Jogi Kar, te drága!
DAY 274: REPETITIO EST MATER STUDIORUM
Azt mondják, hogy az ismétlés a tudás anyja, és ezzel teljes mértékben egyet is értek. Az viszont már egy kissé morbid, hogy bármikor el tudok kalandozni a jog világába ismételgetni, attól függetlenül, hogy hol és mit csinálok az adott pillanatban. Elég egy fél másodpercre lehunynom a szemem, és már látom is magam előtt a szépen aláhúzott könyvet és a bekeretezett kulcsszavakat. Esküvő, sorban állás a boltban, temetés, mise, esti séta, forró zuhany... szinte bűnösnek érzem magamat, ha nem használom ki az alkalmat. Már akkor is lelkiismeret-furdalásom van, amikor tanulhatnék, de neeem, én éppen lélegzésre pocsékolom az időmet.
Mellesleg elbukni, s újra és újra kimenni ugyanarra a vizsgára nem éppen a legjobb módja az ismétlésnek. Nemcsak hogy nem a legjobb, de drága is.
DAY 275: ISTEN ÉS A BUREK
Megfigyeltem már az évek alatt ezt-azt. Az egyik ilyen dolog az volt, hogy a hallgatók egy része vallásosan kezdi meg tanulmányait. A legtöbbjük nyugatról érkezik, és lefekvés előtt imádkozik, minden mozdulatukat figyeli a Biblia a polcról, az eltérő nézetek miatt pedig a vallás tabu témának számít. De az idő múlásával az istenben való hit egyre csak halványodik. Mire negyedikes vagy abszolvens lesz az ember, már csak egész kevesen maradnak a kőkemény szentfazekak. Legalábbis a köreimben. Hát így van az, amikor az ember előbb vagy inkább utóbb rájön, hogy egy olyan egyetemre jár, ahol már a jó isten se tud rajta segíteni. Mellesleg, ugyanezek az emberek azok, akiknél a huzat egyenlő a halálos betegséggel, és akiknek ne adjʼ isten azt mondani, hogy a burek lehet túrós is. Mielőtt egyetemre indultam, körülbelül tízzel kevesebb szót tudtam a burekra.
DAY 276: BETEGNEK LENNI A KORONA ALATT
Ami a koronavírust illeti, egészen egyszerű leszűrni a tünetek alapján, hogy az ember az aktuális trendi betegségtől szenved. Mik is lennének ezek a tünetek? Gyengeség, láz, köhögés, tüsszögés, orrfolyás, szédülés, vérnyomás-ingadozás, hányás, hasmenés, székrekedés, süketség, az ízérzékelés és a szaglás elvesztése. Ugyanazok a szimptómák, amik egy halom másik betegségre is jellemzőek. Habár közlekedési szerencsétlenségben, szívinfarktusban és rákban többen halnak meg naponta, még mindig a korona a fő ellenség, pedig alig pár hónapja még csak a politikusokat szidtuk, nem egy tűhegynyi, potenciális gyilkost. Azt kell mondanom, hogy a fent felsoroltak egyike sem rémít meg annyira, mint egy kis megfázás, ami lázzal is járhat. Legyen inkább tüdő- vagy fülgyulladásom, csak lázam ne legyen, mert úgy nem engednek be az egyetemre. Pillanatnyilag egy olyan világban élek, ahol jobban izgat az, hogy beengedjenek az egyetemre, mint az, hogy naponta ezerszer meg ezerszer úszom meg a halált. Mindig izgalmas a közelgő vizsgaidőszak, én pedig sosem amiatt aggódom, amiért kéne.
Az egyetem nevében is reménykedem, hogy egyszer sem fognak a magas testhőmérsékletre hivatkozva hazaküldeni.
DAY 277: A LELKIISMERETES PORTÁS
Belépés a szokásos módon. Lázmérővel vár a portás, a testhőmérsékletem természetesen drasztikusan csökkent, mire beértem. No de legalább átmentem az első teszten. Amire nem számítottam, az az, hogy a korosodó portás odaszól, hogy „add a kezecskéidet”. Kaptam egy kis fertőtlenítőt a kacsókámra. Még az a jó, hogy nem drágámozott le. Lehet, hogy a lánya lehetnék, sőt a mai világban akár a felesége is. Sajnos a maszk nem takarja a szemöldökömet, ami gyorsan a magasba szökött. Kezecske... Kézcsók, én léptem! Nincs egész napom arra, hogy valaki bókolgasson a kis kezeimnek.
(Folytatjuk)
