Önmagunk viselése

Ha valaki nem ismerné azt a kifejezést, hogy ruha, valószínűleg úgy magyaráznánk el neki, hogy a test takarására szolgáló darab. Valójában azonban a ruha ennél sokkal többet jelent. Az emberiség már körülbelül 75 ezer éve visel ruházatot, elsősorban azért, hogy megvédje magát az időjárástól. Már az ókorban megjelent azonban egy üzenet, amit a ruha közvetített: társadalmi rangot jelzett. Rómában finom, importált egyiptomi lent, puha milétoszi gyapjút viselt a társadalmi elit, ellentétben az alacsonyabb rangú emberekkel, nekik durva, szúrós, festetlen gyapjút vagy olcsóbb kendert kellett viselniük. De hogy fejlődött ki ezekből a szigorú szabályokból a divat? A 14–15. századtól kezdve Európában valami megváltozott. Megjelent a gazdag kereskedőréteg, amelynek tagjai elkezdték utánozni az udvari divatot, hogy nemesebbnek tűnjenek. Erre a nemesség válasza az volt, hogy még extrémebb, még díszesebb ruhákat találtak ki, hogy megkülönböztessék magukat, évtizedenként változtak a fazonok, már nemcsak az számított, mi van rajtad, hanem az is, hogy mennyire friss a stílusod. Megjelent a merev gallér, paróka, fűző, legyező és ezzel az elegancia.

Az idő múlásával az emberek kezdtek rájönni arra, hogy a ruha önmegvalósítás, egy üzenet kifejezése, maga a művészet. Nem csak azt mutatja meg, hogy kik vagyunk, a saját hangulatunkra is hatással van. Az, hogy mit viselünk, befolyásolhatja az érzéseinket, ezért sokszor tudatosan választunk ruhát. Engem például megnyugtat a fekete szín, ezért mindig feketében alszom, és általában a hétköznapokon sem viselek magamon élénk színeket. Egyszer azonban, amikor magam alatt voltam, az egyik barátom csak annyit szólt – viselj valami színt, hidd el, az nem segít a hangulatodon, ha komor színekben vagy. És tényleg, tényleg nem segített, sőt befolyásolta, felerősítette az érzéseim. Ha egy szép eseményre felvesz valaki egy elegáns ruhát, magabiztosabb lesz tőle, nőiesebbé vagy épp elégedetté teheti, vagy ha valaki a barátaival ül le beszélgetni, és felvesz egy neki kényelmes öltözetet, felszabadultnak, lazának és gondtalannak érezheti magát. Személyiség kérdése azonban az, kinek mi a megfelelő. Vannak, akik csak fekete ruhát viselnek, mert abban érzik jól magukat, vagy vannak, akik fanatikusan ragaszkodnak ahhoz, hogy piros szín legyen mindig rajtuk, és olyan is van, akin a világ összes színe megtalálható. Lehet egy ember nagyon színes egyéniség, mégis visszafogott darabokat visel, mert az öltözködésével nem meri kimutatni, milyen is ő, vagy éppen egyes darabok befolyásolhatják a hangulatát. Ha valaki magabiztos, fel meri vállalni, ki ő valójában, érezhető a stílusa alapján is. Az ember színességéhez mindenféle kiegészítők állnak rendelkezésre. Kalapok, sálak, cipők, zoknik, műköröm, smink és hajstílusok is társulhatnak a stílusunk kialakításához, jobban kifejezhetjük magunkat a kiegészítők által. Például különböző ékszerekkel, melyek egyfajta emlékőrzők is lehetnek. Én mindig viselem a dédapámtól kapott gyűrűmet, mert az ő emlékét őrzi, biztonságot és szeretetet kötök hozzá. Ez a ruháknál is megjelenhet, érzelmileg kötődhetünk egyes darabokhoz.

