Szép új világ
Aldous Huxley angol író, filozófus, esztéta Az észlelés kapui című, meszkalinélményét (ősi indián drog, mely tíz-tizenkét órán át tartó hallucinációkat okoz) feldolgozó kötete után a kezembe vettem leghíresebb művét, a Szép új világ című disztópiáját is.
Az idő az egyik legnagyobb próbája a könyveknek, ezt Huxley 1932-ben kiadott műve sikeresen kiállta, és még most sem vesztette el aktualitását, érvényességét.
Ford után 632-ben járunk a Világállamban, amelynek jelszavai: KÖZÖSSÉG, AZONOSSÁG, ÁLLANDÓSÁG, egy olyan világban, ahol:
„Az emberek boldogok, megkapják, amit akarnak, és sohasem akarják azt, amit nem kapnak meg. Jól élnek, biztonságban vannak, sohasem betegek, nem félnek a haláltól, derűs tudatlanságban élnek, mit sem sejtve a szenvedélyekről vagy az öregségről. Nincsenek megverve anyákkal és apákkal, nincsen feleségük vagy gyerekük vagy szerelmesük, akik miatt érzelmeik keletkezhetnének: úgy vannak kondicionálva, hogy gyakorlatilag nem is tudnak másként viselkedni, mint ahogy viselkedniük kell. És ha bármi rosszul sikerülne, még mindig ott van a szóma”
A történet a harmincnégy emeletes Belső-Londoni Keltető- és Kondicionáló Központban kezdődik, ahol a jövő állampolgárait mesterségesen állítják elő, rendelésre. Egyik munkás viccelődve szóvá is teszi, hogy mennyit kellett túlóráznia a legutóbbi földrengés után. A bokanovszyzálásnak köszönhetően több száz egyforma férfit és nőt tudnak előállítani, akiknek előre meghatározzák a sorsát. Több kasztba sorolják őket, és ez alapján kondicionálják. A legmagasabb rendűek az alfák, akik fontos feladatokat látnak majd el, az alacsonyabb, munkásosztálybeli réteget pedig tudatosan butítják, degradálják különféle módszerekkel, például embrió korukban alkoholt adnak nekik. A kondicionálás alva tanulást jelent, a gyerekek álmukban hallják és tanulják minden este több ezerszer édes hangon hangszórókból a suttogást, a társadalmi rend megfelelő elveit, ami kitörölhetetlenül belevésődik elméjükbe, és ez teszi ki minden későbbi gondolatukat.
A túlzott, mély érzelmek, az egymáshoz való ragaszkodás bűn, az elevenszülés, a család, a szerelem, a monogámia a legbotrányosabb, már-már olyan csúnya szavak, hogy azt elpirulás nélkül társaságban ki sem lehet mondani. Ebben a szép új világban mindenki mindenkihez tartozik, a promiszkuitás erény.
„…ez egy másik tétel a stabilitás árában. Nemcsak a művészet összeférhetetlen a boldogsággal, a tudomány is az. A tudomány veszélyes, tehát a leggondosabban meg kell láncolnunk, és szájkosarat kell rá tennünk”
A vallás, a tudomány, a művészet szükségtelen, feláldozták a közjó érdekében, ami nem más, mint a technikailag magas szintre fejlesztett állati szintű boldogság.
Csak szakkönyvekhez lehet hozzájutni, az olvasás szükségtelen, sőt minden egyedül végzett tevékenység az, helyettük ott van a rengeteg társas szórakozás és a szóma, a tökéletes drog, ami után az ember nem érez másnaposságot, az alkohol és a kereszténység pótléka.
Ebbe a szép új világba csöppen bele egy vadember-rezervátumból John és ismerkedik meg a civilizációval. A vadember-rezervátumok olyan térségek, amelyek nem érték meg a civilizáció költségeit, mert nem rendelkeznek megfelelő minőségű természeti kincsekkel. Ezeken a deviáns helyeken még mindig léteznek olyan obszcén dolgok, mint a család, a szerelem és az irodalom.
Miután John megismerkedik a tökéletes társadalommal, követeli magának Istent, Shakespeare-t, az erényeket és a jogot a boldogtalansághoz.
Ebben a fogyasztói társadalomban neked van jogod a boldogtalansághoz?
