A thai sárkány

Az út magában-véve
árny és köd.
Köd és árny,
hol képek rejlenek.
Árny és köd,
hol dolgok rejlenek.
Mélység, köd,
hol magvak rejlenek.
Létük: valóság,
belük: igazság.
Őskortól máig
nem kallódott el a neve:
általa megnevezhető mindennek kezdete.
Mindennek kezdetét mint tudhatom?
Csupán vele.

(Tao te King)

Egy rémálom tartott rettegésben totyogó gyerekként. Kopasz nyakú csirke jött és kapart, éreztem karmait a bőrömön, mögötte pedig más sem volt, csak a sötétség. Könnyek között, sikítva ébredtem fel az éjszaka közepén éveken át. Ezt a félelmet egy magnókazetta borítóképe idézte elő nálam – legalábbis a racionális agyam ezt hitte, amíg Chiang Mai-ba nem érkeztem.

•

Chiang Mai Thaiföld északi részén helyezkedik el. Az óvárosában mintha megállt volna az idő; ma is több száz hagyományőrző buddhista templom otthona. Az utcanevek kimondhatatlanok, a járdák létezéséről csak legendák szólnak, a szúnyogok csípése pedig sokszor kórházba – legrosszabb esetben temetőbe – juttatja az embert. Mégis, egy szóval összefoglalva: Chiang Mai egy csoda.

A Lonely Planetben van egy térkép, amely segít abban, hogy az óvárosban hatékonyan, gyalog be lehessen járni a főbb templomokat. Irodai mód BEKAPCSOLVA, rohanjunk, dokumentáljunk, legyünk hatékonyak. Teperek is egyik helyről a másikra, hörcsög énem élvezi minden pillanatát, miközben 40 fok van árnyékban, és már két üveg vizet elfogyasztottam. Szerencsére a kipárolgás miatt mosdót nem kell keresgélni, mert a víz mire a vesénkbe érkezne, már nincs is a szervezetünkben – legalábbis így tűnik.

•

A rohanás remekül megy, amíg nem érkezek meg a templomhoz. A templom előtt sárga lepelbe burkolózott, méltóságteljesen vonuló szerzetescsoportot látok. Turisták álldogálnak tízesével a templom udvarán; nyugati turistarajok, amelyek ellepik az egész óvárost. Előveszem a mobilomat, hogy néhány tucat képet készítsek, amikor észreveszem őket. Két sárkány óvja a templom bejáratát. Aranyszínű, kőszemű szörnyek, amelyek egyszerre szobrok, és mégis élnek. Meglátom őket, és ott bennem valaki térdre rogy.

Ők azok. Őket láttam, tőlük rettegtem gyerekként. Itt már jártam, itt már éltem. Hazaértem.

Aki volt már ismeretlen helyen őrülten dobogó szívvel, honvággyal vegyes örömmel, tudja, hogy miről beszélek. Akkor megértettem, miért nem turistaként jöttem ide, a sok száz nép közül miért akartam pont ezt a népet minél jobban megismerni. Nem csupán azért, mert Thaiföldre járni divatos. Nem azért, mert egy társaságban ez tök jól hangzik majd. Itt kellett lennem, és ide kellett jönnöm, pont Chiang Mai-ba.

•

A fejemben folyamatosan dumáló hang hirtelen elhallgat. Csend lesz, és minden lelassul. Az érzékek élesednek, az illatok fojtóak, a hangok tompán jutnak el az agyamig. Megnézem a templomokat belülről, felteszem a napszemüvegemet, hogy mások ne lássák a szememből kigördülő forró könnyeket. Magam se tudnám megmondani, mi bajom van, mély megrendülést érzek valami iránt, ami elveszett úgy, hogy ebben az életben sosem volt az enyém.

Állok az udvaron megint, és nézem a sárkányaimat. Milyen ijesztőek, mégis mekkora biztonságot adnak a templomba lépőknek. Fiatal lány ugrik elém. Látja, ráérek. Interjút készítene néhány emberrel, akiknek tetszik a templom. A véleményemre kíváncsi. Vidáman mutatja a táblákat a háttérben, amelyeken külföldiek mondják el a véleményüket a helyről. Én is oda kerülhetek, a táblám nekem is ott áll majd a templom kertjében. Ott maradhatok örökké. – Mit szólok az interjúhoz? – tudakolja a lány ismét.

Ránézek erre a vidám thai leányzóra. A szívemben lévő csend megtelik hangokkal, színekkel, felrobog a torkomig, és úgy érzem, azonnal megfojt. Visszatértem a valóságba, szólítják az egómat, szólít a ma, a múlt képeit szél fújja tova. Itt maradhatok hát én is ebben a kertben, ahol sárkányok őrzik az örök bölcsességet. És csak egyet mondhatok az immáron zavartan mosolygó lánynak: nem ma. Nem most és nem itt, ez már túl régi történet.

Továbbállok a kertből, és tudom, most az utazás tényleg elkezdődött. Kívül és belül egyaránt.