Tükrök, hó, ünnepek

Hiába ünneplünk duplán, csak elmúlik.

Igen, a szünetre gondolok, arra, amelyik minket is többhetes hallgatásra ítélt, hisz, mint tudjátok, lapunk csak az iskolaévben jelenik meg, és a vakációitok ideje alatt mi is szünetelünk, téli álmot alszunk, vagy veletek együtt lógatjuk a lábunkat a vízbe.

Szóval hiába ünnepeltünk duplán, elmúlt. Elmúlt az egyik karácsony, megünnepeltük az egyik kis Jézuska születését, köszöntöttük az új évet, majd türelmesen kivártuk, hogy a másik kis Jézuska is megszülessen, és hoppá, újra köszöntöttük az új évet. Két megváltás, két kezdet. Két napforduló, két tűzijáték. Két üveg pezsgő... Vagy több. Ez a szép a multikultiban... Csak panaszkodjon valaki.

Remélem, mindenki tett újévi fogadalmat, remélem, mindenki megjegyezte, felírta egy cetlire, és remélem, hogy mindenki elégedett lesz, ha majd egy év múlva számadást készít a 2017-es évről. Szerény véleményem szerint szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket, és fogadalmat is azért teszünk, hogy legyen mit megszegni. Így lázadókká válunk valódi lázadás nélkül, törjük, zúzzuk szabályainkat, ajtóstul rontunk a saját kicsi házunkba, betörjük az üvegeket, hogy ne kelljen ablakot mosnunk, eszünk, hogy nemet mondjunk a saját magunk részére eltervezett fogyókúrának, és ezzel mindenféle hamis szépségideálnak.

Meg a hó... Habár nem szerepelt az újévi fogadalmaink között, kénytelenek vagyunk havat hányni, mert valaki az égből teleszórta a várost, befehérítette – kifehérítette az utcákat, a tereket, a háztetőket. És mi eltakarítjuk, pernyét, sót szórunk rá, és összetapossuk meg szétrugdossuk, hóembert építünk belőle, mert nem tudjuk elviselni, hogy valaminek ne legyen emberformája. Fej, szemek, orr, száj, sál, gombok, seprű, kéz, kicsi nyaka, nagy a hasa, készen van a török basa, aki hóból van. Török basa, török hóból, törökcukorból.

Legjobb volt otthon semmit tenni. Bekapcsolni a tévét, számítógépet, és csak nézni, ahogy telik, vagy ahogy történik, vagy ahogy egy-két gombnyomásra tesz is valamit az a berendezés. Várjuk kedvenc sorozatunk legújabb részeit. Tűkön ülünk, hogy mikor tölti már fel valaki valamely megosztóra valamelyik epizódot. Aztán várjuk, hogy mikor tölti már fel valaki valamely megosztóra valamelyik epizódot magyar felirattal. Aztán meg arra várunk, hogy mikor tölti már fel valaki valamely megosztóra valamelyik epizódot magyar szinkronnal. Aztán meg összeülünk, és arról polemizálunk, hogy az eredeti hang jobb-e, mint a szinkron, és hogy jó-e a fordítás, és hogy miért igen, ha igen, és miért nem jó, ha nem. Lesz, ha hó nem lesz, ha lesz, nem lesz. Akkor hógolyó lesz jobbik esetben. Vagy marad a nem lesz, csak kicsit hűvösebben, kicsit jobban összehúzva szűrt, gatyát, mentét, lajbit, bekecset, presnyákot, ilyeneket (a tájszótár támogatásával).

Meg a visszapillantások. Remélem, annak rendje s módja szerint mindenki visszapillantott, és elégedetten bólintott, hogy igen, tavaly is fasza voltam, magamat is megleptem, de ez a tény. Vagy aki visszapillantva nem látott semmi pozitívat, az előretekint, és bólint, hogy igen, az idén faszább leszek, magamat is meglepem majd, de ez lesz a tény. Hát, Istenem...

Törött visszapillantó tükörbe sose nézz – tartja egy ősi namegasztáni mondás.

Hát, tükröm, tükröm...

P. S.: Lapunk következő száma február elsején megújult köntösben, talpig színesben jelenik meg!