Szipuzás

(oldószerek, ragasztók, csavarlazító, benzin stb.)

A felsorolt szerek kábszerként való használata igen elterjedt jelenség (a legolcsóbb és legkönnyebben hozzáférhető anyagok), bár a legtöbben csak a pubertáskorban kísérleteznek velük, és hamar abbahagyják. Szerencsére, mert a probléma egyáltalán nem elhanyagolható. Ezeket a szereket általában zacskóba juttatják, majd belélegzik. Egyrészt nagy a balesetveszély, hiszen gyúlékony anyagok (cigi plusz szipu: psssss...), a zacskó fulladást okozhat, az esetlegesen fellépő hallucinációk nem várt reakciókhoz vezethetnek (például kisétálok az autó elé), az elalélt szipus belefulladhat a hányadékába stb. Másrészt talán ezek az anyagok rombolhatják a legnagyobb mértékben a belső szerveket (tüdő, szív, máj, vese, agy).

Mit érez a szipus? Kezdetben hirtelen jön a bódultság, de ugyanolyan gyorsan el is illan. Folyamatos belélegzéssel aztán elérhető egy konstans bódult állapot, mely egyes esetekben hallucinációban teljesedhet ki.

Annak idején magam is kísérleteztem, majdnem mindegyiket kipróbáltam. A benzin volt az egyetlen, amelyet néhány éven át alkalmanként inhaláltam. Nem is tudom... Az alkohol hatását fokoztuk vele. Emlékszem, hogy a hangok mindig felerősödtek (pl. a neoncsövek bömböltek), és ezen mindig jókat kacagtunk.

A koleszerkély párkányán voltak a befőttjeink: egyik srácnak két uborka és egy paradicsompaprika, a másiknak egy körte és egy cseresznye, a sor végén pedig ott árválkodott az enyém, úgy fél liter benzin egy csemegeubis üvegben. Máté haver megjött, bekevertük a kannás bort szódával vagy kólával, korsóból ittuk, mellé toltuk a sziput. Egy idő után már csak az erkélyen – nyilvánvaló, hogy ott akadt a markunkba – vagy a folyosón, mert a szobákban már nem lehetett cigizni. Itt tűnt fel, hogy komphajóként dörögnek a neonlámpák. Előtte az erkélyen Mátéval sikerült elhitetnem a felszűrődő tücsökciripről, hogy dodómadarak csattogtatják szomjasan a csőrüket. A folyosón akkor vetettem papírra a Minek című slágerversemet, mindig zene is a szipu. Számomra báris. Például az első alkalom is úgy esett, hogy még gimisként megnéztem anyámék nappalijában a Doors-filmet, közben egy sovány sört kortyolgattam csak el, de a végén úgy éreztem, nem bírok magammal – érdekes módon nem is a pszichedéliák indítottak be elsősorban, sokkal inkább a palack, mely folyton ott lóg Jim kacsójában –, jobb pedig nem jutott eszembe, kiosontam a garázsba. Le a kupakot a kismotor tankjáról, adj neki!, onnan, egyenesen, ide, az agyamra. Egy ideig ott lehettem. Arra tértem magamhoz, hogy a motort átkarolva szundítok, bár ez talán csak néhány perc volt. Utána megszállottan kerestem egy átlátszó műanyag csövet, ami a tankot, a macska edényét és a satupadot összeköti. Mert annak okvetlenül ott kell lennie! Azon tűnődtem hosszú perceken át, hova az Isten csudájába tűnhetett. Eh, képtelenség – beszívva vagy bárhogyan – racionális úton közelíteni a szipuélményparkhoz.

Azért örülök, hogy hamar abbahagytam...

Kéjgáz

(dinitrogén-oxid)

Hatása emlékeztet a szipura, mi néha a fű mellett vetettük be. Rövid ideig tartó bódulatot idéz elő, a fogyasztó hangja elmélyül egy időre. Igen könnyen hozzáférhető, mivel ez van a habszifon patronjában. Ugyanúgy becsavarják, mint az eredeti használatban, csak éppen a cső nem a szifonba, hanem az illető szájába torkollik. Azért nem árt ügyelni, hogy ne járjunk úgy, mint az egyszeri, aki habpatron helyett szódapatront vásárolt. (Amiben, ugye, szén-dioxid van.)

A buli az egészben az, hogy a kéjgáz nevet nem narkotikus hatásáról kapta, hanem mert ánusztágító, és nyugaton a homoszexuális férfiak vásárolhatják meg szexshopokban. Meg is nézték a haverjaimat Párizsban... Pedig mind heteroszexuális volt!