Aki választ: Görög Noémi
1984. januárjában születtem. A szabadkai kórházból meleg ruhadarabokba bebugyolálva, hóban-fagyban szállítottak haza. Úgy gondolom, ezen az első, rövidke útvonalon egy csapásra két ellenséget szereztem: utálom az öltözködésre pazarolt időt és a hideget. Első kristálytiszta emlékeim közé tartozik egy szánkó, apám húzott rajta. Az udvarban egy hinta, nagyapám lengetett. Az első zenei élményem édesanyám hangja, Kodály Esti dala, na meg egy zongoradarab, anya egyik bakelit lemezéről. Alexander Szkrjabin disz-mollban íródott etűdje. Sokáig hittem, hogy ennél szebb zenét soha nem írt senki. Három és fél éves voltam, amikor megszületett a testvérem, alig vártam, hogy hazahozzák, hosszú évekig nem is váltunk szét.
Nyolcéves voltam, amikor a nagyanyám egy pianínóba fektette minden összekuporgatott pénzét, és ezzel az infláció által kiváltott pánikszerű pénzspórolási cselekedetével meghatározta a jövőnket. Egészen pontosan tizenegy évesen döntöttem úgy, hogy zongorista leszek. Minden percem be volt osztva. Jártam zeneiskolába, klasszikus balettre, standard táncokra. Tizenhárom éves koromtól versenyeztem, hangversenyeken léptem fel, ennek köszönhetően rengeteget utazhattam a családommal. Kívánni sem lehetett volna szebb gyermekkort. Tizennégy évesen ismertem meg a későbbi mentoromat. A szüleim után valószínűleg neki, Ninoslav Živkovićnak köszönhetek a legtöbbet. A belgrádi Zeneművészeti Kar zongora szakán az ő osztályában szereztem diplomát, és 2013-ban ugyanebben az intézményben doktoráltam.
Évekig ingáztam Belgrád és Szabadka között, rengeteg időt töltöttem az autóúton. 2012-ben egy régen látott ismerősöm kérdésére, hogy „te hol is élsz most?”, spontán azt válaszoltam, hogy „én még nem élek”. Magamat is megleptem ezzel; azt hiszem, ekkor tudatosodott bennem, hogy hiányzik Szabadka. Hazajöttem. Játszom, tanítok, és a barátaimmal, az Electe egyesülettel, hangversenyeket szervezek.
Ha mindent újrakezdhetnék, újra zongorista lennék.
Öt legkedvesebb könyv:
1. Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön
2. Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
(Gyerekkoromban mindkettő óriási hatást gyakorolt rám)
3. Szabó Magda: Für Elise (A két főszereplő jelleme a megszólalásig hasonlít a húgoméra és az enyémre)
4. Popper Péter: Részemről mondjunk mancsot! (Szeretem az állatokat, na meg Poppert)
5. Gregor Piatigorsky: Csellóval a világ körül (Imádtam a humorát)
Öt kedvenc film:
1. A tizedes meg a többiek (1965, Keleti Márton). Rengeteget nevettem rajta.
2. Hair (1979, Miloš Forman). Szeretem a zenéjét, az énekhangokat.
3. Holt költők társasága (Dead Poets Society,1989, Peter Weir). A saját út és hang keresése... Nagyon fontosnak gondolom a film témáját.
4. Ragyogj! (Shine,1996, Scott Hicks) Egy jó időre a figyelem központjába állította Rahmanyinovot és a zongoristákat.
5. Másvilág (The Others, 2001, Alejandro Amenábar) Borzasztóan féltem, amikor először néztem.
Az öt kedvenc előadód?
(borzasztóan nehéz feladat)
Szakmai példaképek: Szvjatoszlav Richter, Jevgenyij Kiszin, Grigorij Szokolov, Kocsis Zoltán, Labéque nővérek...
Fontosnak gondolom az Igudesman–Joo kettőst, a Berlini Filharmónia 12 csellistájából alakult együttest, a King’s Singers-t. A klasszikus zenéért sokat tettek.
Szívesen hallgatok Ella Fitzgeraldot, Bobby McFerrint.
Mondj öt rád jellemző tulajdonságot!
1. hajlamos vagyok fekete-fehérben látni a világot (szakmai ártalom?)
2. kitartó
3. szókimondó (diplomáciai érzékből sajnos nekem nem jutott)
4. hűséges
5. nem ragaszkodom tárgyakhoz, emberekhez annál inkább.
Öt kedvenc ételed?
Mindegy mi, ha tartalmaz paradicsomot, oreganót, sajtot (sokat).
Öt kedvenc zeneszámod?
Ezt lehetetlen ötre szűkíteni.
Előadóként: Liszt és Rachmanyinov zongoraművei állnak hozzám a legközelebb.
A „könnyebb” műfajból:
1. Frank Sinatra: My way
2. Sting: Shape of my heart és Moon over Bourbon street
3. Queen: The show must go on
