Közösülés a boncasztalon

Nem kérnek a szabályokból, és nem is akarnak megfelelni nekik. A budapesti VÉNA zenekar tagjai beszéltek nekünk visszavaduló gitárhangzásról, vállalt kívülállásról, sötét tónusokról, színterekről és zenéről. A beszélgetést Magyari Árpáddal (gitár) és Szabó Sára Violával (szintetizátor, ének) folytattuk télbúcsúztatáskor egy csapszéken.

Árpi: Ki miért csinál zenekart? Ez egyfajta belső késztetés, ami hasonló lehet ahhoz, mint amikor az ősember elkezdett festeni a barlang falaira, tehát nincs abban semmi misztérium, miért hoztuk létre a VÉNA zenekart. Aki azt mondja, nem vágyik arra, hogy megmutassa magát, és ezért (a legjobb esetben) elismerést gyűjtsön be, az hazudik. Semmi értelme otthon alkotni, majd életed végén kidobni a kukába. Én bevallom: igen, szeretnék nyomot hagyni, és ha ezt meg tudom valósítani, akkor kibaszott boldog leszek az életem végén.

Feltételezem, a zenekar előtt is játszottatok valahol. Milyen zenei előéletetek volt?

Árpi: Tizenkilenc éves koromban ragadtam először gitárt, jártam tanárhoz is párszor, de aztán rájöttem, ha az ember szorgalmas, van kitartása, érdekli, akkor nem kell tanár. Adhatnak irányvonalat, de csak rajtad múlik, mit hozol ki magadból és a hangszerből. Korábban volt egy noise rock zenekarom még Pétfürdőn (Várpalotán), de idővel elmentünk a posztpunk irányába. Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy amikor elkezdtem rendszeresen feljárni Budapestre, magával ragadott a klubszíntér és az akkor aktuális zenekarok, mint a Hiteljugend, a Umreti Fit, A párt, a Padkarosda. Megismerkedtem az itteni arcokkal, szervezőkkel, zenekarokkal, és ebből az ismeretségből fakadt a Sárával való kapcsolatom is.

Viola: Nálam tinédzserkorban nagy kérdés volt, elkezdjek-e tanulni énekelni, vagy inkább csak dohányozni, hogy ezzel „változtassam el” a hangomat. Nos, végül sosem dohányoztam, maradt az énektanár. Jártam klasszikus alapképzésre, utána megcsináltam a dzsessz alapszakot is, úgyhogy „túlképzett” vagyok. Ez vált az igazi utammá. Ezenkívül zongorázni is tanultam, később gitározni, viszont ez utóbbi soha nem ment, pedig azt szerettem volna leginkább. Amikor találkoztunk Árpival, már az Irrational Ortodox Noise (ION) zenekarban voltam billentyűs, ugyanakkor a Rats Kill Bats, a másik együttes, amelyben énekeltem, a feloszlás szélére került. Éppen készültem keresni olyan formációt, amit jobban a sajátomnak érezhetek, és amiben folytathatom az éneklést is.

Hogyan választottátok ki az irányvonalat, milyen zenét játszatok?

V: Amikor Árpival megismerkedtünk, mivel egy közegbe jártunk, és mindketten zenéltünk, adta magát, hogy közösen is próbáljunk csinálni valamit. Az irányvonal a személyiségünkből és a közös ízlésből tevődött össze, ez a műfaj volt az akkori metszéspont közöttünk.

Á: Akkor már tudtam, hogy a noise-féle vonalat (talán nem örökre, de) magam mögött hagytam. Olyan zenét szerettem volna játszani, amelyben az alapot mesterséges ütemek adják, és sötét tónusú elektromos jelek lesznek a zene alappillérei. Mindenképp női éneket képzeltem el, és magyar szövegeket.

Az induláskor volt célközönségetek, hogy kinek szeretnétek zenélni, ki lesz, aki szívesen hallgat benneteket?

V: Nem végeztünk „piackutatást”, mire lenne igény, ha erre gondolsz. Mi punk-/alter-/darkbulikba jártunk, földalattibb helyekre, és ezt a közönséget is vártuk a koncertekre. Gyakorlatilag, amit magunkba szívtunk az éjszakai klubéletben, azt transzformáltuk át magunkba.

Mikorra tehető a zenekar megalakulása?

