Terrorveszély (?)
Az utóbbi néhány évben egyre többet hallunk a terrorizmusról, már-már azt hihetnénk, hogy sosem volt még ekkora terrorveszély Európában. Annyi valóban igaz, hogy egyre nagyobb, egyre több emberéletet követelő terrorcselekményeket hajtanak végre, de arról sem szabad elfeledkezni, hogy ettől függetlenül egyre kisebb az esély arra, hogy valakivel egy terrortámadás végezzen. Régebben több volt a merénylet, de ezek egyenként kevesebb emberéletet követeltek; összességében viszont vagy háromszor annyit, mint manapság.
De statisztika ide vagy oda, mindenki emlékszik még a másfél évvel ezelőtti párizsi, a tavalyi nizzai és különösen a májusi manchesteri merényletre. Ezek együtt több mint kétszáz ember halálát okozták. Az ehhez hasonló merényleteket többnyire második generációs bevándorlók követik el: olyan fiatalok, akiknek a szülei még külföldön születtek, de ők maguk már Európában nőttek föl. Szakértők szerint ez nem azt jelenti, hogy az ideérkező muzulmánok terroristákat nevelnének, sokkal inkább személyes problémákról van szó. Egyébként is jellemző erre a korosztályra, hogy nem találják a helyüket a világban, ha ehhez kulturális különbségek és integrációs nehézségek is társulnak, akkor már nincs is olyan nehéz dolguk a terrorszervezeteknek, ha szeretnék őket bevonni akcióikba. A vallás tehát nem oka, hanem eszköze a terrorizmusnak.
Ezen a problémán biztosan nem segít az iszlám vallás elítélése vagy a menekültek megbélyegzése. A tolerancia és a befogadás viszont már jelenthet valamit: aki jól érzi magát egy társadalomban, az nem fog ellene fordulni. (Ehhez hasonlóan az amerikai iskolai lövöldözéseket sem azok követik el, akik amúgy szeretik az osztálytársaikat és a tanáraikat, hanem a kiközösítettek és a megalázottak.)
A terrorizmus egy nagyon összetett probléma, nem is lehet egyik napról a másikra megoldani. Kíméletlen módon intéz támadást az összes emberi jog ellen egyszerre – és erre kell megpróbálnunk úgy reagálni, hogy az egyszerre legyen hatékony és méltányos. Hatékony annyiban, hogy csökkenjen a terrorfenyegetettség, és méltányos annyiban, hogy senkit ne kezeljünk terroristaként, aki nem az.
Egyre népszerűbb az a vélekedés, hogy ha terrorizmusról van szó, hagyjuk az emberi jogokat, ennél most nagyobb ügyet szolgálunk. (Megjegyzem, az összes népirtás így valahogy kezdődött.) Itt gyorsan le kell szögezni, hogy a terrorizmus bűncselekmény, annak is az egyik legrosszabb fajtája, így aztán sem a vallásszabadságot, sem a toleranciát nem hozhatjuk föl a védelmében. És nem is harcolhatunk ellene a szabadságjogok vagy az emberi méltóság megsértésével. Például valóban érdemes ellenőrizni a bevándorlókat, és kiszűrni közülük a gyanús személyeket. Ennek egyrészt az emberi méltóság tiszteletben tartásával kell történnie, azaz nem feltételezhetjük, hogy mindegyikük lehetséges terrorista, és különösen nem kezelhetjük őket ekként. Másrészt ezeket az ellenőrzéseket hozzáértő szakembereknek kellene végezniük, akik nagyobb eséllyel képesek észrevenni a gyanús jeleket, mint egy párnapos tréningben részesülő alkalmazott.
Az emberi jogok megsértése ellen nem lehet az emberi jogok megsértésével harcolni. Katonai csapatokat küldeni a Közel-Keletre nagyjából ugyanolyan terrorizmus, mint a teherautós merényletek, a gépfegyveres lövöldözések vagy az öngyilkos robbantások. A terrorizmus elleni harcban egyetlen emberélet sem áldozható föl, ezért kizárólag békés, erőszakmentes eszközökhöz folyamodhatunk.
