Jogi Kar, te drága!

DAY 129: GPP

Csak a negyedik évfolyamon jutottunk el odáig, hogy valamit igazán megtanuljunk. Félreértés ne essék, tanulni eddig is kellett, fújtuk kívülről a definíciókat, mint hittanórán a miatyánkot, de valahogy csak most érzem először azt, hogy végre valami olyat tanultam meg, amire egyszer tényleg szükségem lesz, aminek hasznát tudom venni egy szép napon, ha végre a kezemben lesz a diploma.

Nem is csoda, hogy ennyi év után csak akadt egy olyan tanár, akinek az előadásait úgy ülöm végig, hogy jegyzetelek, és még csak eszembe sem jut, hogy kezembe vegyem a telefonom. Az első évfolyam óta most vettem először füzetet.

DAY 130: KR _ V _ _ _ O PR _ VO

Ahh, azok a gondtalan évek, amikor úgy akasztófáztunk a kolléganőmmel, hogy a büntetőjogi fogalmakat használtuk fel! Ez nem volt szabály, de nem volt kérdéses, hogy milyen szavakra esik majd a választásunk. Éppen a büntetőjogot hallgattuk. Az volt a kötelező gyakorlat. Csak gyakorlatilag nem gyakoroltunk semmit. A prof megpróbálta a szánkba rágni a szándékosság és a gondatlanság közti különbséget. A professzor elkezdett magyarázni valamit, mi pedig ihletet kaptunk, hogy bármi más helyett éppen azokat a szavakat válasszuk, amiket az imént hallottunk. Nehat, umišljaj, uzročna veza, krivica...

DAY 131: INGYEN NYELVÓRÁK A TANDÍJBA FOGLALVA

Egyes professzorok nagyon szeretnék, hogy már a beszédünkből érezhető legyen a tény, hogy jogászpalánták vagyunk. Ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy nagyon csúnyán néznek az illetőre, vagy akár ki is javítják, ha valami olyat mond, ami csak abban az esetben lenne elfogadható, ha egy tízéves, iskolás kölyök száját hagyja el. Egy alkalommal például megkérdezte egyik kollegina, „Da l' mogu d'izadjem ispred faksa?” Habár a prof nem javította ki, válasza elárulta, hogy valamilyen más megfogalmazást várt. „Da, koleginice, možete izaći ispred zgrade Pravnog fakulteta.”

DAY 132: SZAKMAI ÁRTALOM

Hogy miért választottam annak idején a jogot? Hááát, mert fontosnak találtam, és úgy véltem, szükség lehet egy ügyvédre, ha éppen válásra kerülne sor a családban. Tudtam, hogy az általam választott szakma hasznos, de gyermekfejjel fel sem fogtam, hogy körülöttem több a jog, mint az oxigén. Hogy ezt a hasonlatot hogyan is kell értelmezni? Vegyünk egy hétköznapi példát. Egy gyerek elmegy reggel a pékségbe, és vesz egy kiflit. Mindenki vett már kiflit, de senki sem gondolt erre úgy mint jogügyletre. Ebben az esetben adásvételi szerződésről van szó, a szerződés elemeiről pedig ne is beszéljünk, pedig minden jelen van: az ár, a kifli, a vevő, az eladó, a cél... De ahhoz, hogy valaki vegyen egy kenyeret, nem kell befejeznie egy egyetemet. Pedig ezt igenis nevezhetjük jogi cuccnak. Ide tartozik még egy jó hosszú magyarázat arról, hogy miért vehet egy elsős kisiskolás egy kiflit, de miért nem egy autót. A kiskorúak jogügyletei egy külön téma. És a nap még alig kezdődött el. Persze, lehet békében élni úgy is, hogy az ember nem tudja, hogy minden egyes cselekedetéhez tartozik egy kacifántosan megfogalmazott definíció és egy pontosan meghatározott kifejezés. Én már azon se lepődnék meg, ha egyszer a pékségben nem azt mondanám, hogy „Szép jó napot, kérek szépen egy kenyeret”, hanem valami olyat, hogy „Kezét csókolom, akkor az adásvételi szerződésünk tárgya legyen egy vekni kenyér meg egy túrós burek”. Na, ezt nevezem én szakmai ártalomnak. Arról meg ne is beszéljünk, hogy néha még a feltételeket is képes vagyok elolvasni, mielőtt rákattintok arra, hogy I agree…