Fesztivál a malom árnyékában, avagy három nap, amikor mindenki ismerős
Amikor először hallottam a Malomfesztiválról, amelyet Oromon tartanak, eléggé előítéletesen viszonyultam a dolgokhoz. Úgy gondoltam, hogy nem nekem való, túlságosan alternatív az én stílusomhoz viszonyítva. Nem is tévedhettem volna nagyobbat.
„Ez a kaláka. Újra. Ez néhány embernek a gyönyörű agyszüleménye, ami, azt hiszem, most már tizenkét évvel ezelőtt megszületett, és azóta itt olyan embereket hoz össze, akiket az univerzum egymásnak teremtett.” – Hubai Dávid, Magyarkanizsa Község Ifjúsági Irodájának koordinátora (önkéntes koordinátor)
A hangulat a megérkezésnél rögtön magával ragadott, hiszen már a bejáratnál zenére bulizó és ritmusosan, latin táncmozdulatokat utánzó fesztiválozók fogadtak, akik mellé bátran be mertünk állni társaságommal pár lépés erejéig. Amint beértünk a rendezvény helyszínére, és megpillantottam a felettünk tornyosuló malom épületét, egyértelművé vált, hogy ez nem szokványos fesztivál, ez valami sokkal meghittebb. Egy hely, ahová nemcsak a koncertek miatt érkeznek emberek, viszont a miértjét még nem tudtam megmagyarázni. A levegőben a friss pljeskavicák és kézműves italok csábító illata keringett, többek között engem is magával ragadva.
Sajnos a csütörtöki napon lekéstem a délutáni programokat, viszont az érdeklődőket Berényi Sarolta Nem megváltani jöttem, illetve Celler Kiss Tamás A visszaút-effektus című verseskötetének bemutatója várta. Este a fellépők megállás nélkül váltották egymást érdekesebbnél érdekesebb alternatív, pszichedelikus és elektronikus zenei műfajokkal. Nem a koncert miatt mentem, így meghúztam magam a chill sátorban, ahol egy még otthonosabb csapat szűk körébe csöppentem. Az akusztikus gitárok fémes hangja bensőséges atmoszférát teremtett. Úgy éreztem, mindenkit évek óta ismerek, még ha a valóság ennek éppen az ellenkezője. A legmeglepőbb, hogy minden egyes ember roppant nyitott volt, nem volt szokatlan dolog angol nyelvet hallani és használni. Mindannyian akartunk beszélgetni egymással. Ez adta meg a varázsát az egész eseménynek, egy idő után a gitárok dallama háttérbe szorult, s csak a megannyi emberi hangot és véleményt, viccet és kuncogást lehetett hallani. Pár óra alatt egymás közös történetévé és emlékévé váltunk.
Pénteken bármilyen habozás nélkül merültünk el a fesztivál második napjában, szó szerint és átvitt értelemben is, hiszen a napot hűsítő csobbanással indítottuk a medence vízében. Már sokkal szabadabban mozogtam a malom partján, tudtam, melyik színpad hol található, és rájöttem, hogy a nappalok relatíve lassabban, nyugodtabban telnek, és az éj leple alatt adja ki mindenki a gőzt. A délután gyorsan elszállt, a napot pedig táncházzal koronáztuk, amihez a zenét a Fokos zenekar biztosította. Megragadnám az alkalmat, hogy elmondjam, bár mérgelődtem, amiért nem volt elég hely ördögútját táncolni az aprócska nádtetős terasz alatt, hisz szardíniákat meghazudtoló módon, egymás tövében toporzékoltunk, pont ez a kellemetlenség volt az, ami ilyen közvetlen légkört teremtett. Ezért a nap végén úgy tekintettem erre, mint az embereket szó szerint közelebb hozó erőre, amelyre hálával gondolok vissza.
Szombaton már a búcsú szagát lehetett érezni a részlegesen dohányfüsttel telített levegőben. Eljött az utolsó fellépések, falatok s italok ideje. Érezni lehetett, hogy senki sem akarta otthagyni ezt a már szinte családdá kovácsolódott közösséget, amelyben találták magukat. Az éjjelt már nem a hangos zene és a táncosok kopogó cipőinek zaja töltötte meg, hanem a tábortűz lassú ropogása, amely köré kíváncsian gyűltek a „családtagok” megmelegedni.
„– És mit jelent számodra a Malomfesztivál?
– A Malomfesztivál számomra sok mindent jelent. Sokszor idegességet, rengeteg boldogságot, mosolygós embereket és azt a csodálatos érzést, amikor hajnalban látod az akácosban följönni a napot.” Hubai Dávid, Magyarkanizsa Község Ifjúsági Irodájának koordinátora (önkéntes koordinátor)
Ez a három nap ráébresztett arra, hogy az öröm mindenhol ott van, csak keresni kell – még a porban is, amely minden estére tetőtől-talpig beborított minket, vagy a szalmaszálakban, amelyekből még e szöveg írásának napjáig találok kószálódni a cipőmben. A harmadik nap végén keserédes szájíz fogadott minket. Örültünk, hogy végre kipihenhetjük magunkat, de mélyen egy komor érzés és egyfajta szorongás uralkodott felettünk, hogy véget ért ez a tartalmas három nap, s a tudatunk mélyén az a gondolat cikázott, hogy vajon kellőképpen kiélveztük-e a fesztivál minden pillanatát.
Nagyon fontos, hogy legyenek ehhez hasonló szórakozási lehetőségek, ahol újra kapcsolódni tudunk egymáshoz, a természethez, de legfőképpen önmagunkhoz, és autentikus emberi kapcsolatokra tudunk szert tenni. A Malomfesztivál igazi lelki táplálékként szolgál. Fogadni merek, hogy aki egyszer odakerül az oromi malom árnyékába, nem utoljára fogja azt megtenni. Azt is garantálhatom, hogy megértettem, miért jönnek a világ minden pontjáról egy ilyen parányi helyre – akik önmagukat keresik, itt megtalálhatják.
