Hajrá fiatalok!

Az új tanév rengeteg bizonytalansággal kezdődött, és ez a bizonytalanság minden valószínűség szerint az elkövetkező hetekben, hónapokban sem fog megszűnni, sőt talán még fokozódik is, ahogy haladunk előre az időben, ami megállíthatatlanul telik és telik. Azt akarják, hogy tanuljatok, hogy szófogadóan végezzétek a rátok rótt feladatokat, de ti érthető okokból ennél többet akartok, az egész életet akarjátok, a jövőt akarjátok, hisz tisztában vagytok vele, hogy megérdemlitek. Igazatok van, megérdemlitek, és tényleg a tiétek, ti alakíthatjátok, és ha elég kitartóak vagytok, akkor valóban olyan lesz (legalábbis egy ideális világban), mint amilyennek elképzeltétek. Szóval hajrá, és fel a fejjel! Persze ezzel senki vállára nem akarom felpakolni a felelősséggel járó terhet, főleg nem így, szeptember közepén, alig két héttel a nyári szünet után, de nem árt ha tudjátok. Tekintsétek biztatásnak, mert az is.

A biztatás, saját tapasztalataimból kiindulva nagyon jól tud esni, főleg, ha az ember nem számít rá. Nemrégiben egy utcai futóversenyen vettem részt… A rendezvény versenyjellegét magamra nézve nem tartottam fontosnak, inkább csak a kiválasztott táv, a 21,1 kilométeres félmaratoni táv teljesítését tűztem ki célul, és itt futottam bele (szó szerint belefutottam, haha) egy transzparensbe, amit egy húsz év körüli nő tartott a kezében, és amin ez a szöveg állt: This random stranger believes in you – azaz magyarra lefordítva: Ez a véletlenül az utadba kerülő idegen hisz benned – tudom, a fordításom talán nem a legpontosabb, és a kelleténél talán egy kicsit szabadabban értelmeztem, de értitek, ugye… Mondhatnám azt is, hogy Ez a random idegen, vagy ismeretlen hisz benned – ja, lehet, hogy ez jobb, de mi az a random? Mármint tudjuk, de na. Random idegen – ha meg idegen, akkor ha nem akar semmit tőled, és te sem akarsz tőle semmit, akkor csakis random lehet. Na ennyit a biztatásról… De tényleg jól esett, hogy ő hitt bennem, vagy legalábbis azt üzente, meg hitt mindenki másban, aki ott futott el előtte. Szeretnék én is ennyire hinni az emberekben, talán majd öregségemre, talán akkor hiszek legalább néhányukban, de csak akkor, ha úgy rendesen meggyőznek. Addig azonban mindennel és mindenkivel kapcsolatban lesznek fenntartásaim, kétségeim, sőt ellenvetéseim is, ha éppen valaki rákérdezne, de ne tegye. Szóval… Ne várjátok meg, hogy egy ismeretlen biztasson azzal, hogy hisz bennetek, magatokban higgyetek, és akkor minden könnyebb lesz, a győzelem édesebb lesz, és az esetleges bukás sem lesz tragikus, mert ha hiszel magadban, akkor fel is tudsz állni, és állni, állva maradni mindennél fontosabb. Na, már úgy beszélek, mint egy life coach… Megint egy angol kifejezés… Ezt meg hogy fordítsuk? Életvezetési tanácsadó? De a tanácsadó az nem coach… Megőrülök… Életedző… Az… Élet edző…

P. S.: Az új tanév kezdete azt is jelenti, hogy a Képes Ifi szerkesztősége is visszatér a rendes kerékvágásba, és innentől kezdve kéthetente szerdánként újra találkozhatunk az aznapi Magyar Szóban!