Jogi Kar, te drága!
DAY 162: VALAKI TALÁLJON KI AUTOCORRECTET A BESZÉDHEZ IS
Talán egy kicsit későn, viszont még idejében jöttem rá arra, hogy jogászként is csak előnyöm lehet abból, ha végighallgatom az embereket. Kezdetnek elkezdtem odafigyelni arra, amit mondanak, a szájat elhagyó szavakra, nem pedig azon tűnődtem már a második szó után, hogy mit tudnék a hallottakra válaszolni. Megvallom, érdekes elfoglaltság. Arra jöttem rá, hogy az embereknek fel sem tűnik, hogy néha mekkora hülyeségeket mondanak. Hideget mondanak, amikor valójában a melegre gondolnak, és persze a nyelvtan is néha komoly gondokat tud okozni. Ez persze elgondolkodtat... Szoktam én is hülyeségeket mondani anélkül, hogy tisztában lennék vele, hogy mit is beszélek valójában? Vagy ez egy olyan betegség, amivel csak néhány ember küzd, példának okáért a politikusok meg a valóságshow-k résztvevői...?
DAY 163: ILDI QUALITY TIME
És akkor ott ültem a professzor előtt, és csakis az én munkám volt a téma. Ott volt kettőnk között a füzet, benne az én irkafirkám. Fent az állt dőlt betűkkel, hogy Tužba, alatta pedig a feladat, amit elvártak tőlem és még száz hallgatótól. Attól a pillanattól kezdve, hogy leültem a székre, és közelebb húztam magam az asztalhoz, hogy vaksi szememmel láthassam, amit látni kell, a professzor nekem szentelte minden figyelmét, pedig voltunk vagy ötvenen a teremben.
Egy szinte idegen ember, aki talán nem is a nevem, hanem az indexszámom alapján jegyez meg, képes volt néhány percet szakítani a drága idejéből arra, hogy rámutasson a hibáimra, és elmagyarázza, hogy hogyan javíthatnám ki őket, majd tanácsot is adott, hogy hogyan kerüljem el őket a jövőben.
Már menni is akart, haladni a munkával tovább, ahogyan az el is volt tervezve, amikor a professzor belelapozott a füzetembe, és az eddigi munkáimat is szemügyre vette. Vrlo dobro vrlo dobrót követ. Az apró, hülye hibáktól eltekintve tulajdonképpen minden eddigi feladatot jól oldottam meg, ahogyan azt egy ügyvédtől el is várná az ember. Egy kissé szeleburdi és tapasztalatlan ügyvédtől. Felfigyelve a mini sikereimre, büszkén a munkája gyümölcsére, arra biztatott a professzor, hogy csak továbbra is így folytassam a munkát. Ez nekem szólt. Én voltam a címzett, akinek a szemébe nézve azt mondta, hogy csak így folytassam tovább. Abban a pillanatban egy világ omlott össze bennem, és tudtam, hogy egy nap csalódást okozok ennek a professzornak, aki a legdrágább kincsét, az idejét szentelte nekem. Kimondottan szarul éreztem magam, hiába kaptam dicséreteket. Ez az ember nem is tudja, hogy ez az egész engem mennyire nem érdekel, hogy a jognak inkább olyan ágát választanám, ahol nincsen tužba, žalba, molba... fejben pedig valahol éppen birkákat legeltetek a hegyen.
DAY 164: MELLÉKSZEREPBEN A TERMÉSZETTUDOMÁNYOK
Volt, amikor azt hittem, hogy a jog annyiból áll, hogy valaki valakit lelő, és akkor az ügyvédek egymásnak esnek, ügyfeleiket védve. Feltételezéseim szerint a jog világának csupán két alanya volt – az ügyvéd és a bíró. Mondhatni, egy kicsit sem konyítottam a dologhoz, hiszen a jog számomra valami magasabb rendű tudomány volt, olyan, amit csak az egyetemeken tanulnak. Matek van az iskolában is, ráadásul ott is voltak voltak egyetemi szintű feladatok. Töri is volt, meg kémia is. De jog? Az a kétszázoldalas alkotmánykönyv nem mondható másnak, mint a jog lábtörlőjének. És ki gondolta volna, hogy a jognak sem csak két alanya van, és hogy ez egy olyan széles körű tudományág, ami magában foglalja szinte az összes többi tudományt? Ez olyan, mint valami rossz regény. A középiskola után azt hittem, hogy nem lesz több matek meg történelem, meg biológia, és hogy miután elsőben letettem a közgazdaságtant, már nem találkozom vele többet. Erre ezek a gonosz és unalmas szereplők újra és újra felbukkannak a történetben, mintha arra várnának, hogy majd csak nagyobb szerepet kapnak egy büntetőjog mellett. Ugyan, kérlek! Néha még a főszereplőket is lelövik.
