Balaton Sound 2024
A túloldalon fekvő tihanyi apátság kéttornyú temploma nemcsak a szépségéről híres, hanem a falairól visszaverődő hanghullámokról is. Na most, szegény vándor bármit is kiáltott a hófehér falak felé, viszonzásul jótékony hatású technó-, house-, diszkóritmusok érkeztek a fülébe Zamárdi felől, mivel a víz fölött (amint azt egyik kedvenc tantárgyunkból már régóta tudjuk) kifejezetten jól terjed a hang.
A Nagyszínpadon olyan oroszlánerejű a hangtechnika, hogy a keverőpult mögül csakis kiváló alkotások érkezhetnek felénk. Ebből kifolyólag Végh Mátyás, vagyis DJ Metha is kitett magáért, igen élvezetes szettel nyitotta meg a hatalmas színtér napi műsorát, és amikor pontosan 18 órakor belecsapott a keverőpultba, akkor beleremegett talpunk alatt a talaj, mellkasunkban pedig a tüdőnk.
Hatalmas üdvrivalgás tört ki tíz óra után néhány perccel, amikor Paul Kalkbrenner megjelent a pulpituson. Pedig ő még azzal sem bajlódik, hogy kiírja nagybetűkkel a nevét a képernyőre, színes képekkel és rajzokkal sem traktál bennünket, pirotechnikáról nem is beszélve, csakis a mester fejét, óraműpontossággal dolgozó kezét, valamint a keverőpultot követhettük figyelemmel. De nem is kellett a szemünket kényeztetni, a hallott zeneanyag lekötötte minden figyelmünket. A kétórás zeneünnep befejezéséhez érve jelent csak meg a nagymester teljes neve a képernyőn (szabad fordításban Mészégető Pál lenne, mégsem ezt írták ki), akit aztán a műfajban ritkaságnak számító, hosszas tapsviharral jutalmaztunk.
A bulizók nagy része alaposan felkészült a vidám találkozóra, így a koncertek közötti szünetek is tartalmasan teltek.
A Mathame fedőnevű olasz testvérpáros a melodikus technó mellett a látványelemekkel fokozta a művészi hatást. Tüzes előadásmódjuk is bizonyítja, hogy Szicílián, az Etna közelében nevelkedtek.
Fotók: Szőcs Attila
0 Hozzászólás
Szólj hozzá