V: 2017-ben kezdtünk zenélni. Elküldtük egymásnak az ötleteinket, próbáltunk együtt, mégsem rögzítettünk sokáig semmit.

Á: Érdemes megemlíteni, hogy időközben engem megkért Veréb Rómeó, a Padkarosda gitárosa, hogy csatlakozzak az új bandájához, a Süllyedő Világhoz. Hallgatok hc/punkot, de valamiért nem tudtam kiteljesedni benne. Szerintem vannak műfajok, amik nem illenek bizonyos emberekhez, és ez nekem nem ment tiszta szívből, hiába is akartam. Ez az időszak is kissé felakasztotta a saját zenekari dolgainkat.

V: Hiába akartuk mi csinálni a VÉNA zenekart, sokáig hiányzott az a bizonyos plusz, ami a helyére teszi ezt a csapatot. Aztán egy viszonylag hosszú időre külön utakon jártunk, és akkor mégis megszületett. Aki elolvassa a szövegeket, az rájöhet, hogy a témák a férfi-nő viszonyt elemzik, de akármilyen beállítottságú emberek azonosulhatnak velük, sőt barátságokra is ki lehet vetíteni. Lényegében, ha nem válunk külön egy időre, Árpi ezt soha nem csinálja meg.

Ekkora inspiráló erő tud lenni a fájdalom?

Á: Vagy a birtoklási vágy? Vagy a hiány? Azt azért tegyük hozzá, hogy a számok alapja, váza, szövege megvolt korábban, de hiányzott az az energia, ami beindítja és egy adott irányba viszi a zenekart.

V: Épp a legtávolabb lehettünk egymástól lelkileg, amikor összefutottunk a Wave-Gotik-Treffen-en Lipcsében. Árpi ott mutatta meg nekem az addigra elkészült demóvázlatokat, és nekem nagyon megtetszettek. Ezeken még ő énekelt, de mondta nekem, hogy továbbra is női énekkel képzeli el a zenekart.

Milyen műfajba soroljátok magatokat?

Á: Leginkább egy általunk kitalált stílusmeghatározással illetném. Kiindultam a blood (vér), a necro (halál), a wave (hullám) szavakból, ez utóbbi utal a szinti használatára is. Ennek alapján próbálkoztam a necrowave, bloodwave, necropunk kifejezésekkel. Mindez a koncepcióból jött, mivel egy ilyen zenekarnév, mint a VÉNA, sok mindent maga elé vetít. A műfaj-meghatározást a tematika köré építeném, és nem a zenei hangzás köré. Hangzás tekintetében punkos, de ahhoz képest furcsa skálákat használó zene, amiben az 1980-as évek szintetizátorhangzásait is megidézzük.

V: Nem punk, mert a stílus, az attitűd, az élethez kapcsolódó hozzáállásunk nem annyira szigorú, de hasonló az energiája. Hangzás szempontjából a dark-/gothicrajongókat is magával ragadhatja, de aki ezeket hallgatja, lehet, nem kapja meg tőlünk, amire vágyik. A szinti-punk szerintem túl pozitív csengésű. Lényegében a dark/synth/punk meghatározása annyira megmagyarázza, amennyire félre is vezetheti az érdeklődőt.

Érdekes név a VÉNA, de talán kissé nyugtalanító hangzású. Miért ezt választottátok?

Á: Egy koncert közben futottam oda Sárához, hogy megvan a név. Mindez fokozatosan fogalmazódhatott meg bennem, és köze lehet hozzá, hogy gyerekkorom óta szeretem az anatómiát. Édesanyám műtősasszisztensként dolgozott, emiatt volt anatómiakönyvünk, amit éjjel-nappal forgattam, és gyakorlatilag abból tanultam meg rajzolni. Ugyanakkor tripanofóbiám van, a vérvétel nekem rémálom. Érdemes kiindulni a szótári alakból is, mert a VÉNA a „szennyes” vért gyűjti össze. Másrészt magát a szót, ha leírva megnézzük: a V férfi-, az A női alakot szimbolizál, a fordított N betű mindössze grafikai tartalommal bír a zenekari logóban. A zenekarnév alapján gondolhatnak az emberek az intravénás drogokra, amelyek gyakorlatilag mérgek, de ne felejtsük el, hogy gyógyszereket is gyakran visszéren keresztül juttatják a szervezetbe.

