Fekete akciós áron
Fotók: Srđan Doroški
Az embereknek többnyire feketeség borul a szemükre, amikor a történelmi eseményeket kell felidézni. Valakinek megy a történelem, valakinek meg iszonyatosan nem, de talán nem túl nehéz megjegyezni a leglényegesebb dátumokat, hogy például mikor volt a második világháború vagy a mohácsi vész, de az apró részletek idővel kipárolognak az emlékezetből, helyet adva valamilyen fontosabb információnak.
Pillanatnyilag egy olyan országban élünk, ahol az embereknek chipseszacskót kell tartaniuk az arcuk elé, hogy végre mosolygós képet vágjanak. Ezáltal tehát a mosoly nem más mint egy olcsó árucikk, melynek értéke viszont meglepően magas. Az árut nem másutt mint a boltban találjuk. A boltban, ami nem csupán a vásárlás helye lehet, hanem a feketeség színtere is, metaforikusan pedig egy országot is szimbolizálhat. A törteket is csokival meg tortával magyarázzák az iskolában. S ezzel lényegében le is lőttem a poént.
A Fekete az Újvidéki Színház nemrég bemutatott akció-musicale, komikus részletekkel, metaforákkal, zombikkal, történelemmel és olyan alakokkal, mint Glavás Sztanoje, valamint Fekete, avagy Karađorđe. A darab Balog István Fekete György műve alapján született. Az 1812-ben született dráma múzeumi szövegét Németh Ferenc modernizálta, majd pedig Lénárd Róbert írta színpadra, s ezúttal egy olyan nyelvre, ami sokkal közelebb áll hozzánk, mint az eredeti alkotás nyelvezete. Az előadás létrejöttében nagy szerepe van Žanko Tomić rendezőnek is, aki egy szupermarket sorai között keltette életre a Klemm Dávid zeneműveivel megtoldott szöveget. Ebben a darabban pedig a zene árnyékként követi szereplőinket.
Valahogy így jött létre az egyik legaktuálisabb előadás, mely egyszerre jeleníti meg a fájó múltat és a még fájóbb jelent, könnyeket csalva a néző szemébe – ezúttal a röhögéstől. Mint Lénárd Róbert megjegyezte, annyira fáj, hogy belehalunk a nevetésbe.
A nézőnek nem árt felkészülni a váratlan fordulatok sorára. Akár történelmi, akár politikai szempontból figyeljük a darabot, sem zombikra, sem pedig toalettpapírra nem számít az ember, s legkevésbé cipiripire vagy éppen egy felkelésre a szupermarket sorai között. Tulajdonképpen ez lenne az előadás nagy vonalakban. Zene, fegyverdurrogás, fogvacogás, rap, felkelés, szex, történelem, politika, metafora és irónia az Újvidéki Színház színpadán, meghintve egy jó nagy adag humorral. A vitézi dráma „kutyakomédiává” lett. Már nem sok köze van az 1812-ben megírt darabhoz.
Az eredeti szöveg, amelynek csak a szerkezete maradt meg igazán, a már jól ismert török–szerb történelmi konfliktusról szól, Fekete Györgyről, aki az első szerb felkelés vezetőjévé válik, s fegyvere a mindene. Maga elé helyezi, és a „fétisévé” válik, ahogyan Mészáros Árpád, Fekete megtestesítője fogalmaz. Előrelátható, hogy miután Feketéből hős lesz, felviszi az isten a dolgát. A darab arról is képet alkot, hogy egy háborúban milyen sorsa van a nőnek. Áldozatul esik, és rab lesz belőle, vagy ő válik a család hősévé, miután az apafigura eltűnik.
Az újonnan létrejött mű azt térképezi fel, hogy hogyan festene az utolsó szerb felkelés, mert ha arra valóban sor kerülne, valószínűleg egy szupermarketben venné kezdetét – hiszen egy fogyasztói társadalom részei vagyunk –, ahol táncolnak a törökök, repülnek a WC-papírtekercsek, és a zombik figyelmét is felkeltik a hatalmas leárazások. Talán éppen a jövő jelenik meg előttünk a színpadon. Pont ezért olyan fájóan vicces.
