Nők a politikában
A politika hagyományosan a férfiak terepe. Erőt, határozottságot kíván. Stratégiai gondolkodást, karizmát. Visszatekintve mondjuk az elmúlt 150 évre: ugye milyen jól alakítják a férfiak a politikát? Vagy csak az elmúlt néhány évre: ugye milyen diplomatikusan kezelik az összeütköző érdekeket és a nemzetközi konfliktusokat?
A női politikai vezetőknek nem elég erősnek, határozottnak és karizmatikusnak lenniük, ezenkívül legyenek szépek is. Ne túl szépek, de szépek; olyanok, akikre jó ránézni. Nyilván egy miniszter vagy egy köztársasági elnök egyik legfontosabb funkciója, hogy legyen mit bámulni rajta.
De tegyük félre az iróniát. A politika hagyományosan a férfiak terepe, és ez mára sem változott olyan sokat. Ez csak részben nyilvánul meg abban, hogy a női politikai vezetők aránya tulajdonképpen mindig alulmarad a férfiakkal szemben, nézzük akár a képviselőket, polgármestereket, minisztereket, köztársasági elnököket. Van egy másik nagyon fontos aspektusa is a dolognak, amiről sajnos kevés szó esik. A politika résztvevői nemcsak maguk a politikusok, hanem az állampolgárok is, közülük is inkább azok, akik aktívan foglalkoznak a közélettel: tüntetést szerveznek, petíciót írnak alá, nyilvánosan méltatnak vagy kritizálnak egy-egy döntést, az arcukat és a nevüket adják a világ (vagy az ország, a város) dolgairól vallott nézeteikhez. És a helyzet az, hogy ezeket a nézeteket egy férfitól sokkal könnyebben elfogadja a társadalom, mint egy nőtől, pláne ha még fiatal is (ne adj’ isten, még csak iskoláslány).
Ott van például Greta Thunberg, aki azzal vált ismertté, hogy iskola helyett a svéd parlament elé járt tüntetni a klímaváltozás elleni nem megfelelő fellépést kritizálva. Már ekkor, 15 éves kamaszlányként is rengetegen támadták, amiért beleavatkozik ilyen fontos dolgokba, mondván, törődjön inkább a maga dolgával, és járjon szépen iskolába. Később más politikai ügyekbe is beleállt: kritizálta a kapitalizmust, kiállt a palesztin civilek mellett, ahogy az őslakos közösségek jogai mellett is. A környezetvédelem és az emberi jogok melletti elkötelezettsége akkor is csodálatra méltó, ha az ember nem feltétlenül ért egyet minden nyilatkozatával, ennek ellenére a társadalom jelentős része megpróbálta a földbe döngölni azért, mert fiatal nőként felállt, és véleményt mondott.
Egy másik példa Pankotai Lili, aki néhány évvel ezelőtt azzal vált ismertté, hogy nyilvánosan kiállt a magyarországi diáktüntetéseken tanárai és diáktársai mellett. Ő is dühös volt, ő is élesen bírált, ő is egy generációs elégedetlenséget fogalmazott meg, és végül ő is méltatlan támadásokat kapott. Félreértés ne essék: mindenkinek joga van ahhoz, hogy ne értsen egyet egy fiatal nő közéletet érintő gondolataival. De egy nőnek keményen meg kell dolgoznia azért, hogy komolyan vegyék olyan témában is, ami hagyományosan a férfiak terepe. Ez a két fiatal lány/nő nem stílustanácsadóként és nem is babapszichológusként vált közismertté, hanem társadalmi aktivistaként.
Ilyenkor minden előkerül: nem ért hozzá, nem is okos, nem is szép. De ezek nem valódi érvek, mindössze arra szolgálnak, hogy hiteltelenítsenek egy olyan fiatal nőt, aki következetesen kiáll amellett, amiben hisz. A határozott, moralizáló hangvétel egy férfi esetében szenvedélyességet jelent, míg ugyanez egy nőnél (pláne fiatal nőnél) kioktató és idegesítő. A közéletben szereplő fiatal nőkkel szemben sokszor azért viseltetnek fenntartásokkal, mert nem elég szépek, túl szépek, nem elég határozottak, túl határozottak, nem elég dühösek vagy túl dühösek. Végső soron azért, mert fiatal nők, így pedig ne foglalkozzanak a „nagyok dolgával”.
El kell mondani, hogy mindez legtöbbször nem tudatosan zajlik, vagyis a legtöbb kritika nem olyanoktól érkezik, akik szándékosan nőket akarnak hitelteleníteni. A társadalmunkba rendkívül mélyen beágyazódtak ezek a minták, ezért gondolkodás nélkül feltételezzük, hogy ha nő mondja, akkor azt nem kell komolyan venni. A titok abban rejlik, hogy tudatosítsuk magunkban ezeket a folyamatokat, és aktívan tegyünk ellenük. Mutassuk meg, hogy komolyan vesszük egymást, hogy odafigyelünk egymás véleményére. Legalább mi nők, egymás közt.
A vélemény nem kiváltság. Neked is lehetnek gondolataid a közéletről, merülhetnek fel benned kérdések, és a becsülendő nem az, ha ezekről mélyen hallgatsz, hanem ha kimondod, ha kérdezel, ha vállalod, hogy téged érdekel a közösséged, a városod, az országod, a világ sorsa. Aki gondolkodik a közösségéről, annak helye van a közéletben.
