Nyitni kék

Úgy mint a nyár, amely már itt toporzékol az ajtóban, amely már idegesen nyomogatja a csengőt, amely jönne már befelé, de még mennyire, hogy jönne, mi viszont még mindig marasztaljuk, nyugtatgatjuk, csitítgatjuk, hisz nekünk még dolgunk van idebent, fontos feladatok várnak ránk, még rengeteg munka áll előttünk, és már csak egy egészen rövid időt kell kint kibírnia, hát ne sündörögjön, még ez is előttünk áll, még az is ránk vár, és igen, mi is csak kifelé tekintgetünk, mi is csak őt nézzük, és szívünk szerint azonnal minden ajtót, ablakot kitárnánk, hogy jöjjön be, és tegyen bennünket szabaddá, mentsen meg a kötelezettségektől, szakítsa el a láncainkat, amelyek a tanteremhez, az olvasóteremhez, a tankönyvekhez, a dolgozatokhoz, a vizsgaanyaghoz kötnek bennünket, hogy végre fellélegezhessünk, és gondtalanul rohangálhassunk a mezőn, a parton, a bicikliúton, a járdán, az autópályán, a vízben, a felhők között, a fák között, az autók között, az épületek között, saroktól sarokig, a város szélétől a hídig, a felüljárótól a sorompóig, az állomástól a trafikig, bármely tetszőleges és előre meg nem határozott két pont között, amerre a szél fúj,

amerre az árnyék mutat, amerre a madarak repülnek, amerre a kő gurul, amerről a patak csörgedezik, amerről a tülkölés hangjai hallatszanak, de most még nem tehetjük meg, összeszorított fogakkal, ököllel ki kell bírni, türelmetlen lábdobogással, határtalan mennyiségű kávéval, energiaitallal, teával, burekkal, száraz pereccel, menzakajával eleget kell tennünk az előttünk álló kötelezettségeknek, le kell győznünk a feladatokat, a kihívásokat, és folyamatosan csitítgatni a lelket, a testet, a napsugarakat és a nyarat, hogy legyen türelmes, már nem kell sokat várnia, már csak napok kérdése, mit napok, már csak órák kérdése, hogy kitárjuk az ajtókat, és szabad utat adjunk neki, hogy beáramoljon teljes pompájával, színes virágaival, sós illatával, kedves arcával, minden földi jóval kecsegtető mosolyával, és átkaroljon mindannyiunkat, mindannyiunkat külön-külön és mindannyiunkat együtt, egy hatalmas ölelésben összefogjon bennünket, hogy közösen szabaduljunk el a kötelezettségek láncaitól, hogy egymást támogatva érezzük a szabadság bódító levegőjét, és együtt árasszuk el a tereket, az utcákat, a mezőket, a falvakat, a városokat, az országokat, és mindent betöltsön önfeledt nevetésünk, zene szóljon az ablakokban, a szél simítson végig mindenki arcán, és a felhők is értünk gyülekezzenek, értünk hullajtsák esőcseppjeiket, értünk keljen fel a nap, és értünk nyugodjon le, ha úgy érezzük, egy kicsit megpihennénk, és minden értünk ébredjen fel, és értünk feküdjön le, és cserébe mi is a másikért kelünk fel, a másikért fekszünk le, és szabadságunkat mindenkivel megosztjuk, önzetlenül, most és mindörökké.