Október 18-án és 19-én Újvidéken a Fabrika épületében rendezik meg a Szerb Underground Fesztiváljának tizedik kiadását. Az érdeklődők az idén is különböző koncertekre számíthatnak, de a jól megszokott képzőművészeti tárlat is várja a látogatókat.
Pénteken a több, mint harminc éves szlovéniai tresh metál banda a Kaoz koncertjét élvezhetjük, majd a zágrábi, kultikus státuszban lévő Phantasmagoria áll színpadra, míg az estét a belgrádi The Stone koncertje zárja, amely banda a szerbiai black metál színtér igazi veteránjának számít.
A szombati nap fellépői nem először vesznek részt a fesztiválon, és a szervezők visszahívásukkal a rendezvény jubileumi jellegét szeretnék hangsúlyozni. Színpadra áll a Bombarder, Vox Populi, First Flame, Infest, Ground Zero, valamint a kikindai Downstroy, amely az idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját, és az egyetlen olyan zenekar, amely már háromszor lépett fel a Szerb Underground Fesztiváljának színpadára.
A fesztivál képzőművészeti programját a közelmúltban elhunyt, a rendezvény visszatérő vendége és kiállítója, Damir Pavić Septic emlékének szentelik, és a szervezők arra kérik az alkotókat, hogy az ő munkásságára, személyére, karakterére utaló, neki tiszteletet állító alkotásaikkal tegyék színvonalasabbá a kiállítást. A műveket szeptember 30-áig várják festivalsrpskogpodzemlja@gmail.com e-mail címre.
Belépők 1000 dináros áron vásárolhatóak a Gigstix elárusítóhelyein, míg a koncert napján a helyszínen 1500 dinárért válthatunk beugrót. Csak egynapos belépőjegyeket árusítanak, és a résztvevők számát mindkét nap 300 főre limitálták a szervezők.
Jegyek itt válthatók
0 Hozzászólás
Szólj hozzá