Jogi Kar, te drága!
DAY 171: A GYEREKKORI ÁLMOK KÖNNYEN FELNŐTTKORI RÉMÁLMOKKÁ VÁLNAK
Gyerekként szinte mindenki szeret orvososdit játszani. Mindig volt otthon egy halom fecskendő, és egy aprócska sebet is úgy kezeltünk, mintha artériás vérzésről lett volna szó. Ez játéknak jó volt. Aztán kiderült, hogy belőlem nem lesz orvos, és ettől a ponttól kezdve feleslegesnek találtam a részletekbe hatoló orvosi kérdéseket. Nem árt tudni, hogy mit csináljunk egy égési sérüléssel, de a részletekbe azért ne menjünk bele. Okkal jártak az orvosok orvosi egyetemre, és okkal orvosok azok, akik orvosira jártak. A tárgyalóteremben sem látunk buszsofőröket ügyvédeskedni. Mindenkinek megvan a maga dolga, és ez így van rendjén. Nem csoda tehát, hogy mennyire meglepett, amikor a jog keretein belül a boncolást kellett tanulmányoznom, pontosabban azt tanulnom, hogy a bíróság kedvéért (na jó, nem csak a bíróság kedvéért) vizelet- és spermamintát is lehet venni egy halottól. Ez nem egy olyan információ, amit tudni szerettem volna. Máris kezdem „megszeretni” ezt a tantárgyat. Pedig még csak az első oldalakat lapoztam át. A könyv végére pedig ránézésre meg tudom állapítani, hogy mióta halott az illető, és mi okozta a halálát. Ja, pont ez volt az életcélom. Még csak az van hátra, hogy felfedezzem a rák ellenszerét.
DAY 172: A KÉRDÉSEK LISTÁJÁNAK SOSINCS VÉGE
Sokan mondják, hogy a gyerekek cukik, hogy nagyon aranyosak, emellett segítenek a létszámfenntartásban is, és hát a természetes szaporulat egyik legmegbízhatóbb bizonyítékának számítanak, de arról mintha megfeledkeznének, hogy minden érvelés esetében vannak olyan elemek, amik nemcsak a pro oldalt erősítik, hanem a contrát. Ilyen rossz tulajdonságuk a gyerekeknek az, hogy állandóan kérdeznek. Mintha nem lenne elég úgy megismerni a világot, hogy mindent a szájukba tesznek, hanem fel kell tenniük egy halom olyan kérdést, ami egy felnőttben sosem merülne fel, mert logikusnak tűnik, vagy csak egyszerűen tudja, esetleg mert már nem kell mindenhez engedélyt kérni...
Ha nem is emlékszem rá, de gyerekként annak rendje és módja szerint biztosan sokat kérdeztem. Mivel egyesek szemében még most is gyerek vagyok, természetesen most is akadnak kérdéseim. Viszont ezekre már nem olyan könnyű válaszolni, hisz most már nem csak az érdekel, hogy mit ebédelünk vagy hogy hova megyünk... A számtalan miértet felváltották az olyan kérdések, mint például az, hogy hogyan is történik a boncolás. Mostanság tágabbra nyílt szemekkel néznek rám otthon, mint annak idején, amikor valami hatalmas marhaságot mondtam egy-egy rajzfilm megtekintését követően.
Kérdésekből talán sohasem lesz kevesebb, csak megtanulunk uralkodni a kíváncsiságunkon. Valamit kiguglizunk, valamit pedig nem másoknak, hanem magunknak teszünk fel. De kérdések, azok mindig lesznek.
DAY 173: A JOG SZIVÁRVÁNYOS VILÁGA
Ha az ember jogász lesz, csak a jogra tud gondolni. Vagy ha nem így van, az azt jelenti, hogy csak nekem ártott meg a tanulás, és ideje lenne nyaraltatnom az agyamat. A szerelmes ember mindent pinkben lát, én meg jogban. Ez azt jelenti, hogy ha egy biológus megemlíti az öröklődést, természetesen a génekre utalva, nekem tuti nem a mitózis vagy mi jut eszembe, hanem az öröklési jog meg hasonlók. Míg őszerinte a haj meg a szem színét örököljük a szüleinktől, addig szerintem autót vagy házat. Beleestem egy feneketlen dobozba, amiből nem ártana valahogy kimásznom. Csak remélni tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen, és másban is felötlik a kérdés egy temetésen, hogy végrendelkezett-e az elhunyt, és ha igen, milyen formát választott.
