Az újságírás szabadsága
Gruik Zsuzsa a Magyar Szó zentai újságírója és a Képes Ifi állandó munkatársa is egyben. Bizonyára sokan várjátok az újabb írásait, amelyek tele vannak bátorsággal és szókimondással. Zsuzsa januárban elnyerte a külhoni Média a Családért díjat azzal a riportjával, amelyben az otthon szülés témáját járta körül, nemrég pedig neki ítélték oda a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének újságíró díját írott sajtó kategóriában.
n Mit szeretsz az újságírásban vagy melyik részét szereted ennek a munkának?
– Leginkább azt, hogy nagyon változatos, és szinte bármivel foglalkozhatok, ami éppen érdekel. Elég széles az érdeklődési köröm, mindig is az volt, és sokáig nem találtam a helyemet, mert belekaptam ebbe is, abba is, de semminél nem éreztem azt, hogy csakis ezzel meglennék hosszú évekig. Az újságírás viszont lehetőséget ad arra, hogy a legkülönbözőbb témákkal foglalkozzak, legyen szó a mesterséges intelligenciáról, a női egyenjogúságról vagy régi mesterségekről. A másik dolog, amit nagyon szeretek az újságírásban, az a rugalmasság. Persze alkalmazkodni kell az események időpontjához meg az interjúalany időbeosztásához, de alapvetően mégis én osztom be az időmet. Volt már, hogy éjszaka a telefonomon pötyögtem be egy rövid cikket, mert éppen elkapott az ihlet, máskor meg az orvosnál, várakozás közben készültem föl egy interjúra. Ez nagy szabadságot ad, ami két kisgyerek mellett az egyik legfontosabb szempont.
n A Képes Ifiben régóta van egy rovatod, amelyben az utóbbi időben gyakran női témákkal foglalkozol. Fontos számodra, hogy beszélj a nők helyzetéről? Miért jó, ha a fiatalok találkoznak ezzel a jelenséggel?
– Elég régóta foglalkoztat a női egyenjogúság, a feminizmus, a nemekkel kapcsolatos társadalmi elvárások. Szerintem a mai fiatalok sokkal nyitottabban és érzékenyebben állnak hozzá ehhez a témához, mint mi tettük annak idején. Nekik már valahogy természetesebb, hogy egy lány is lehet jó matekos, vagy hogy egy fiú is sírhat, ha szomorú. De azért a tendenciák nem tűntek el, még ha kicsit finomodtak is, ezért nagyon fontosnak tartom, hogy ezt a témát napirenden tartsuk, beszéljünk róla, foglalkozzunk vele. Hogy ne feledkezzünk meg arról, hogy hány lány van, akit nem engednek focizni, akit rögtön elbátortalanítanak, amint egy kis sikertelenség éri egy reál tantárgyból, aki nem megy iskolába, amikor megjön a menstruációja, mert nincs pénze betétre, akit arra nevelnek, hogy legyen együttműködő, kedves, és akár a saját kárára is kössön kompromisszumokat. Aztán csodálkozunk, hogy a nők „nem tudnak dobni”, hogy rosszabbul keresnek a férfiaknál, hogy kimaradnak az iskolából, és inkább nagyon korán szülnek, vagy hogy a párkapcsolataikban és a munkahelyükön is elnyomják őket, mert nem tanultak meg kiállni magukért. Szóval úgy gondolom, hogy a lányoknak erőre kell kapniuk, és egymást kell megtartaniuk, hogy kitörhessenek abból a kalitkából, amibe a társadalom sokszor belekényszerít minket.
A mai fiatalok sokkal nyitottabban és érzékenyebben állnak hozzá a feminizmushoz, mint mi tettük annak idején (Dávid Csilla – Magyar Szó felvétele)
n Kisgyerekes anyukaként bizonyára sok helyre kell fókuszálnod, ám ez úgy látszik, mégsem okoz hátrányt a munkádban, hiszen több díjat is bezsebeltél a közelmúltban. Sikerül leválasztanod egymásról a különféle szerepeket?
– Nem nagyon, mert ezek a szerepek mind én vagyok, szorosan összefonódnak bennem, és a részemet képezik. Anya vagyok akkor is, amikor egy eseményről tudósítok, még ha ez éppen akkor háttérbe is szorul. De van, hogy nem szorul háttérbe, mert olyan a téma, amihez az anyaságom hozzátesz: formálja a látásmódomat, új kérdések vetődnek föl bennem. Fordítva is így van egyébként, újságíró vagyok akkor is, amikor a gyerekeimmel vagyok, csak a hangsúly tolódik el. Néha csinálnak valami aranyosat, amit akár meg is lehet írni, máskor nekik köszönhetően ötlik föl bennem egy új téma ötlete. A két szerep talán leginkább akkor gabalyodik össze, amikor viszem őket magammal dolgozni, például amikor tavaly a Malomfesztiválról tudósítottam, velem volt a kisebbik lányom, a nagyobbat pedig akkor viszem magammal, amikor gyerekfoglalkozásokról kell írnom. Tehát nem tudom elválasztani ezeket a szerepeket, de az igényem sincs meg rá.
