Csernik „professzor” marosvásárhelyi előadása

Fotók: Szilágyi Nándor

A keresztre feszítésről mindenkinek Jézus Krisztus jut eszébe, nekem egy ideje az örmény nők.

Felhajtunk az autópályára, visszük a keresztre feszített örmény nőket Marosvásárhelyre. A volán mögött Csernik Árpád, aki rendezője és szereplője az Europeana – A XX. század rövid története című monodrámának. Mellette az elengedhetetlenül fontos Úri Attila, fényünk és hangunk keresi a hegyoldalban a magas Déva várát. Sokat utazunk, hogy a Romániában élő magyaroknak is elmondhassuk, hogy ha egymás után lefektetjük a háborúkban elesett katonákat, akkor hány km-es sort kapunk. 507 km-t teszünk meg, ekkora szakaszon vajon hány holttest fér el? Nem erősségem a matek, így inkább nosztalgiázom. Gyerekkoromban zsírszódával főztük a háziszappant, undorodtam tőle, és az előadásból tudom meg, hogy a németek szappant főztek a zsidókból. No, nem is volt olyan szörnyű az a zsírszóda... Örülök, hogy nem vagyok német, örülök, hogy nem voltam zsidó... áhh, inkább vissza a gyerekkorba. „A gyerekek saját identitásra vágytak” – mondja Csernik az előadásban, sajnos Hitler, Sztálin és társaik is.

Azokon a napokon, amikor a Patrik Ouředník azonos című regénye nyomán színpadra adaptált (Gyarmati Kata) előadást játsszuk, mindig furcsa kérdések kavarognak bennem. Megszólal Händel Sarabandeja, Baráth Attilának köszönhetően Európa arca többször is átrendeződik a szemünk előtt, majd Csernik Árpád a professzor szerepébe bújva egy óra alatt összefoglalja a XX. század jelentősebb eseményeit. Pozitívumból és negatívumból is bőven van kínálat, de a fejlődés ellenére is az iróniáé a főszerep, mert az emberiség előbb-utóbb még a villanyáramot is fölösleges dolgokra használja fel. Tűzijátékkal ünnepeljük a boldogot és boldogtalant, megtudjuk, hogy a franciák találták ki a melltartót, és hogy az osztályöntudat nélküli szex nem hozhat kielégülést.

A professzor úr a határon túlon is a nézők elé tartotta a görbe tükröt. A közönség soraiban ülők itthon se tudják eldönteni, hogy ledöbbenjenek-e vagy nevessenek a hallottakon, hiszen Csernik előadásmódja indokolttá teszi a nevetést. Egy idő után viszont, a századvégi pozitivizmus megjelenése után már nincs kedvünk nevetni, megpróbáljuk feldolgozni a tényeket. Az eldobható tárgyak korában ülve gondolatban már tapogatjuk a zsebeinket, a gerincünket, hogy megvan-e még.

Csernik előző, nagy sikerű monodrámájában (Van valami bejelentenivalója?) bejelentenivalója volt, most viszont bírálat nélkül tárja elénk a huszadik század előre- és hátralépéseit. A színdarab nem ér véget az előadás után, mindenki a saját kis monodrámájával a fejében indul haza a Rózsák terén.

Másik útvonalon indulunk haza. Van időm kiszámolni, hogy hány holttestnyire van innen az otthonunk.

Tegek:

Bíró Tímea vagyok, de általában csak csak Bíró Timi, így ismerhettek a lapokról is. 2010-ben jelent meg az első írásom a Képes Ifiben, ami egy spanyolországi útibeszámoló volt. Sok-sok karakterrel hoztam Nektek élménybeszámolót különböző kulturális eseményekről, örömmel írtam és írok kedvenc könyvekről, interjúk is születnek művelődés vagy egészségügy témakörben, de ami a fő területem a lapban, az a nagysikerű My Choice. Nem miattam sikeres, hanem a sok színes vajdasági egyéniség miatt. Nagyon szeretek agyalni, hogy ki legyen az újabb alanyom és izgatottan várom a kérdésekre adott válaszaikat. Mivel bölcsészkaron tanultam, ezért ezen a vonalon mozgok. Mindenütt csak írás, a Hét Nap hetilap a szeretett munkahelyem, mellette verseskötetek (A pusztítás reggelei, Hosszú) és kisregény (Moldva) a Forumnál. Legyen minél több természet, nevessenek sokat a fiúim (a férjem és a fiaim), és jó, ha van időm edzeni, olvasni, zenét hallgatni. Mellesleg szirupkészítő nő is vagyok, de csak nyáron, amikor van menta és citromfű.

Galéria