANSÁG ÁLDÁS

0 Hozzászólás | Bővebben +
Győri Norbert*: Mötley Crüe
Élet, öröm, rock and roll Def Leppard és a Mötley Crüe koncert volt Budapesten

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Táncolj Ördög, táncolj! Friss cirkusz metal a svédektől

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Az egykori iskolaballagási himnusz sem maradhatott el
Merényletet az önfeledt szórakozás ellen Roger Waters első búcsúturnéra indult – A következőre is elmegyünk

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Tavaszi polenta
Sporhetsztori 126. 126. rész – PáfrányÁrmány

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ne hagyd ki: Deep Purple Budapesten! Aki még nem látta, az pótolhat, akinek már volt része az élményben, ismét elmegy! A Deep Purple j...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Voivod–Crowbar buli Budapesten Amint arra már tettünk utalást a tavaly nyáron készített Away interjú során, a Voivod zenekartól ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Kincses Endre (fotó: Gregóczki Réka)
Aki választ: Kincses Endre 1996-ban, éppen a tavasz és nyár derekán születtem Zentán. A hosszasan dédelgetett egészségügyi-k...

0 Hozzászólás | Bővebben +