Szentesi én vagyok

El sem tudom képzelni, hogy az a Szentesi, akivel én találkoztam, az az életvidám, vörös rúzsos, karakán és erős Szentesi, akiből árad az élet és a vidámság, volt valaha 45 kilós is. Csak az lehet ilyen hatással az emberre, aki már megjárta a pokol legmélyebb bugyrait, hogy aztán úgy térjen vissza, hogy az ördög is összerezzen, amikor reggelente megteszi az első lépést.

Épp Budapesten voltam. Ott csücsültem a fodrászatban, ahol az én drága nővérem dolgozik, amikor mondta, hogy mindjárt jön hajat vágatni BP egyik legnagyobb írója, a Szentesi. Bevallom, előtte még nem hallottam róla, Topolyáról nem került a kezem közé a WMN. hu, pedig ha megosztotta volna egy kósza ismerős... Na, de ne a múltat sajnáljuk. Gyorsan elolvastam egy két cikkét, mielőtt megérkezett. Szerelem volt első olvasásra. Olyan volt, mintha az én gondolataimat írta volna le. Mire odaért, teljesen Szentesi-transzba estem. Kaptam az alkalmon, és csináltam is vele egy közös képet, pedig akkor még nem jelentett olyan sokat. Ha most találkozok vele, biztos a nyakába ugrok örömömben. Alig egy hete lehet venni a könyvesboltokban az első könyvét, de én már megszereztem, elolvastam, megrágtam, a padtársam kezébe nyomtam, anyámnak háromszor elmeséltem, hogy mennyire, de mennyire jó, és hogy előtte csak egy könyv volt, ami így magával ragadott és nem tudtam letenni.

Aznap, mikor megvettem és kiolvastam a Hamvaimbólt, azt álmodtam, hogy én vagyok Szentesi Éva. Én voltam, aki hajnali négykor csontsoványan, szürkén, az élet peremén kimerülve ordított volna a fájdalomtól, ha lett volna ereje levegőt venni hozzá. Izzadva, reszketve ébredtem fel, ráismerve, hogy pont olyan az életünk. Nekem is megvan a magam könyvbéli Najukája, akit soha nem láttam öregnek, a Sávaija, aki a padtársam, és azt imádom benne, hogy mindig minden helyzetben Torda tud maradni, a testvére, aki a csendes kislány volt kettőnk közül, és aki miatt annyiszor megkaptam, hogy „bezzeg az Orsika milyen kedves, aranyos, rendes kislány”. Csak éppen rákom nincs. Pedig lehetne. Mert bárkivel megtörténhet. Igen, veled is. (hallottam a gondolatot a fejedben: „velem ugyan nem!”).

Szentesi Éva ösztönös írói zsenialitását mutatja, hogy úgy képes írni ezekről a primer élethelyzetekről, köztük zsigeri szenvedésről, csontig ható rettenetről, hogy közben nem nyomaszt, hanem felszabadít.

Orvosira készülök tizenhét éves fejjel, és Szentesi rádöbbentett és meg is ijesztett, hogy ez mekkora felelősséggel jár. Mert ha én lettem volna ott, és nem lett volna egy jó, és biztató szavam Szentesihez, netán ne tudtam volna megmenteni, akkor vágjanak jól nyakon, s vegyék el előre a még meg sem szerzett diplomám. És ha csak plusz egy ember is olvassa el ezt a könyvet és megy el szűrésre jelen írás miatt, már megérte. Mert nem azért csináljuk, hogy szebb legyen a statisztika.

Ez nem a halálról szól, hanem az életről.

Szentesi Éva újságíró, elsőkötetes szerző 2011-ben indította útjára Rúzs és Tükör című blogját, ekkor kezdett el komolyan foglalkozni az írással. 2013 decemberében diagnosztizáltak nála áttétes méhnyakrákot. Mire hathónapnyi félrekezelés után kiderült, hogy milyen daganattal állnak szemben, Éva már nem volt operálható állapotban. Ekkor határozta el, hogy betegségét nem kezeli magánügyként, hanem kiáll a nagy nyilvánosság elé, és elindítja rákellenes kampányát. Így született meg a Hamvaimból című könyve.