Milyen központi gondolat vagy tematika köré épülnek a zenekar dalai és a szövegvilág?

Á: A központi gondolat mindig a kettősség. A VÉNA egy tükör: a gyógyítás és a pusztítás, a férfi és a nő, a tudatunk és a tudatalattink, az emberi természet ellentmondásossága, gyarlósága. Ha a zenekart jellemezni kellene két szóval, akkor azt mondanám, olyan, mint egy közösülés a boncasztalon. Ha vulgárisan akarom magam kifejezni, akkor a baszás keresztmetszete. Az egyik újabb szövegben is van egy szóösszetétel, amin sokat gondolkodtam, mire megtaláltam. Kerestem azt a képet, amivel a pucér testet még meztelenebbre lehet vetkőztetni, ez a „meztelen zsigerek”. Önelemzés, amelynek szövegeiben olyan meztelenre vetkőztetem az individuumot, az emberi lelket, amennyire csak lehet. Ezért sokkolhatnak a szövegek elsőre, vagy akár bántóak is lehetnek.

Egyetértek, mivel a szövegeitekben gyakran megjelenik az erotika, az erőszak és az öncsonkítás. Hogyan reagálnátok, ha valaki valami borzalmas tettet elkövetne, és rátok hivatkozna, hogy a ti szövegeitek inspirálták?

Á: Soha nem gondoltam arra, hogy valaki bárkit bántson és a VÉNA-szövegekre hivatkozzon. Én is hallgatok vagy hallgattam olyan előadókat, akiknek erőszakosak a szövegei, mégsem öltem meg senkit a családból, és iskolát sem robbantottam fel. Ha ilyet tettem volna, biztos nem hárítottam volna át a felelősséget másra. Kimondom: nem vállalom más elmebetegsége miatt a felelősséget. Szavakkal manipulálhatunk embereket, de a zenekarnak egyáltalán nincs ilyen célja. Ha valaki felakasztja magát VÉNA zenekaros pólóban, erre is csak annyit mondhatok: lehet, elmebeteg volt, de legalább jó zenét hallgatott.

V: Ahhoz, hogy ilyet tegyél, eleve nagyon rossz pszichés állapot szükséges, amiért felelős lehet a környezet, de akár önmagad is. Az öncsonkításhoz is kell egy állapot, de annak is vannak fokozatai, mikor és miért csinálja az ember. Mindig úgy képzeltem, ha valaki elolvassa a VÉNA-szövegeket, inkább az előadó lelkivilágába kap betekintést, amivel jobb esetben azonosul, választ kap nehézségeire, vagy újabb kérdéseket tesz fel magának, amelyek elvezetik valahová. Az semmiképp sem jutott eszembe, hogy a zenénket hallgatva egy sötét, magányos éjszakán inspirációt és igazolást talál szörnyűségek elkövetéséhez. Minden bizonnyal hátborzongató lenne, ha megtudnánk, de nem lenne bűntudatom. Az viszont elszomorítana, ha valakit megkínoznak, miközben a mi zenénk szól. Ebben az esetben az áldozatnak ezzel együtt kellene élnie, és a zenénkről valószínűleg mindig egy rossz emlék villanna be. Aki művészetből nyer ihletet borzalmak elkövetésére, az eleve őrült, aki nem arra használja az alkotást, amire szánták.

Á: Nekem lehet az is eszembe jutna, ha tudomásomra jutna ilyen, hogy képes vagyok erre a szavaimmal? Ez a hatalom is lehet a kezedben. Szerintem életében mindenkinek legalább egyszer eszébe jutott, hogy megváltoztatná a világot, a saját képére formálná, ha lenne rá hatalma. Eltüntetné belőle a számára zavaró elemeket, például ne legyenek nácik, vagy épp csak nácik legyenek, legyen mindenki olyan, ahogyan az neki megfelel. Szerintem ezeket a dolgokat nem tudod maradéktalanul kiirtani magadból, és a VÉNA erről szól. A lecsupaszításról, a bűnről, a kellemetlen beismerésekről, a legaljasabb dolgokról, amit az ember nagyon nehezen vall be magának. Van ez a sor a Zsarnok dalunkban: „Miattad utálom magam.” Ezt leírni, kimondani őszintén valakinek a szemébe szerintem elég komoly dolog. Neki is, meg magadnak is.

(Folytatjuk)