Jogi Kar, te drága!
DAY 56: AMI SOK, AZ SOK
Két dologból van már teljes mértékben elegem. Az egyik a szemforgatás, a másik pedig az, hogy félő, örök életemre kicsi maradok.
Amikor közlöm valakivel, hogy jogot hallgatok, többnyire kétféle visszajelzést kapok. Egy: megosztják velem az információt, hogy a jog nehéz. Szerintem erre magamtól is rájöttem már az évek során. Kettő: akadnak bőven olyanok, akik a szemüket forgatják. Mert hát jogászból már amúgy is annyi van, hogy Dunát lehetne velünk rekeszteni. Miért, papban hiány van?
Mindenki úgy tekint a jogászokra, mint annó pestis idején a patkányokra. Én nem okolom az embereket. Pedig ők tévednek. Azt hiszik, hogy a kormányban és a parlamentben mindenki jogász. Azt hiszik, hogy az elnök, illetve a miniszter jogász. Nem, nem feltétlenül. Ezen tévedés miatt vonnak le téves következtetést, hogy minden jogász kétszínű, pénzéhes és hazug. Kérdezem én, csak a jogászok vágynak sok pénzre, vagy ez már egy olyan betegség, ami szinte az egész emberiséget megfertőzte? Hiba lenne azt állítani, hogy a gazdagság nem csak pénzben mérhető. Próbáljunk meg szeretetben élni víz, áram, gáz és élelem nélkül. Ez mindent elmond.
Még mindig reménykedem abban, hogy egy nap majd valaki vállon vereget, amiért a Jogi Karra esett a választásom a rengeteg egyetem rengeteg csábító kara közül. Talán nem annyira rossz, amit csinálunk. A jognak is megvan, s talán már helyesebb azt mondani, hogy megvolt a maga célja.
Ami meg azt a másikat illeti... Kérdezem én: mi kell ahhoz, hogy valaki komolyan vegyen? Kicsi vagyok, székre álljak? Rajzoljam le, hogy én is tudok valamit, vagy majd csak akkor nyithatom ki a számat, amikor már húsz év munkatapasztalatot tudhatok a hátam mögött? Unom már, hogy a mi véleményünk nem sokat nyom a latban, mert hát még kicsik vagyunk és éretlenek, még csak gyerekek, hiába hallgatunk jogot... Egy nap eljön a pillanat, amikor valaki éppen hozzánk fordul majd segítségért. És akkor majd fordul a kocka...
DAY 57: IRATKOZÁS
Hajnali háromkor felébredtem. Nem tudtam megfelelő döntést hozni. Keljek ki az ágyból, és kezdjek készülni, vagy feküdjek vissza aludni? Öt óráig forgolódtam, vártam a szebb jövőt. Fél hatkor már kitettem az ajtón a lábam. Habár napos és aránylag meleg napot ígértek, én legszívesebben visszabújtam volna az ágyba. Kint még sötét volt, és olyan hideg, hogy még a kutyák sem akartak tudomást venni arról, hogy valaki átvágtat az udvaron.
Szinte üres volt a város, alig volt az utakon egy-egy autó. Még minden bolt zárva volt, és sötétség járta át az épületeket, amik mellett elhaladtam. Már messziről látszott, hogy van egy egyetem, ami már kitárta kapuit a hallgatók előtt. Igen, a Jogi Kar, te drága. Hát valóban drága. Még a Jó napot!-ért is fizetni kell.
Már hat óra előtt, de legalább elsőként beálltam a sorba, majd szállingózni kezdtek a többiek. Több mint két óra várakozás után végre kinyitották a „salterokat”. Szinte imádkoztunk azért, hogy ezúttal minden a terv szerint haladjon, és ne legyen semmi hiba a rendszerben, mint ahogyan az lenni szokott. De még így is várni kellett. Az első vizsga általában a gyorsasági teszt. A legjelentősebb vizsga pedig a türelemteszt. Türelempróbáló eljárás a vizsga, a vizsgabejelentés, és hát ki gondolta volna, hogy ezzel együtt az iratkozás is. A lényeg az, hogy nem sokkal nyolc óra után végre bekerült az indexbe a pecsét és az aláírás, és végre hivatalosan is harmadéves hallgatóvá váltam. Még egy év. Haha...