Sokan félnek mások véleményétől, és emiatt nem merik megmutatni, kik ők valójában, mit szeretnek, milyen darabokhoz kötődnek. Kialakult egy társadalmilag elfogadott vélemény, ami kihat a stílus kimutatására, mit vehet fel egy férfi, és mit vehet fel egy nő, vagy bizonyos helyeken miben illik megjelenni. Az iskolákban is vannak különféle szabályok. Az egyenruhákkal, iskolaköpenyekkel szinte azt sugallják, hogy legyen mindenki ugyanolyan, és ne mutassa ki a saját személyiségét, és hogy nem öltözhet szabadon, nem lehet ki a térde, miért visel kivágott felsőt, miért kell divatoznia... Elnézőbbeknek kellene lennünk azonban, mert nem érezheti magát mindenki jól ugyanabban a göncben.

Az is fontos, hogy megismerjük először önmagunkat, amihez kellő önszeretet és önbizalom kell, hogy egyáltalán felismerjük, miben érezzük jól magunkat, illetve az is segít, ha támogató kör vesz minket körül, olyan emberek, akik tudják értékelni ezt a csodálatos önmagunkra találást, és nem nyomják el ezt például egy iskolai szabállyal. Van, hogy azt részesítjük inkább előnyben, hogy más mit szeretne látni rajtunk, saját örömünk helyett másokéra koncentrálunk, de nem értheti meg mindenki, miért éppen ezt a darabot viseljük. Lefogadom, nem létezik olyan nagymama a világon, aki megdicsérte volna az oversize nadrágokat, de van olyan unoka, aki mégis ebben találja meg önmagát, még ha a mamája nem is tudja értékelni, értelmezni ezt. Mert ha az unoka ennek hatására elkezd skinny nadrágot viselni, ezzel elfedi azt, ki ő valójában, mintha egy álarcot viselne színészkedve. Nem kellene azonban elvárni az embertől, hogy milyen legyen, illetve meghatározni, mi tartozik az elfogadottba. A szépségideálok mindig is jelen voltak. Bizonyos korokban a nők számára a vékony derék számított ideálisnak, ezért sokan szoros fűzőket viseltek, amik gyakran kényelmetlenek és egészségtelenek voltak. Ezzel szemben más korszakokban, például a reneszánsz idején, a teltebb testalkat számított vonzónak, mert az a jólétet és gazdagságot jelképezte. Mindez jól mutatja, hogy a szépséget nem lehet bekategorizálni, mert nem mindenki számára azonos fogalom, és nem befolyásolhatják társadalmi és kulturális hatások. Ma már próbálják azt hirdetni az emberek, hogy mindenkit fogadjunk el úgy, ahogy van, egyre több a plus size modell a kifutókon, és az emberek büszkén vállalják fel magukat, nem félve attól, ki mit gondol róluk, mert az számít, saját magukról mit gondolnak. Sok ember nem tudja elfogadni a testét, vannak, akik a hasukat takarják el, vannak, akik a kezükön lévő sebeket, bőrhibájukat, lábukat, striájukat, vékony karjukat, teljesen mindegy, hogy mit, de az ember fél, fél a sebezhetőségtől, és ezt ráfogja egy testrészre, úgy érzi, ha azt eltakarja, biztonságban van, mert nem látja senki. De a ruha nem arra való, hogy elrejtsen minket, hanem éppen arra, hogy megmutassa, kik vagyunk. De vajon egy ruha elfedheti minden problémánkat? Ha megjátsszuk önmagunkat, talán másoknak eleget teszünk, de ez az egész nem lényegtelen, ha ezzel magunkat megtagadjuk?

