Fekete-fehér szürrealizmus
Fotók: K. Kovács Ákos
K. Kovács Ákos 1991-ben született Szabadkán, jelenleg pedig Pesten él. Leginkább operatőri sikerei kapcsán hallhatunk felőle, filmes munkáit nemzetközi megmérettetéseken díjazzák. Fotózással szabadidejében foglalkozik.
Képei erősen komponáltak, művészi igénnyel válogat a fényképezőgép keretébe kerülő témák közül. A kortárs fotóművészetben az utóbbi évtizedekben elterjedt tendencia az úgynevezett rendezői látásmód, mely K. Kovács Ákos esetében nem csak a megszerkesztettségben, beállítottságban merül ki. Esetében egészen konkrétan filmes látásmódról beszélhetünk. Képei kimerevített filmkockákként is funkcionálhatnak, minden plán – akár közeli, akár távoli – különös aurát teremt magának, és mesélni akar nézőjének.
Fényképein nem a valóság hű dokumentálása, a valós világ szeleteinek spontán megörökítése a cél, inkább egy, a valószínűség határait épphogy csak feszegető, letisztult világ megteremtése. A post-processing, vagyis az utólagos szerkesztés fontos építőeleme képeinek. Ennek köszönhetően még hihető, amit látunk, de mindig van valami apró jele a valóságfelettinek is.
Szinte kizárólag monokróm, vagyis fekete-fehér képeket készít, amihez a fotósok sokszor azért ragaszkodnak, mert úgy gondolják, a fekete-fehér kép a valóságot egy elvontabb formájában reprodukálja. Annak ellenére, hogy eleinte technológiai korlátok miatt volt elterjedt a monokróm fotózás, sokan később is kitartottak mellette. Cartier-Bresson szerint például a szín a festészet tulajdona. A kortárs fotóművészet már előszeretettel használja a minél feltűnőbb, élénkebb színeket, ilyen kontextusban azonban a színek hiánya is jelentéssel bír. K. Kovács Ákos fotóin például a minimalizmust erősíti. A fiatal művész egy minimalista világot teremt, melyben az elemek szigorúan egymáshoz mérten rendeződnek, tudnak egymásról, és jelzik: jelenlétükkel valamiféle irányításnak engedelmeskednek.
Folyamatosan visszatérő témái igen szűk halmazt ölelnek fel, ami fotóművészetének céltudatosságáról árulkodik. A szigorúan megszerkesztett, szinte mértanilag igazított párhuzamos egyenesek sokszor szelik át a fotók horizontját. Ezek a természetben talált vonalak vagy a szántóföldek egyenesei, épületek szegélyei vagy villanydrótok, melyeken madarak pihennek. Az egyszerű, városi madarak, a verebek, gerlék szintén lencséjének fókuszpontjában állnak. A megfigyelő fotós úgy használja a valóság különböző elemeit, hogy azok egy új, művészi realitást hozzanak létre, melynek letisztult égboltján nincs véletlen, minden részletnek megvan a maga helye és szerepe.