Napjainkban másodpercenként változik a divat, clean girl, old money, streetwear stílus és még sorolhatnám. Kezd egyre menőbb lenni a saját gyártású ruha, az újrahasznosított, illetve elcserélt darabok is. A folytonos divatváltozásnak sajnos ára van, jelentős környezetszennyezést is okoz. Vajon akkor mégis miért változik állandóan? Az ember igényli az újat, a változást, hogy ne egy unalmas körforgásban éljen. Új színek, anyagok, minták jelennek meg, mert a változatosság gyönyörködtet. A divat tükrözi az adott korszak gondolkodását. Amikor a társadalom változik, az öltözködés is, generációkon át az önkifejezés is más. A divattervezők nem félnek megmutatni a valódi énjüket, felvállalják magukat az összes hibájukkal. Kiállnak magukért, az elveikért, érzéseikért, és ezzel inspirálva az embert buzdítják arra, hogy merjen szabadon élni, és szabadon merje kimondani, mit érez és mit gondol. Műveikkel rámutathatnak olyan dolgokra, amik felnyithatják az ember szemét, megfelelési kényszerre, önbizalomhiányra, normák megkérdőjelezésére utalhatnak. A tervezésükkel egyfajta manifesztációt végeznek, létrehozzák mindazt, ami csupán egy gondolat, és valódi művé varázsolják. A kifutókon egy ember és annak mozgása teszi élővé a művet. Innentől lesz fontos az is, hogy az ember hogyan viseli – a ruhát viselni kell, magadat kell viselned rajta. Amikor valaki valóban „viseli” a ruháját, akkor nem elrejti magát mögötte, hanem éppen ellenkezőleg: megmutatja, ki ő valójában. A ruha lehet védelem, de nem válhat álarccá, amely mögé elbújunk. Ha ki merjük fejezni a saját stílusunkat, akkor a divat nem korlátoz, hanem felszabadít. Felszabadít, az embert szabaddá teszi azzal, hogy megmutatja a teljes önazonosságát. Az ember megváltozik, felvállalja önmagát, megszűnik a megfelelési kényszer, és már nem mások elvárásai határozzák meg. Ez a szabadság pedig nemcsak külső, hanem belső változást is hoz: az ember könnyebben fejezi ki az érzéseit, gondolatait, és magabiztosabban lép a világ elé, ki mer állni magáért, a szabadságáért. Mert az embernek joga van ahhoz, hogy szabad legyen, hogy azt viseljen, amit szeretne korától, identitásától és az elvárásoktól függetlenül. Egy fiúnak is joga van szoknyát hordani, kisminkelni vagy éppen magassarkút hordani, egy idős hölgynek is joga van egy kivágott felsőt felhúznia, vörös rúzst használnia, hogy fiatalabbnak érezze magát, és az unokának is joga van felvenni azt az over size nadrágot és pulcsit, még ha egyesek szerint nem is emeli ki az alakját, és úgy néz ki benne, mint egy csöves.

Mindezek ellenére a társadalom gyakran még mindig ítélkezik a külső alapján. Az emberek hajlamosak véleményt formálni anélkül, hogy valóban megértenék a rejtett gondolatokat vagy érzéseket. Egy különlegesebb öltözet sokak számára furcsa vagy túlzó, pedig lehet, hogy éppen ez a viselője legőszintébb önkifejezése. Ez is azt mutatja, hogy a divat nem mindenki számára egyértelmű nyelv, mégis mindenki „olvassa”, még ha félre is értelmezi. Éppen ezért fontos lenne megtanulni elfogadni a különbözőségeket az öltözködésben is. Ahogy a művészet más formáit sem ítéljük meg azonnal, úgy a divat esetében is érdemesebb lenne nyitottabban gondolkodni. A divat nemcsak az egyénről szól, hanem arról is, hogyan viszonyulunk egymáshoz. Megmutatja, mennyire vagyunk képesek elfogadni mások önkifejezését, és mennyire merünk kilépni a megszokott keretek közül. Egy öltözet mögött ugyanis nemcsak egy stílus, hanem egy személyiség, egy élethelyzet vagy akár egy belső küzdelem is állhat. Az önkifejezés azonban nem könnyű vagy egyértelmű folyamat, különösen fiatalkorban. Tinédzserként az ember még keresi önmagát, ezért gyakran változtat stílust, próbál ki új irányokat, és sokszor bizonytalan abban, hogy mi áll hozzá igazán közel. Ezek a változások azonban nem felszínességet jelentenek, hanem éppen az önismeret útját. Minden egyes választás közelebb visz ahhoz, hogy megtaláljuk a saját stílusunkat. Amikor pedig valaki eljut oda, hogy már nem mások véleménye, hanem a saját érzései alapján öltözködik, akkor válik igazán szabaddá. Ekkor a divat már nem kényszer vagy megfelelés, hanem lehetőség: lehetőség arra, hogy őszintén, bátran és önazonosan jelenjünk meg a világban.

Viseld büszkeséggel azt, amit viselsz, mert az öltözéked egy része belőled van!